[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
KÖNYVEK ÉS TŰNŐDÉSEK. Lelkes Miklós Zsolt Úton c. elbeszéléskötetéről, Underground Kiadó, 2015.
A kétezres évek első felének hazai világából elevenednek meg történetek Lelkes Miklós Zsolt Úton c. kötetében. Szereplőik elsősorban "kisemberek": a munkáját tehernek érző, idegessé vált általános iskolai technika tanár (Az intővadász), a hajléktalan (A kutyás koldus), kórházi betegszállítók, mosogatólányok, a gúnyból Jakab nővérnek hívott takarítómunkás (Jakab nővér), nővérek, orvosok, betegek, Fradi Asszonyság, a zöld-fehér színekkel büszkélkedő labdarúgó klub humorosan fanatikus hívője (Fradi Asszonyság), a vonaton portékáját áruló cigány (Úton), és mások.
Nem kétséges, hogy a Szerző a valóságot mutatja be, tárgyilagosan, élményei alapján, a történetek nem csak igazak, hanem arra az időszakra (és hozzáteszem: mindmáig) jellemzőek.
Bár a Szerző kiutat nem mutat abból a világból, amelyben szereplői - esetleg már jobbat sem remélően - élnek, viszont nem szépíti meg sem őket, sem helyzetüket, környezetüket. Tárgyilagossága így mégis gondolatokat szülhet az olvasóban. A diagnózisok pontosak, a terápia viszont, - rendszerint az a legnehezebb! - inkább homályban marad, még a tüneti kezelést illetően is. Arra fény vetül, hogy mi mindent kellene megváltoztatni, de arra nem: hogyan?
Utóbbi azonban bonyolult kérdés, és nem róható fel a Szerzőnek, ha nem ad rá közvetlen választ. Közvetve viszont - ha az olvasó tovább gondolkodik - sok mindent megállapíthat a hogyant illetően is.
"Egyik-másik történetből talán érződik a vágy is: vágyam egy gondolkodó és gondolkodtató ország iránt, amelyik jobban tud választani, nem csak a jó és rossz között, hanem, - ha éppen nincsen más lehetősége - a rossz és a kevésbé rossz között is." - írja a Szerző a könyv előszavában.
Az Úton c. könyv megrendelhető az Underground Kiadó webshopjában:
http://undergroundbolt.hu/uton
Megemlítendő a Szerző három másik könyve is, amelyek közelebb hozzák arcképét, kiegészítik az Úton gondolatvilágát: a Sárkányölők vére c. könyv színdarab az 1956-os magyarországi forradalomról
(http://undergroundbolt.hu/sarkanyolok-vere), a Kötéltánc c. kalandregény (http://undergroundbolt.hu/koteltanc), valamint a magyar konyhaművészetről írt mű, Ősi kincsünk: a magyar konyhaművészet (http://undergroundbolt.hu/osi-kincsunk-a-magyar-konyhamuveszet).
|
Lelkes Miklós Zsolt megjelent könyvei
A három könyv megrendelhető az Underground Kiadó webshopjában, ahol a könyvek részletesebb fülszövege is megtekinthető, valamint beleolvasási lehetőség is adódik a könyvek néhány lapjánál (az internet címekre való kattintásnál az adott könyv az Underground Kiadó webshop honlapján megjelenik):
http://undergroundbolt.hu/koteltanc
http://undergroundbolt.hu/sarkanyolok-vere
http://undergroundbolt.hu/osi-kincsunk-a-magyar-konyhamuveszet
1.) Lelkes Miklós Zsolt: Kötéltánc. A kalandos, izgalmas történet sok dokumentumkötetnél jobban érzékelteti a világ, a valóság bonyolultságát. A négy főszereplő - három férfi és egy nő - nagy pénzért kockáztatja életét, és velük van, jóban-rosszban, Csajkovszkij is, a kutya. A pénzt szeretnék megkapni, tehát elsősorban nem valamiféle nemes érdek, eszme vezeti őket, de ténylegesen mégis egy beláthatatlan következményekkel járható tragédia megelőzésén dolgoznak.
A szerző sokoldalúan mutatja be a szereplők jellemét, érzés- és gondolatvilágát, olykor eredeti humorát, de az őket segítőket, és ellenségeiket is igyekszik tárgyilagosan megítélni. "Aki ezt kézbe veszi, nem tudja letenni, amíg nem ér a történet végére", - mondta a szerző író barátja, aki kéziratban elolvasta. Igaza volt-e? Döntse el az Olvasó! A könyv címlapján levő rajz Rusovszki Szilvia munkája.
2.) Lelkes Miklós Zsolt: Sárkányölők vére. A színdarab szövegkönyve korhűen mutatja be az 1956-os magyarországi forradalom főbb eseményeit. Eltérően sok más, az akkori történésekkel foglalkozó szépirodalmi műtől, célja az, hogy az eseményekben résztvevő, hazájuknak jót akaró fiataloknak és idősebbeknek emléket állítson, és egyúttal felhívja a figyelmet Magyarországra. Az utolsó dalszövegben a főhős nem vádaskodik, hanem azt kéri Istentől, az Idő Örök Királyától, hogy az Idő mutasson rá a forradalomban résztvevő becsületes emberek szándékaira, ítélje meg tetteiket:
"Isten, Időd ítéljen felettünk, / és ne szolgák, ijedt emberek!"
3.) Dr. Lelkes Miklós Zsolt: Ősi kincsünk a magyar konyhaművészet. A könyv bemutatja: a magyarság találékonysága, szépségszeretete, sajátos ízlésvilága egyedi konyhát alakított ki, amely méltó arra, hogy a világ még jobban megismerje. A szerző kitér arra, hogy más népek konyhaművészete milyen hatást gyakorolt a magyarokéra, és hogyan vált annak szerves részévé. A könyv menete a főbb magyar történelmi korszakokat követi. A végén néhány olyan táplálkozásra vonatkozó ismeretet emel ki, amelyek az egészség megőrzését és fejlesztését is szolgálhatják.
|
Lelkes Miklós: KÖNYVEK ÉS TŰNŐDÉSEK (10). Fábián Judit: Edzés kábelen. Lícium-Art Könyvkiadó- és Kereskedelmi Kft., 2014.
Fábián Judit Romániában élő magyar költő, 1978-ban született, Nagyváradon. Versei az utóbbi néhány évben a nagyváradi Reggeli Újságban jelentek meg, valamint a 2013-ban kiadott Rejtélyes lélekrezdülések című antológiában is szerepel alkotása.
Az Edzés kábelen nagyon ízléses, és a kötet tartalmához jól igazodó, borítóját is a Szerző készítette. A könyvet Beri Róbert szerkesztette, utóbbi azt sejteti, hogy valószínűleg a Szerző nagyszámú költeményéből történt válogatás.
Fábián Judit első verseskötetéből három önarckép néz vissza ránk: a gyermeké (aki sok költőnél, szerencsére, még idős korára is megmarad), a serdülő fiatalé, valamint a középkorú hölgyé, aki azonban még mindig a fiatalsághoz tartozik, mert az utóbbi évtizedekben az életkorok átrendeződtek.
Mi teszi jelentőssé a Szerző verseskötetét?
Valami nagyon-nagyon fontos dolog: annak a világnak az érzékeltetése, amelyik a huszonegyedik században kaput nyitott, és amelyik technikai csodáival elkápráztat, de ugyanakkor el is keseríti azokat, akik lelkileg jobbat, szebbet, emberségesebbet szeretnének. Utóbbiak tudják, hogy ez a helyzet nem tart örökké, megváltozik majd, kedvező irányban, de a sokszor távolinak tűnő jövő nem vigasztalja őket, vagy nem eléggé.
Fábián Judit érzékelteti ezt a világot, egyik versében még a címkét is megemlíti: a kapitalizmust.
Sok minden együtt van kötetében: játékosság, tárgyilagosság, vágy, lehangoltság, figyelem a jelentéktelennek látszó és jelentős dolgok iránt, bölcsesség, megfigyelések és érzések kavalkádja, sokszor együtt, igen jól szerkesztett versekben. A technikában észreveszi az angyalt is, az ördögöt is.
A társadalomban is érzékeli mindkettőt, és ez arra mutat: még világosabban fogja látni kora társadalmát.
A kötet gyönyörű verssel kezdődik (Gyermekkor bársonyon), amelynek végén ott a felismerés is:
"Nomen non est omen,
nép ajka is téved,
bársony volt kertünk is,
mély sárgába révedt."
A Szerzőnek a szabadvers iránt is jó érzéke van, erre példa az Ivánék háza, amelyből az érintetlen természet (az "érintetlenül vad oázis") csodálata árad.
