|
EGY TEHÉN VISSZAEMLÉKEZÉSE A JÁSZOLRA
- Igen, emlékszem, egy csecsemőt hoztak be az istállóba. Nem állt rögtön lábra, mint az én megszületett kisborjúm, de kedvesen nézegetett. Nagyon megbámultam. Mit keres ez a csecsemő az istállóban, ha nem borjú?
Emberek jöttek, muzsikáltak, énekeltek. Egyesek pásztoroknak mondták magukat. Azt nem értettem, hogy milyen nyájat hajtottak el, és hova, de már akkor elhatároztam: továbbra is ebben az istállóban fogok tejelni.
Később cifrább emberek is jöttek. Valaki azt mondta, hogy királyok, de, az is lehet, kérdés volt: ki rág ott?
Akkor tudtam meg azt is: Betlehemben vagyok. Aznap is megfejtek, ugyanúgy, mint máskor.
KARÁCSONYI HAL VISSZAEMLÉKEZÉSE
A Dunában úsztunk, abban, amibe jólelkű emberek egykor belelőtték feleslegesnek ítélt társaikat: egyenek az uszonyosok is, ne csak a szuronyosok! Legalábbis így tartja a hal történelem, - de annyi mindent hall manapság a hal is, ki tudja: igaz volt-e?
Ám az, amit most elmesélek, így volt, pontyosan, pontosan. A bátyám, meg én rossz emberek hálójába kerültünk. Ezt, sajnos, nem úsztuk meg! Onnan a halrabszolgapiacra.
Egy asszony ugyan megdicsért ott bennünket, azt mondta: - Drágák!
Ő nem vett meg, de egy másik, erősen felgyűrűzött, igen. Kádba kerültünk. Kádbörtönbe? Onnan a bátyámat kivették, fejbe verték, fejét levágták.
Annak, aki kivette, egy másik ember azt mondta:
- Fejedtől bűzlik a hal, te Végzet Asszonya!
Nem értem ma sem, hogy mit akart ezzel mondani, de halként végzett az asszonnyal. Fejbe verte, fejét levágta. Ügyesen, de nem késsel, hanem kisbaltával.
Itt ért el a Karácsonyi Kegyelem. Az ember, miután a Végzet Asszonyával végzett, engem vödörbe tett. Azt mormogta: - Te nem jutsz csöbörből vödörbe, hanem vödörből Dunába, vissza! Vizet öntött a vödörbe. Nem volt messze a Duna. Vödörrel együtt beledobott.
Azt nem tudom, hogy mi lett az emberrel. Kifogott-e magának másik Végzetasszonyt? Végzett azzal is?
Örökké a fürdőkádban úszni ide-oda rossz lehet. Jobb a Dunában?
Most ezen, a vízből látom, egy szobor is nagyon tűnődik a parti lépcsőkön.
AZ ÚJÉVI MALAC VISSZAEMLÉKEZÉSE
Én, kérem, nem szerettem azt az újévet, amikor kivettek kellemesen, otthonosan piszkos ólamból. Röfögtem is, - de még milyen mérgesen!
Nem csupán kivettek, de ráadásul meg is fürdettek. Azt mondta a tulaj, a nőnek, aki a Mari névre hallgatott:
- Mosd meg rendesen, ezek az újurak nagyon kényesek, még mindig tisztább munka ez nálunk, mint náluk az a sok szerecsenmosdatás!
Tiszta lettem, sajnos, még szalagot is kötöttek a nyakamba. Később körbe vittek egy feldíszített teremben, többen meghúzták a farkam, ezt a kunkorodót, - de fájt! A fülem is megráncigálta valaki. Utóbbinak azt mondta egy arany nyakláncos nő:
- Ne kínozd azt a malackát, Edmond, még nem vagyunk ugyanott, ahol az ávo egykor, az is jön majd, de később! Még csak a totálisan európás békeháborúnál tartunk!
A fülhúzó ember nevetett. Az emberek mindenfélét beszéltek, egyesek szerint ezek malacságok voltak, de mások nagy disznóságokat is emlegettek. Utóbbira egy kövér ember azt mondta: - A' pech! Egy másik meg azt: - Ó, a tyúkkal tegnap már elkapartattuk ezt a dolgot is, - hadd kukorékoljanak azok a vörös tarajú kakasok! A nép meg most biztosan lencsét eszik, eladja egy tál lencséért még azt a jogát is, hogy..
Nem értettem, hogy mi az a nép, és mit ad el egy tál lencséért is..
Engem visszavittek az ólba, de később disznómamám azt röfögte: több malac testvérem is tálcára került, pirospozsgásan! A szájukban félbevágott citrom volt, - ismét ez lesz az újévben az új divat? No és csak a tálra tett malacoknál?
(2013)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