Játékossággal enyhített keserűséget érzek Perec-szerelem című versében, amelyet így fejez be:
"Összesült együttlét,
idővel petyhüdt kép,
Csontszáraz unalom,
ki az úr? Uralom?"
Ez az érzés tér vissza a Kínom divatban is:
"...álpárkapcsolat, idillt megbontó,
divat lett újra,hát... lélek-szigony!"
Más verseiben is ott van a férfi-nő életfontosságú viszonyában való, széles körben, sőt, tömegméretekben jellemző csalódás, jobbat akarás (Szerelmesek köve).
A giccs, a kicicomázott értéktelen szeretete, sőt, gyakran imádata messzire nyúlik vissza a múltba, de a Szerző jól érzékelteti azt, hogy felerősödött:
"Bóvli-bájtól bárgyú vigyor,
a kapitalista vidor,
szíveket zöld koktél tipor.
Katzenjammer színek, szívek,
egyetlen-napos frigy-hírek,
ürügy-ünnep omló híd lett." (Valentájn, hi!)
Időnként láttatja magát egy-egy bájos, humoros fricska, mint például az Örök Bürokrácia istennőjének orrára tett is, Betegszabadság c. versében:
"Jól kéne lennem,
ám a láz még perzsel,
űrlap-borogatás:
elhoznom nekem kell.
Újra gyógyulok,
segít az Állam,
iratok utáni
séta lenne vágyam?"
A kötet versei közül nekem, a Gyermekkor bársonyon című mellett, különösen tetszett a Háziasszony magánya. Ebből idézem:
"Nem vagyok egymagam, ha levesem főzöm,
vérmes buborékban gyermek-énem táncol,
vágyaim törhetnek elő a gáztűzön.
Amíg fő az étel, a lé suhogása
élet-vitáimban nekem ad igazat,
nincs tehát szükségem talán senki másra."
Ilyen bájos humor kéri magát a felszínre A szotyolázó című költeményében is.
A robottá váló technikai tevékenység lelki és értelmi elutasítása az Elektronikus munka:
"Az emberi szó gyilkos torzó,
Rejtőzz!"
A versek nagy értéke, tartalmuk, valamint jól eltalált, mértéktartó szerkesztésük mellett az is, hogy gyakoriak az újszerű, bátor (olykor talán első pillantásra nagyon is bátor) költői képek, eredeti kifejezések. Ezekből hadd álljon itt néhány, ízelítőül:
"Nyúzott papírsárkány ül légörvény zsákban.." (Edzés kábelen), "Izmaim használod, / azokkal mosolyogsz, kuncogsz.. (A macsó arca), "..egyéni önzés sok vas-szigete / keréken gurulva bolygót borítana be.." (Hívom a Zöldeket), "Keserű íz forgat.." (Epés idők), "..szecesszió-zsinór agg stukkó fölött / Istenig ér, a Fentbe nyúl.. (Épület-agónia), "Vak ökörnyál-szál gátolta őszi közlekedés.." (Közakadály sínen), "..minden lupé alatt, csak énünk rejtve, / szivárványos kompaktlemezbe préselve" (Korongban), "Arczenénket felismerik, / hangjegy-bélyeg sötétedik.." (Kelet-európai kottaarcok).
Eltűnődöm. Mit üzenhetnék Fábián Juditnak, akit személyesen nem ismerek, és csak ez a kötete került a kezembe, amit költő-Édesapja egyik barátjától kaptam kölcsön?
A Szerző minden bizonnyal nem szorul verseivel az én tűnődéseimre, tanácsaimra, mégis a "Keep up the good work"-on túlmenően talán annyit: a Költészet mellett továbbra is figyeljen élete Egészére, mert azt, hogy verseivel hová jut el valaki, rendszerint nem csupán tehetsége, verseinek színvonala határozza meg.
Ennyi tűnődő tanácsot megengedhetek most magamban, tréfásan hozzáteszem: szotyola rágás nélkül is, amit egyébként már ifjú koromban sem kedveltem társaimnál, de, úgy látszik, a makacsul fennmaradó fiatalos szokások egyike.
(2015)
|
Lelkes Miklós: Helyzetkép (a Költészet Napjára)
A Kereszt felől nincs egy árva "Ejnye!", -
miféle Rend e Borlovagok rendje?
Ha nagyhangú fej képernyőre eljő, -
mint isteníti szemforgató Erdő!
Tűnődő parti szobor? Dunát nézhet, -
ha élne, Ő mondaná az Egészet,
hogy mindenütt szenny (nemcsak a Dunában!):
ez ilyen táj lett, itt ilyen világ van!
Lopott pénzzel teltek tolvajtarisznyák
(meg tarsolyok), - de mind játsszák a tisztát.
Hová sietett sok tarsoly, s tarisznya?
Mi bennük volt: nem kerül soha vissza!
Elképzeltél, Költő, műveltebb népet, -
de ma csak sírnak, akik rája néznek,
ha tényleg látnak, s szívükben maradt még
hely annak, mit versekbe tett át Eszméd.
Hazád? Ma nincs. Persze, megint lesz egyszer,
ha Tavasz (vagy más Évszak) szerelemmel
madárhang hintán égig lendít csendet, -
akkor visszatért Haza ünnepelhet,
és megláthatja: mint lesz Nép a népből..
Undorodom a szolgák köntösétől,
koncleső tetteiktől, - mind-mind sáros..
Honnan jött ennyi fejbólintó János?
Ezt kérdezem. Szívszorító, hogy egyre
kevesebb már, aki választ keresne.
A Becsület fogy. E nép miért hagyja:
gőgös senkik pártja ismét becsapja,
mint annyiszor a múltban? Közben rája
lapozódik egy szebb hit Bibliája.
Isten hiszi, messze, eltévedt hitben:
Isten maradt? Itt trónfosztott az Isten!
Az Ördög nevet. Tetszik neki versem:
- Az Igazságtól engem Isten mentsen!
A pénzt osztom, minden templom enyém lett.
Balgák nem hallják: enyém minden ének!
A Nagy Költő? Átírogatom versét,
eszméjét, - győzz, glóriás Becstelenség!
Ha háború lett, azt mindig ki nyerte, -
végül? Csak a Sötétség Fejedelme!
S te, kis poétám? Hiszel a mesékben?
Jót akaró, csillagszépségű égen
fénylő dalban? Ember? Maga a vakság!
Máig sem fogta fel: mi a szabadság,
s azt sem, hogy mikor, s mit kell tenni érte..
Hol van még attól, hogy önmagát értse!
Búsít az Ördög, - no de mit tehetnék?
Én Szabadságot, becsületes Eszmét
nem árulhatok el, mert újra, s újra
Hazám, múltból, tiltó parancsát súgja.
Az egy másik táj. Kérdés: földi? Égi?
Ám nekem parancs, ha szavaim kéri..
Költő, ki egykor tanítottál - látni,
jelenre, sírodból, ne légy kíváncsi!
Kábult külváros, gyár bezárt világa,
föld-rabszolgák görnyedt nyomorúsága,
szövőnők foszló álma, ha már szőni
nincs mit, hát minek reménnyel időzni,
kisember-szívek, kínzottak betegre,
s már nem telik mentő pacemakerekre..
Magyarország, rozzant kórházi ágyon,
magadnak mennyi rosszat tettél, látom!
S mi rosszat tett a nagyvilág, a kedved
mint vette el.. - Ördög ezen nevethet..
..de Te, kinek múltjában volt már nagyság,
ily ostobán miért bámulsz, magyarság?
Nem jut eszedbe La Fontaine meséje?
Túl bonyolult, hogy az a holló értse?
Hangosak érdek-nacionalisták?
Ilyenkor nem csak sajtnak nem lesz viszlát!
(2015)
|
Lelkes Miklós: Hit a mesékben (Nikolits Árpádnak)
Rémmeséhez nem kell hit, azt valóság
csontkezei a világban kibontják,
pillanatonként, s Föld szemgolyó nézhet,
bár nem akar, új embertelenséget.
A szép mese? Igazad van, Barátom!
Az van, - és nincs. Olykor manócska álom,
kis kékruhás, s a fénybe tett tojásnak
héjára ajka csókot dísznek átad,
s csókok helyén piros színe örömnek
ujjongat fel sziromdalt, virágcsöndet..
A szép mese? Az van, és nincs, Barátom!
Úgy van, hogy nincs. Olykor, tavaszi ágon
csak egy levél, mely úgy int a világnak,
zöld kendővel, hogy útnak indít vágyat.
A szép mese? Az úgy közel, hogy messze, -
de mégis tudja, ha egy szív kereste.
Feltámadást hisznek megtévedt népek?
Gyakran előre fáj már e mesének,
hogy látja: szél kint még zászlókat lenget,
de rút idő arcokba csap majd szennyet..
Húsvét? Sohasem hittem úgy, mint mások,
kiknek hite kőkereszt-út talányos,
s meg-megdöbbentem: mint áltat a vakság,
s gyakran mennyire nem kell a Szabadság!
Szép mesét a nép meg-megért egy percre,
de rémmesék ellen nincs szólni mersze,
s rejtett, önző érdek mennyire áltat,
s mily sokakat, s nyit kaput hazugságnak!
Mégis, tudom (e tudás létem veszte):
Sziklasírban nem marad ott az Eszme, -
bár fondorlatos főpapok, királyok,
maguk hasznára teremtettek álmot,
melyben kábult nép rabszolgaként ébren,
s őket szolgálja csak nyáj-énekében..
Piros tojás, kis vers, melyet a fénybe
felemelek, térj át más, új regére,
tündökölj, mutass meg gyönyörű álmot,
Szépség pirost kiáltó Szabadságot!
Azt mutasd meg, mi kellene, de nincsen
még itt a mélyből, csak bátor szívekben,
mondd, hirdesd: jöjj Feltámadás Világa,
Szabadság, - nem tolvajok szabadsága!
(2015)
|
Lelkes Miklós: Húsvéti földek (Kamarás Klárának)
Mi most közelebb abban elvész a távol.
Napkelet naiv gyermeke e nép,
és mindent úgy hisz fény, s árny forgatagban,
hogy csodálkoznak rajta a mesék.
Másik tájhoz szeretnék visszatérni, -
de nem lehet. Húsvéti földeken
hová lettél mosolygó óriásom:
képzelt Való, bátor Hitetlenem?
Bátorság nincs már, sehol, körülöttünk.
Eltékozoltak mindent, és az Ég
jelenre úgy néz, mint szomorú isten,
ki visszavágyja sziklabörtönét.
Húsvéti föld, elmúlt Időnek éke,
végtelen kékben meleg barna szín!
Csillagsorok szívtől szívig futottak,
s mint szikráztak volt Idő álmain!
Más idő ez: tavaszt Legenda megcsal,
mint annyiszor, és senki sem szabad.
A nép nem ért meg fényt, árnyat, világot,
láthatárt, légbe lendült szárnyakat..
Semmit sem ért. Sajnos. Húsvéti Földek!
Mily szívszorító: ember és az Ég
úgy lett eggyé, hogy meghalt a Legenda,
s Isten siratja sziklabörtönét!
Sereg nélkül minden Legenda vesztes.
Feltámadás? Mindenütt csak halott.
Hol van a Szépség? Dal? Csillagok álma?
Halott élőkkel együtt hallgatok.
Húsvéti Föld, a hallgatásunk értsd meg!
Barna határod zöld varázst terem,
de sereg nélkül halott a Legenda, -
ezt tükrözi életünk, életem.
(2015)
|
Lelkes Miklós: Petőfi Napja
Nagy Nap volt, büszke, de, - ne feledd róla
mint segítette más is: Európa
biztató jelsort kigyújtó világa!
Bátor magyar szív nem maradt magára.
Ám bonyolultban sokfélék a vágyak.
Ó, hány szónoklat mondott önmagának
ellent tettekkel, később! S hányszor volt már:
ott állt, szennyesen, szentnek elhitt oltár!
Petőfi Napja.. Nem is jut eszedbe:
Eszméjétől e jelen milyen messze,
s kokárdával, vagy nélküle, mit érnek
a magyarkodó önérdek-vitézek?
Petőfi Napja még hány szívnek drága?
Ez itt szabadság? Kiknek szabadsága?
Megértheti múltját, a Költő Napját,
e gondolkodni sem merő magyarság?
Magyarság, melynek már fogalma sincsen
a becsületről? Az erkölcs bilincsben,
s aki még lát, meglátni az is gyáva,
hogy temploma régen az Ördög vára.
Petőfi Napja? Gyászünnep lehetne,
mivel naponta elbukik az Eszme,
Petőfié, melyből jobb világ nézhet
a szemébe ennek az ezredévnek.
Nézhetne, - de csak Balsors nyújtja jobbját.
Múltból hiába kiált volt Szabadság:
háromszínűn kétszínűség eléget
Szépség-időt úgy vágyó Messzeséget!
(2015)
|
Lelkes Miklós: Nőnap
Sokféle nő van (és sokféle férfi).
Egy naphoz kötni ünneplést: meséket
hozhat csupán, csak hízelgést a Felszín
kedvére, mely hódolat látszat égnek.
Jót akarónak muszáj többet látni,
mint csillagát odabűvölt világnak,
s kis ibolya-dalt adni át, vagy rózsát,
amelyből celeb romantika árad.
Ki jót akar: a társadalom mélyét
világítja meg. Kell e kor Egésze.
Mi mutat rá fent és lent rossz irányra,
mi alkalmas, s mi nem: a nőket védje
(s férfiakat, gyermekeket, családot)?
Nagy Országfán milyen sok megtört bús ág,
rügyek nélkül, s másutt szirmok színéből
felszáll rejteni kívánt szomorúság!
Erre gondoltam. Tudom, hogy eretnek
szemlélet ez, s nem szeret érte senki, -
de nem is kell, hogy rossz világ szeressen,
és olyan sem, mely gyáva jobbért menni.
Nézd a nőket (s férfiakat)! Az arcok
tengerén mennyi hullám ráncot láthatsz!
S okairól, nem lehet, elterelget
a Felszín felé harangos vasárnap,
s a hétköznap, mely hátakat begörbít,
s könnycseppeket a mélyben átad csendnek?
Gonosz varázslat lassan elfelejtet
piros szépséget, volt hajnal-szerelmet.
A nő, ha nő, benne ott van a lélek
virága, gyümölcs kérő, bízó hitben, -
de öleli fény, mikor a Tavasztól
oly nagyon várja: végül rátekintsen?
Egy nap, egy mosoly alig több, mint semmi,
s egy virágcsokor szegényes ajándék
önmagában, - több kellene: világot,
másikat, jobbat nyitó tavasz-szándék.
Igen, a szándék ahhoz: felragyogjon
egymást ölelő férfi, s női lélek,
s megérkezzenek, - időben - , a fecskék,
remény-hangjai szívnek, messzeségnek.
(2015)
|
Lelkes Miklós: Tavaszi csend felé (Hosszú Aurélnak)
Tavaszi csend? A képzelet visz. Nincsen
valóságban ilyen már, és hitetlen
lett, aki hitt, a felhők táltos szárnya
most csak emlékként villan a világra.
Barátom, olykor felépítek csendet,
Időt, amelyben rügyek zöldje csengett,
s leveleké rigófütty kérő tájon,
s Szépség szeme néz: egykori világom.
A tavasz közel, majd meglátogatlak.
Az ég kinyílik: nagy elkéklő ablak,
Feleséged a kávét máris hozza,
s rámosolygunk múltbeli gondolatra.
Tudom, tudom: hosszú verset ígértem,
amelyben majd elfilozofál Éden,
s a mátyásföldi utcák ránk köszönnek,
s liliomszáron szikrázik a könnycsepp..
Ó, az a Múlt! Nagy Kézben annyi minden!
Táblák, padok, könyvek... Akkor szívemben
koldus gúnyában is örömét várta
ébredő tájon Versek Királysága.
E Királyságból mi maradt meg? Semmi?
Csak pár mozdulat: bemenni, kimenni.
Az utak mind-mind szerteszét futottak,
s alkony piros könnycseppet csillagoztat.
Tavasz-csendből fájó, kiáltó csend lett,
mit rossz Anyag közelít a szívemhez,
érzés, mely Nálad lobbantott fel lángot,
mikor megsebzett vércséd felkiáltott.
Ó, volt Idő, gerlehangokkal játszó!
Nem hittem akkor: ilyen lesz a zárszó.
Évszaktalan, ahol tavaszt se várnak,
s hazug harangok kongatnak a nyájnak.
Azt az Időt szerettem: zengő csendet,
gyűlölni tudó gyönyörű szerelmet,
a Földet, amely szembenéz az Éggel,
Feltámadást égő ítéletével.
Feltámadás? Fel csak az Ördög támadt,
s kongat vigyorral harangot a nyájnak.
Mily gúnnyá lett az ajkakon: szabadság!
Kiknek érdekük, azok sem akarják?
Tavasz-idő, volt Eszme holt szívekben,
elfelejtett, isten mögötti Isten!
Más népet adj: Népet, te volt Varázslat, -
mely nem hódol, csak a Szív Csillagának!
(2015)
|
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (41. -50.)
KARÁCSONYI JÓSZÍVŰSÉG
Egy igencsak fukar úriember, aki ismerte G. kisasszonyt, és el volt ragadtatva a hölgy bájaitól, a templomból kijövet fél marék aprópénzt dobott egy koldus kalapjába, úgy, hogy a leány is láthassa bőkezűségét, majd azt mondta:
- Az én szívemet mindig megindítja ez a szép ünnep..
A leány nevetett:
- Az lehet, hogy ez a szép ünnep megindítja az Ön szívét, de Ön mindjárt le is fékezi ezt a különös érzelmi motort. No és, ha Isten az Ön egész évét látta, akkor ugyancsak csóválja a fejét..
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (42)
AZ ÉSZ ÉS A SZÍV LOVAGJA
A varázsló barátságos kis országba érkezett, ahol a király, bár nem ismerte bűvös hatalmát, kedvesen fogadta, családját is bemutatta.
Az uralkodó fia, a kis királyfi, büszkén mondta:
- Én a Szív és az Ész Lovagja szeretnék lenni, ha megnövök. Mindkettőé!
A varázsló nevetett:
- No, ez szép elhatározás fiacskám! Ám, ha az Értelmes Ész Lovagja leszel, az is elegendő. Az értelmes ész tudja, hogy mi kell a szívnek, Országod eszének és szívének is!
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (43)
A FALÓ BUNKÓ
A bölcselő, barátjával együtt, utazása során, vendég volt egy ünnepi asztalnál.
No, volt ott minden, ami szemnek-szájnak ingere, de ingerből még valamivel több is. A bölcselő közelében ugyanis egy nagyfejű földesúr ült, aki - bár szemlátomást a leggazdagabbak közé tartozhatott - undorító módon evett. Még a dísznek kitett csokoládé manócska köpenyét is felszakította fogaival, befalta az édességet, és a csomagolópapírt hanyagul a tányérja mellé dobta.
A bölcselő nem akarta megsérteni a nagyfejű bunkót, de azért, célzásképpen, mégis elmondott egy kis történetet, amelynek a végén ott volt a tanulság: bizonyos dolgokban mértéket kellene tartani.
A nagyhangú, falánk ember nem vette magára a célzást, sőt, öntelten így szólt:
- Nagyon helyes! Én még az evésben is mértéket tartok, éppen úgy, mint másban: csak annyit eszem, amennyi belém fér!
A bölcselő elmosolyodott:
- Hát igen.. Persze az, aki nem ismeri az értéket, az többnyire a mértéket sem, és előbb-utóbb mértéktelenül elvész az értéktelenben!
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (44)
A FŐSZÁMOLÓ
A bölcselő és barátja olyan országocskába érkezett, amelyikben, - no, legyünk finomak! - képletesen szólva: a hal már nem csak a fejétől bűzlött.
Az országocska Főszámoló embere ledarálta számokkal teli mondanivalóját arról, hogy nála minden számsor a méltó helyén van, minden szám kitűnően alakul, és a kis ország ott van az Éden kapujában, sőt, félig már maga a Paradicsom.
A bölcselő a számokhoz is értett valamennyire, de főleg az ilyen Főszámoló félékről tudott ezt-azt. Amikor az egyik újságíró megkérdezte tőle, hogy miként vélekedik e Főszámoló főemberről, diplomatikusan így válaszolt:
- A nagy számoknak is Nagy Mestere, meg a kicsiknek is!
- Hogyan? Ezt miként érti bölcselő uraságod? - lepődött meg az újság tudósítója.
- Egyszerű! - mosolyodott el a bölcselő. Amikor magának, meg a cimboráinak számol, akkor csak úgy repülnek a milliárdok, de, amikor mások részére, akkor még a kis számok is csak sántikálnak, vánszorognak, elmaradoznak.
- No és Ön szerint mi lesz ennek a vége? - tette fel a kérdést az újságíró.
- Ez is egyszerű! - válaszolta a gondolatok tudósa. Egy ideig úgy számol majd, hogy kritikusaival leszámol. Később, ha ehhez már nem lesz elég hatalma, őt akarják elszámoltatni. Ám nem kell őt félteni, mert akkor is leszámoltatni fog: valamelyik külföldi banknál, nagy összeget az ottani dugipénzből, saját markába!
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (45)
A TOLVAJOK ÓRÁJA
Két tolvaj, együttműködően, az órák eltulajdonításának lett nagy szakértője. Pénztárcát ritkán emeltek el, de a karórák és zsebórák eltűntetésében nagyon ügyesek voltak.
Éppen egy gyűlésen hallgatták a szónok beszédét, aki üres, de igen tetszetős frázisok kíséretében, nagy hangerővel kijelentette:
- MI NEM TŰRJÜK A LOPÁST! ÜTÖTT A TOLVAJOK ÓRÁJA!
Az egyik tolvaj riadtan kapott a zsebéhez, de társa nevetett, és odasúgta neki:
- Ne legyen tele a gatyád! Ezt a szónokot jól ismerem. Akár a Tolvajok Királya is lehetne..
A másik tolvaj magához tért ijedelméből, ő is felismerte a szónokot, elmosolyodott, visszasúgta:
- Már most is az..
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (46)
ISTEN BÖLCSESSÉGE
A bölcselő utazása során, az egyik keresztekkel telirakott országban hallgatta a szónokot, aki nagy hangon jelentette ki:
- Ahogy mondani szokták: Isten útjai kifürkészhetetlenek!
- Bölcs az Isten, ha valóban így van! - fordult társához a bölcselő barátja. Ezek szerint örök időkre titkosította útjait, nehogy félre sikerült földi alkotásai utána mehessenek egy másik bolygóra, és ugyanazokat a pokoli rémségeket ott is elkövessék, amelyeket itt, ráadásul sokszor, csaló módon, az Ő nevében!
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (47)
ISTEN NEVE
- Isten nevét ne vedd hiába a szádra! - oktatatta a gyűlésen haszonra leső híveit egy bizonyos párt főimposztora.
A bölcselő, akit csak kíváncsisága vitt oda, némi gúnnyal jegyezte meg barátjának:
- No, ezek valóban nem veszik hiába a szájukra Isten nevét, hiszen lepelnek használják, sikerrel, hogy a nép ne lássa kezük tetteit! Ilyen önhaszontól valóban messze a HIÁBA..
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (48)
MÉLYENSZÁNTÓ GONDOLATOK
Egy háromnevű filozófus féle, akinek nyelve hol jobbra járt, hol meg balra, de úgy, hogy tárgyilagosan középutas gondolkodónak tarthassa az, aki nem gondolkodik, igen ügyesen keverte össze az igazat a hazugsággal. Olyannyira, hogy voltak olyanok, akik kacifántos magyarázataira még pántlikát is kötöttek, hol hazafiasnak látszót, hol pedig hadfiasat.
A bölcselő barátja, miután a hazabeszélő elhallgatott, nevetett, és némi éllel jegyezte meg:
- Mélyenszántó gondolatok ezek!
- Igen! - mondta a bölcselő. Olyan mélyen szánt, hogy az ekevas már régen bent maradt a földben, de ezt egyesek nem veszik észre, mások pedig nem akarják észrevenni!
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (49)
BAB, BÁB, BABA, BABÁZÁS
K. kisasszony külseje tényleg nagyon szép volt, és ezt az adottságát igen ügyesen használta fel és ki, alul is, felülről. Utóbbi okán sok helyre bejutott, ami annyiban méltánylandó, hogy nem teljesen ingyen, de azért, ha e helyeket közelebbről is figyelembe vesszük, azok, bizony, némi hümmögésre is serkenthettek volna egy kissé becsületesebb közéletet.
A bölcselő tréfásan jegyezte meg:
- E szép báb baba rövid életrajza: előbb babázott, utána vele babáztak, mint bábbal is, meg babával is, - de egyik játék sem ment nála babra!
(2014)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (50)
SOKOLDALÚ RIPACS
Valahol, egy világ háta mögötti országocskában, az éppen hatalmon levő egyik főpolitikusról beszélgetett a társaság.
A bölcselő gúnyos elismeréssel jegyezte meg:
- Ha tetteit bírálni merészelik, el tudja játszani az Ország Színpadán a tökéletes süketnémát, továbbá a felháborodott nemzeti hőst, ha valaki nem tartja teljesen tisztázottnak miként szerezte igen szép összegű gázsiját is messze meghaladó hatalmas vagyonát. Ha becsületesebb, erkölcsökre többet adó nézőközönsége volna, akkor nem kapna annyi tapsot ez a leszerepelt ripacs!
A bölcselő barátja cukorral édesítette meg keserű feketekávéját, majd tejet is öntött hozzá, sőt, még egy kis tréfás verset is költött, az előbbiekhez illőt:
Feketébe gyere, tej!
Neked, Gazsi, ki tejel?
Számítsa ki valaki:
meddig ért gázsid, Gazsi!
(2014)
|
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (31. - 40.)
TANÍTANI, TANULNI, MEGTANULNI
A bölcselő és barátja, hosszú utazásuk során, afféle félkirályságba érkezett: hivatalosan nem királyságnak nevezték ugyan, de mégis lényegében királyként uralkodott benne egy diktátorocska.
- Hát, erre az országra tényleg a félkirályság a legjobb szó! - mondta a bölcselő. Itt mindenki fél: aki sokat lopott, attól, hogy ez, a sejtéseken túl, teljesen napvilágra kiderül, mások meg azért, mert a nagy tolvajok egyéb nem szép dologra is képesek...
- .. pedig úgy hallottam, hogy élt itt valamikor egy nagy költő, aki egész népét szerette volna tanítani! - jegyezte meg a bölcselő barátja.
- Tanította is! - mondta a bölcselő. A tanulás, és az, hogy valaki valamit megtanul-e, azonban nem csak a tanítótól és a diáktól függ. No és mi jól tudjuk, hogy mint akadályozzák sokszor a tanítót a tanításban, a tanulót pedig a tanulásban, abban: jól megtanulhassa a leckét!
- Persze, az igazsághoz tartozik, hogy a tanulók sem mind a szorgalom mintaképei! - tette hozzá, egy kis szatirikus mosoly kíséretében, a bölcselő barátja. Amit itt eddig láttam, abból legalábbis erre tudok következtetni!
RAVASZ LEÁNY, JÁMBOR FOLYÓCSKA
Egy igen szép hölgy utazása során elhatározta: udvarlót szerez magának, olyat, aki szereti, és akit ő is meg tud szeretni, egyúttal, ha sikerül, ezáltal férjet is. Egyébként sokan csapták volna neki a szelet, de válogatós volt, ami nem feltétlenül baj, sőt, bizonyos határig egyenesen dicsérendő.
Egyszer éppen a folyó szélénél nézegette az odaúszó halakat, amikor távolabb csinos fiatalembert pillantott meg a parton. Gondolta: jobb egy romantikus megismerkedés, olyan, amelyikben a férfi hős lehet, ő pedig eljátszhatja a gyenge, megmentett leányt. Észnek és szívnek egyaránt megengedhető egy ilyen csalafinta kis színdarab.
Bár kitűnően tudott úszni, eszébe jutott: mi volna, ha nem tudna? Belegázolt a vízbe, egészen a jámbor folyócska közepéig, de meglepetten látta: még ott is csak a köldökéig ér a víz. Ám, ha már ott volt, nem adta fel a tervét. Letérdelt, és elkezdett kiabálni, miközben igen csapkodta a vizet:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!
Legnagyobb meglepetésére a csinos fiatalember közelebb jött ugyan a parton, de nem sietett őt kimenteni, hanem nevetett, és így szólt, jó hangosan:
- Szépséges Hölgy! Kész vagyok segíteni, de árulja el: Önnek kell megtennem ezt, vagy a folyócskának?
A hölgy nagyon elpirult, belátta: nem játszotta eléggé hihetően a szerepét.
Kisétált a vízből, és így szólt:
- Ne ítéljen el az úr túl szigorúan ezért a lányos csalafintaságért! Bevallom: Ön megtetszett, és arra gondoltam: kiment, mert csak rám néz, és nem a folyóra is!
- Csak Önre néztem! - mosolygott a fiatalember. Önt most láttam először, de a folyót gyermekkorom óta ismerem. Ám egy kis legényes tréfa arra csábított, bár, bevallom, szépsége elbűvölt, hogy feltegyen a szokatlan kérdést. Nem ítélem el a Kisasszonyt, de Ön se ítéljen el engem olyan nagyon, amiért megsértettem a szokásos illemet!
A leány nevetett:
- Jobbat mondok! Mindketten ítéljünk egymás felett! Ön milyen bírságot ró ki rám?
- Hát.. - mondta a legény - ha kibírna engem ma este, mint vacsorázó társát, az nagy büntetés volna Önnek? Inkább fellebbez?
- Elfogadom az Ön bírói ítéletét.. - mondta a leány. Ám Ön se maradjon büntetlen az illem megsértéséért: holnap teázzon velem!
- Rendben! - mosolygott a fiatalember. Most pedig, ha van hozzá kedve, sétáljunk egy kicsit a parton! Szívesen mesélek Önnek erről a romantikus folyócskáról..
Ez a séta, elkanyarodások nélkül, házassághoz vezetett. Később pedig kiderült: kis tréfa, kedves női ravaszság, ha nem viszik túlzásba, akkor nemhogy ártana házasságnak, boldogságnak, hanem olykor még használhat is!
Persze, azért egy leánynak, asszonynak sem tanácsos rókabőrbe bújnia!
A CSIGAFOGÓ
Barnabuksi János és Birkahajtó Kelemen kedves legények voltak, és jó barátok. Mindkettő ott éldegélt valahol a mérsékelt szegénység és a cifra módosság között. Ami nagyon kellett, abban nem szenvedtek hiányt, ami viszont kellett volna, de nem olyan égető szükséggel, arra többnyire nem futotta.
Azt mondta János Kelemennek:
- Olvastam az újságban, amibe a halat csomagolta Marcsa, hogy valaki feltalált valamit és nagy pénzt kapott érte a csigaevő franciáknál. Azt nem értettem meg, hogy mit talált fel az a kacifántos nevű ember, de a nagy pénz nekünk is jó volna a franciáktól, sőt, akár másoktól is.
Gondolkodtak a dolgon, de csak az jutott eszükbe, hogy már mindent feltaláltak előttük: kereket, szekeret, szűrőt, szitát, de még a lóvakarót is!
Végül azt mondta János:
- Hopp! Megvan! Ha a franciák csigákat is esznek, akkor csigákat szednek is. Találjunk fel valamit, amivel könnyebb eső után felszedni azt a sok csigát erdőn, mezőn! Valamit, ami olyan, mint a kapa, de nem a földbe harap, hanem könnyebb vele összeszedni a csigákat..
Kelemen is nagyon fellelkesedett:
- Igen! Például csipeszes csigafogót, ami azért jó, mert nem kell lehajolni a csigáért, csak lenyújtani a csigafogót, az két szára közé fogja a csigát. Gyere, mondjuk el a tanító úrnak!
A tanító úr nagyon megdicsérte őket:
- Kijártátok az iskolát, de, látom, a tudomány most is bejár időnként a fejetekbe, látogatóba! Két baj van a találmányotokkal, ami tulajdonképpen csak egy: az itteni népek nem eszik a csigákat, pedig jó lehet az, ha a franciák kedvelik, másrészt pedig a franciák nagyon messze vannak, mivel Franciaországban. Sokáig kellene menni odáig!
A tanító lerajzolta nekik, hogy merre van Franciaország. Hát, a térkép ráfért egy darab papírra is, de a tanító úr továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: messze van az a Franciaország!
Sem János, sem Kelemen nem volt olyan legény, akit könnyen el lehet tántorítani attól, amit a fejébe vesz. Addig nyúzták Kuncogó Károlyt, a kovácsot, amíg az megcsinálta nekik a csigafogót.
Honnan, honnan nem, de a faluban nem maradt titokban a legények találmánya, a csigafogó. Két csinos leányka, testvérek, Töpörtyű Panna és Töpörtyű Évike is hallott erről a találmányról, de még arról is: János és Kelemen talán Franciaországba viszi el, mert ott műveltebb a nép, nem csak szereti a csigát, de meg is eszi.
Azt mondta Panni Évinek:
- Nekem régóta tetszik János, már egy éve is annak, hogy megtetszett! Te meg Kelemennel vagy ugyanígy. Ha ezek elmennek Franciaországba, akkor a francia lányok elcsábítják őket, vissza sem térnek, vagy ha igen, francia feleséggel mindegyik!
Évi azt válaszolta:
- Nem engedhetjük meg, hogy minden a francia lányoké legyen: csiga, csigafogó, legény! Ha ők feltalálták a csigafogót, mi feltaláljuk a legényfogót!
Itt Évike súgott valamit Panni fülébe. Az meg nagyot nevetett örömében.
Mit súgott, mit nem?
Annyi bizonyos: a két legény az eső után éppen a csigafogót próbálta ki az erdőben, amikor Panni és Évi felbukkant.
Panni Jánoshoz futott, megfogta a kezét, és így szólt:
- Ez a legényfogó, lesz-e legény, kézfogó, vagy csak csigát fogsz, te kis csirkefogó?
Évi ugyanígy tett, de ő Kelemen kezét fogta meg.
Azt gondolta erre János, egyből: messze van az a Franciaország, no és lehet, hogy szépek a francia lányok, de Panni szépsége nem lehetségesség, hanem bizonyosság. Hirtelen rájött arra is, amit a szíve eddig sem túlságosan titkolt előtte: szereti Pannit.
Kelemen hasonlóképpen vélekedett. Az is megfordult a két legény fejében, igaz, csak mellékesen: mindkét szép leánynak szép hozománya is van, - annyira kell-e az a nagy bankó, esetleg a szívük ellenére, idegen földön, meg hátha nem is lesz már olyan nagy, mire odaérnek?
A legények francia útja helyett így kettős lakodalom lett, otthon. A lakomán a tanító úr, néhány pohár bor után, kicsit sajnálkozott szegény franciákon, akik így csigafogó szerszám nélkül maradtak.
Kuncogó Károly, a kovács, szintén jó néhány pohár bor után, másképpen bölcselkedett:
- Kinek a csiga, kinek a csacsi. Kinek a holló, kinek a ló. Úgy hallottam, hogy nagyon tengeri nép az a francia, - akárhová elhajózhat csigafogóért! Ne sajnálja őt a tanító úr, olyan nép az, hogy még a királya is fej nélkül maradt egykor!
Miként vélekedett erről a tanító úr, nem tudni, mert van olyan bormennyiség, amelyik csak illegeti-billegeti az embert, de azután olyan is, amelyik lefekteti, és, ha nincs más fekvőhely a közelben, a földön is megágyaz neki.
A BOLOND ÉS A VARSA
Egy félnótás ember vesszőkből font csapdát, varsát talált a folyó vizében, tele halakkal:
- Mit csináltok ide-oda úszkálók vízi váratokban? - kérdezte tőlük kíváncsian.
A halak nem tudnak beszélni, így, természetesen, nem válaszoltak neki semmit. Az uszonyosok sejtették, hogy fogságban vannak, de nem tudták, hogy mint kerültek oda, és miért nem találják a kijáratot.
A hiányos eszű méregbe jött. Így fenyegette a kopoltyúsokat:
- Gőgösek vagytok! Nem válaszoltok! Megjárjátok! Szétrombolom vízi váratok!
Mivel azok továbbra sem szóltak semmit, a bolond szétrombolta a varsát, és így a halak kiszabadultak, elúsztak.
Van úgy, hogy az, aki rosszat akar, akaratán kívül jót tesz valakivel, valakikkel. Ebben az esetben a bolond a halakkal tett jót akaratán kívül. A halásznak, persze, bár ezt szintén nem akarta, kárt okozott.
MINDEN TANÍT
A szolgálóleány, aki a bölcselőnél nem csak takarított, és bevásárolt a piacon, hanem egyúttal szakácsnő is volt, így szólt a konyhában:
- Látja az úr? Ez a tojás éppen olyan volt külsőleg, mint amit az előbb feltörtem, és a tálba tettem, de erről kiderült: záptojás. Még jó, hogy öntöttem bele a tálba! Így megtévesztheti az embert a külső, a látszat..
A bölcselő, aki éppen sonkaszeletek elfogyasztásához kezdett volna, nagyon megörült a leány szavainak. Nekiállt, hogy bővebben kifejtse, ha most csak a konyhában is, nézeteit.
Így szólt:
- Kedves Éva! Minden tanít, vagy megerősíti azt, amit előzőleg tanított, olykor pedig cáfolja azt, amit más rosszul tanított.. Ezt tapasztalta most is, erre tanították ezek a tojások..
Annyira belejött a magyarázatba, hogy észre sem vette: közben a macska felugrott a mellette levő székre, a tányérról egyszerre mindkét sonkaszeletet lehúzta, és nekiállt falni..
A szolgálóleány elmosolyodott:
- Élvezet hallgatni az úr szavait! Ám meg kell jegyeznem: most a macska nem arra tanítja az urat, hogy sok beszédnek sok az alja, mert ez igazán nem mondható el az úr eszme futtatására, de arra mégis: sok beszédnek szép sonkaszelet lehet a nemkívánatos ára!
Most eszmélt rá a bölcselő, hogy miért üres a tányérja, és mit eszik a cica a konyhaasztal alatt. Ám annyira tetszettek neki a szolgálóleány választékos szavai, hogy nem haragudott meg a macskára.
Így szólt:
- Igaza van, Éva. Ezzel a macska is tanít, sőt, már a sonkaszeletek előtt is tanított: arra, hogy ha bejövök a konyhába, akkor jobban figyeljek oda, ne engedjem be a lábaim között ez a bundás egerészőt! Kárpótlásul a sonkaszeletekért legyen szíves kisütni nekem két tojást, szalonnával!
A leány elmosolyodott. Szívesen dolgozott az idős bölcselőnél, aki emberszámba vette, iskolaigazgató barátjánál elintézte neki, hogy munkája mellett tanulhasson, és nem is kapott nála kevesebb pénzt, mint előzőleg másutt, hanem valamivel még többet is.
Persze, az előkelő hölgyek, de még az orrukat fennhordó polgárasszony libuskák is, a háta mögött megszólták a bölcselőt, amiért rendesen bánik a cselédjével.
Ám csak a háta mögött, mivel mindenki tudta a városkában: a bölcselővel nem jó ujjat húzni. Egy-egy elmés mondással bárkit rendre tudott utasítani, nevetségessé tenni, vagy szégyeníteni, ha az illető erre rászolgált!
A CSACSI ÁRA
Egy parasztember megkérdezte a bölcselőt, hogy szerinte mennyit érhet a szamara, ha elviszi a vásárra.
- Nem vagyok ismerős a piaci árakat illetően, de adok egy tanácsot! - mondta a bölcselő. Először gondold át alaposan: neked mennyit ér a csacsi. Ha azután a vevők jelentkeznének, válaszd ki a legmagasabb árajánlatot. A többi már egyszerű számtan: előbbiből vond ki az utóbbit. Az eredményt gondold át kétszer is, mielőtt eladod a nagy fülűt! Ha pedig később mást viszel a vásárra, még ha nem is a saját bőröd, - légy ugyanilyen gondos! Hozzáteszem: mielőtt a csacsit eladod, próbáld kitapogatni azt is, hogy mire szeretné használni a vevő, az is adhat neked ötleteket!
Így is történt. A parasztember végül visszahozta a csacsit, mert sikerült szereznie egy jó ötletet. A továbbiakban nem csak teherhordásra használta az állatot, hanem vásárokon a gyermekek szamaragoltatására is. Ilyenkor csengő kötött a csacsi nyakába, de még színes szalagokkal is feldíszítette. Hamarosan több pénzt kereset így, mintha háromszoros áron vált volna meg tőle!
AZ ÉHSÉG, MINT SZAKÁCS
Ismeretes a mondás: legjobb szakács az éhség. Egy vendéglősnek kezdett rosszul menni a városban, mert három másik étterem is kinyitott a közelben. Gondolt hát egyet, és maradék pénzén többszobás házat vásárolt, olcsón, erdőkkel, hegyekkel körülvett, eldugott helyen, szinte az isten háta mögött. Ott rendezte be új vendéglőjét. Mindenütt hirdette, az újságokban is közzétette:
A VILÁG LEGROSSZABB VENDÉGLŐJE! Ha még nem evett, ivott igazán rosszat, nem tudja azt sem: mi az igazán jó - másutt! Legyen hős, akkor is, ha nős, - keressen fel bennünket! Nálunk törött ágyon alhat, vége itt a vidám dalnak!
A hirdetés mellett térkép is szerepelt, hogy miként lehet eljutni a Világ Legrosszabb Vendéglőjéhez.
A vendéglős számítása bejött, sőt, messze túl ment reményein. A fáradtságos út után a vendégek a legrágósabb húst, és a kissé keletlen kenyeret is örömmel falták, a kényelmetlen ágyakon pedig úgy aludtak, mint a bunda.
Végül az ételekért, italokért, szállásért szó nélkül megfizették a magas árat, elismerték: a hirdetés nem csapta be őket. Ám a fenyőillatú táj gyönyörű volt, és híre ment: aki a közeli hegyről nem zuhan le a szakadékba, vagy legalábbis megússza kéz- és lábtörés nélkül a sziklák kerülgetését, az, ha ott a csúcson csókolja meg menyasszonyát, vagy azt a hölgyet, akinek udvarol, rálel az örök szerelemre. Ezt a hegyet el is nevezték a Szerelem Hegyének.
A vendéglős hamarosan úgy meggazdagodott, hogy a Világ Legrosszabb Vendéglője mellé másik épületet is emeltetett, azt a Világ Legjobb Vendéglőjeként hirdette, és az is ugyanolyan sikeres volt.
Egy híres külföldi tudós, amikor mindezt elmesélték neki a városban, vacsora közben, tréfás-komolyan így szólt:
- Mindkét siker kulcsa az emberi kíváncsiság! Ezt használják ki az ördögök is, az angyalok is, emberek is, embertelenek is, - csak azt nem értem: az én tizenkét vastag könyvemre miért nem kíváncsi, néhány magamfajta tudóson kívül, az égvilágon senki?
Egy bölcselő, aki ugyanannál az asztalnál ült, talán megadhatta volna neki a választ, de ő éppen mással volt elfoglalva, a tányérján levő hússzeletet vizsgálta: elég puha-e?
ROSSZ GOND, JÓ GOND
Egy ember némileg elszegényedett, legalábbis múltjához képest szűkösen élt. Nem tellett neki már arra sem, hogy cselédeket tartson, egy öreg mindenes kivételével, de még pompás ruhatárát sem tudta bővíteni, felújítani. Szívével is betegeskedett. No azért eléldegélt úgy-ahogy.
Azt mondta a barátja:
- Látom, hogy nyomaszt a sok rossz gond. Olykor az ember legtöbb gondja rossz, szüksége volna valamire, de nincs rá elég pénze. Kívánom, hogy rossz gondjaid váltsák fel jók, tegyen sok pénzt a markodba a szerencse!
Az ember nem gondolta, hogy utóbbi bekövetkezik, de azért köszönte a jókívánságot.
Ám egyszer csak levelet kapott. Lelkendezve futott a barátjához:
- Jó gond! A nagynéném örökségül rám hagyta kastélyát, parkját, és még pénzt is, hogy a kastélyt rendbe hozassam!
Barátja is felkiáltott:
- Eljött a jó gond, amit kívántam!
A pénz nem volt kevés, de mégsem olyan sok, hogy a kastély rendbehozatalánál ne kelljen kicsit takarékoskodni. A sok tárgyalás a mesteremberekkel, a munkák felügyelete nem kevés izgalmat okozott a szerencsés örökösnek. Mire a kastély ismét eredeti fényéhez közelített, beteg szíve kezdte felmondani a szolgálatot. Hamarosan fel is mondta.
A temetésénél barátja megjegyezte:
- Rossz gond volt a jó gond..
MÚLT, JELEN, JÖVŐ
Az író a kávéházban ült, és írogatott. Egy szép, de kissé csacska hölgy odament hozzá, és így szólt:
- Ne haragudjon az úr, hogy megszólítom, és kérdezek valamit. Olvastam az újságban regényének legutóbbi fejezetét. Miért a múltról ír, és nem a jelenről, vagy a jövőről? Nem érzi úgy: a múlt elmúlt, és már csak keveseket érdekel?
Az író elmosolyodott:
- Abban lehet, hogy igaza van, Kisasszony, hogy már csak keveseket érdekel mi is történt a múltban valójában, keveseket érdekel az igazság, ami igen szomorú. Ám az, aki az igazat írja a múltról, az egyúttal a jelennek is ír, meg a jövőnek is, becsületesen, segítőkészen. Aki pedig hazugságokat, vagy, ami még gyakoribb, féligazságokat ír a múltról, az hazudik a jelennek is, és a jövőnek is!
- No és miért hazudik valaki a múltról? - kíváncsiskodott a hölgy. Mi készteti erre?
Az író elnevette magát:
- Mi is, Kisasszony? Legtöbbször nem tudatlansága, hanem szépnek egyáltalán nem mondható érdeke. Így lesz a jelenben oly sokszor lepel a meghamisított múlt, történelem tolvaj kezekre, alávaló tettekre!
(2014)
|
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (21. - 30.)
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (21)
A TÖKÉLETES KÉTELKEDŐ
A bölcselő és barátja vándorútja során H.-val találkozott, aki, miután más király vette át a hatalmat abban az országban, ellentétben régebbi írásaival, rögtön azt hirdette: ő mindig, mindenben kételkedő volt, vagyis maga a Tökéletes Kételkedő, agnoszticista.
A bölcselő és barátja ismerte H. munkáit, azokban szó sem volt ilyen kételkedésről, és mindeddig igen nagyra tartották őt.
Miután H. eltávozott, a bölcselő barátja megkérdezte:
- Most miként vélekedsz H.-ról?
- Részben most is úgy, mint előzőleg, tárgyilagosan elismerem: nagy tudós! - mondta a bölcselő. Ám amennyiben a hatalomváltozás előtt mondja ugyanezt, amit most, még ha nem is értek vele egyet, azt gondoltam volna: nagyon bátor. Akkor viszont egészen mást hirdetett, olyasmit, amiről most mélyen hallgat. Ha a régi hatalom visszatérne, akkor, sejtem, előző meggyőződése is egyből visszatérne.
Barátja megjegyezte:
- Nem semmiért teszi: vénségére új érmet, kitüntetést szeretne a többihez, azokhoz, amelyeket régebben, másik, akkori meggyőződéséért jogosan kapott.
A bölcselő elmosolyodott:
- Nos, én nem vagyok agnoszticista, nem kételkedem abban, hogy igaz, amit mondtál. Abban viszont igen, hogy érdemes-e neki két lyukas fillérért eladnia több, mint negyven évnyi becsületét, - vagy legalábbis következetes képmutatását.. Korántsem koldusszegény, - nem szorulna rá erre!
A bölcselő barátja nevetett:
- H. tudja, hogy mit ér a becsület, - bizonyos mérlegen!
- Így van! - bólintott a bölcselő. Ám szomorú az, ha valaki azon a bizonyos fajta mérlegen méreti meg a becsületét!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (22)
BESZÉLGETÉS AZ ÖRDÖGÖKRŐL
Négy tudós borozgatott, közben az ördögöktől beszélgettek.
Azt mondta egyikük:
- Amikor az ördögök a rossz embereket viszik el a pokolba, akkor valójában jót cselekszenek, a Pokol pedig nem más, mint Isten büntető intézménye, olyasmi, mint a börtön.
A másik így szólt:
- Ilyenkor az ördögök jót cselekszenek, de nem jókor, mert akkor viszik el a rossz embereket a pokolba, amikor azoknak földi idejük már lejárt. No és az ördögök előbb csábítgatják is az embereket a rosszra, tehát felbujtóik és cinkosaik is!
A harmadik ekképpen vélekedett:
- Ha valakit csak az ördög csábít el a rosszra, akkor az illető inkább áldozat. Talán helyes a nagyobb bűnösre bízni az igazságszolgáltatást?
A negyedik tudós elmosolyodott. A mellette ülő megkérdezte tőle:
- Te miért nem szólsz hozzá ehhez az ördögökről szóló kis eszmecseréhez?
A negyedik tudós elnevette magát:
- Ördögökről? Nem akarlak megsérteni bennetek, de eddig egy szót sem szóltatok az ördögökről, - csak az emberekről beszéltetek! Az is nagyon szomorúan emberi dolog, hogy ezek után még tudósoknak meritek nevezni magatok!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (23)
GONDOLKODÁS, HIT, HITETLENSÉG
Vendéglátója az egyik országban azt mondta a bölcselőnek, a vacsoravégi beszélgetésnél, kiábrándultan:
- Mi már azt sem tudjuk, hogy kiben, miben higgyünk itt! Erre a bajra nincs orvosság!
- Van! - jelentette ki a bölcselő. Ezt az orvosságot úgy hívják: ELŐZETES GONDOLKODÁS! Hitnek, hitetlenségnek, amennyire lehet, ezen kell alapulnia!
A bölcselő barátja és utazótársa megjegyezte:
- No és kétféle gondolkodás van: becsületes és becstelen!
- Helyes! - bólintott a bölcselő. A becstelenül gondolkodók rendszerint egyből tudják, hogy miben higgyenek, vagy miben ne. A becsületesen gondolkodók, persze, csak egy idő után, - de az orvosság náluk is hat.
A bölcselő barátja még a süteményeknél tartott. Kivett egy darabot, de az éppen nem vaníliás krémmel volt tele, mint hitte, és szerette volna, hanem csokoládéssal. Kissé csalódottan, tréfásan felkiáltott:
- No és becsületesen, meg becstelenül gondolkodót egyaránt érhet mindezek ellenére is nem kívánt, előre nem látott meglepetés!
Vendéglátójuk éppen arrafelé nézett, megértette a dolgot, nevetett:
- Elnézést kérek! Bocsánat! Valóban külön tálra kellett volna tenni a kívülről teljesen egyforma, de belülről mást tartalmazó süteményeket! Legközelebb így lesz, megfogadom!
A bölcselő barátja udvariasan így szólt:
- Én pedig, előzetes becsületes gondolkodás után, egyből elhiszem, hogy így lesz!
A bölcselő mosolygott, nem tetszett neki ez az illedelmes, de az igazsággal kissé szembemenő hiedelem:
- Ahogy én ebben az országban a becsületes gondolkodásra hajlamosak helyzetét látom, némi gondolkodás után abban sem vagyok biztos, hogy vendéglátónknak lesz-e majd akkor még pénze süteményekre!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (24)
AZ ÉG SOKFÉLESÉGE
Az ég színe mindenütt változatos, mert az időjáráson kívül a táj is befolyásolja. A bölcselő és barátja világ körüli útjukon így, érthetően, az égbolt még annál is többféle színével találkoztak, mint amit valaki nagyobb utazás nélkül tapasztalhat, megfigyelhet.
A bölcselő barátja költői hangulatba került, bár ez nem volt szokása. Az égre mutatott, így szólt:
- Az égbolt olyan, mint az ember: hangulata változik, lelke új és új színt lel..
- Színt lel, de nem színlel! - mosolyodott el a bölcselő, hangjában ott volt az ész szinte csak sejthető lenézése a költészet romantikus világa iránt.
- Színekkel, színlelésekkel egyaránt színesebb a világ! - védte pillanatnyi elgyengülését a bölcselő barátja.
- Igen, de a sok színlelés többek között színvakká is tehet, és gyakran tesz is! - vágott vissza a bölcselő.
A kis tréfás vitát sokszínű tábla zárta le, amelyen ez állt, más-más színű, rikító betűkkel, giccsesen: ÉTTEREM.
A két bölcselő némi megvetéssel lépett be az épület ajtaján, de hát olykor, tetszik, nem tetszik, az észnek is a gyomor parancsol!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (25)
A VARJÚ ÉS A KÖZMONDÁS
Egy legény ugyancsak megjárta a hatalmas viharral. Házának egyik oldala félig kidőlt, és itt-ott a tető is megrongálódott.
Bosszúsan hallotta, hogy a diófán azt mondja a varjú:
- KÁR!
- Persze, hogy kár! - kiáltotta vissza a legény.
- KÁR! KÁR! - ismételte a varjú.
- Igen, két malacra is rápotyogtak a téglák! - ismerte el a legény. Az is kár. Ötből csak három maradt. Mit károgsz!
A szomszéd is átszólt a kerítésen, sajnálkozott:
- Megjártad, szegény Pista! Nálam csak néhány cserepet dobott le a szél a háztetőről. Mindjárt átjövök, segítek neked helyreállítani a falat és a tetőt, de előbb szólok a komámnak, őt is elhozom, hogy segítsen!
A szomszéd át is jött, nemsokára a komája is megérkezett. A varjú még a fán ült, és azt mondta, kissé halkabban:
- KÁR! KÁR! KÁR!
- Talán azt akarja mondani ez a fekete madár fekete humorral, hogy minden kárból van haszon! - vélte a szomszéd komája. Hát én itt nem látom a hasznot!
Nekiálltak a félig kidőlt fal helyreállításának. Ám Pista egyszer csak gödröt pillantott meg a fal tövében.
Kiderült: nem gödör, hanem lyuk. Talán barlanghoz vezet?
A legény, bár könnyelműség volt tőle, óvatosan lemászott a lyukon. Onnan kiáltott ki, meglepetten, örömmel:
- Nem barlang, hanem őseim borospincéje!
A borospince telis-tele volt palackokkal, azok pedig régi borral, ami a hozzáértőknek aranyat ér.
Kimászott Pista, két üveg borral együtt. Azt mondta, boldogan:
- Minden kárból van haszon, de nekem ebből a kárból végül igen nagy hasznom lett!
Alig mondta ki, véletlenül megbotlott, elesett, a nadrágja elszakadt.
A szomszéd, amikor koccintottak, nevetett, és Pista szakadt nadrágjára mutatott:
- Ebből a kárból viszont nincs haszon!
- Tévedsz! - vágott vissza Pista. Ebből is lesz picike haszon, csak nem nekem, hanem Bödönös Gyula bácsinak, a szabónak!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (26)
A VARÁZSLÓ ÉS A GYÍKOCSKA
A napsütött kövön gyíkocska sütkérezett. A varázsló másik kőre ült le, de közvetlenül melléje.
A fürge kis állat nem félt a varázslótól, így szólt hozzá:
- A barátom csőrébe kapta egy fekete madár, és elvitte! Tőled láttam már néhány megbámulni való dolgot. Megtennéd, hogy ne gyík legyek, hanem krokodilus? Akkor én kapnám be a madarakat, amint most a legyekkel teszem!
A varázsló nevetett:
- Nem csak a természet törvényeit kell ismerni, hanem a törvények megsértésekor keletkező örvényeit is! Ha krokodilus volnál, akkor igen sokat kellene a vízben lenned... Ugye, ezt már, több okból is, nem kívánnád? No és a madarak elkerülnének, - mint repülhetnél utánuk, szárnyak nélkül, krokodilusként? Ráadásul hány legyet kellene fognod ahhoz, hogy hatalmas gyomrod megteljen? Nem, barátom, jegyezd meg jól: az óriás nem csak termete miatt óriás, hanem azért is, mert a környezete lehetővé teszi, hogy az legyen! Akár jó óriás, akár pedig gonosz..
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (27)
A TETT BÖLCSŐJE
A bölcselő arról beszélgetett barátjával, hogy a gondolatok a tettek bölcsői, akár hasznos, akár káros gondolatokról van szó. Ám, nála szokatlan módon, - miközben, jogosan, néhány felháborító tettet említett, - kissé elragadta az indulat, és az asztalra ütött.
Lehet, hogy az asztal is hibás volt, de ennek nyomán mindkettőjük kávéscsészéje táncba kezdett. Ez még nem lett volna baj, de a csészék előzőleg nem ürültek ki teljesen, és egyik csésze sem érte be e mutatvánnyal, hanem keserű fekete levükből is kiöntöttek valamicskét.
A bölcselő barátja tréfásan megjegyezte:
- Ez a tetted kissé korábban ugrott ki gondolat-bölcsőjéből, mint kívánatos lett volna!
- Hát igen... - nevetett a bölcselő. Utóbbira is vigyázni célszerű, nagyon is!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (28)
A ZÁSZLÓ
A varázsló, kissé tréfás-komolyan, így szólt a tömegben felbukkanó zászlóhoz:
- Te hol jó, hol rossz célért lobogsz! Most éppen rossz célért!
A zászló így védekezett:
- Nem én vagyok hibás ebben, hanem a kéz, amelyik a magasba feltart, kényszerít!
A varázsló helyesbített:
- Nem a kéz, hanem a fej, - meg főleg azok, akik abba a fejbe sok mindenféle szemetet beletettek azért, hogy ők nyugodtan fejhessenek másokat!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (29)
SZÉP ÉS CSÚNYA
- Szép ez a szobor! - mondta a bölcselőnek barátja az egyik kis országocskában, Felejtetőtániában.
A bölcselő tudott ezt-azt erről a szoborról, arról is, akit ábrázolt, de azokról is, akik állították. Tömören csak annyit mondott:
- Ez a szobor szégyen erre az országra! Ha te nézel rá, mivel nem ismered a történetét, és azt sem, akit ábrázol, szépnek vélheted, - de valójában mégis csúnya!
- Ha a szobor szégyen az országra, miért néz rá ilyen közömbösen az errefelé járkáló nép? - kérdezte a barátja.
- Egyszerű, - mondta a bölcselő - azért, mert még nem Nép!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (30)
CSIGA
Az eső után a bölcselő és barátja nagyon sok csigát talált a járdán. Vigyázva léptek ide-oda, mert nem szerettek volna rájuk lépni.
- A csiga kedvesen fura állat! - mondta a bölcselő barátja. Mulatságos, ahogy a hátán viszi a házát, gyermekversek, mesék ihletője, és ráadásul, a franciáknak, úgy olvastam, ínyencfalat. Igaz, a csiga lassan halad előre, mint a történelem! Bár lehet, hogy nem a történelem halad lassan, hanem az emberi élet siet túlságosan gyorsan a vége felé.
- Igen! - bólintott a bölcselő. Az emberek élete is siet, - de ők is milyen sokszor, és milyen változatos módon siettetik saját halálukat! Gyakorta nem csak a saját halálukat, hanem másokét is!
(2014)
|
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (16. - 20.)
TETSZIK, NEM TETSZIK
A bölcselő és barátja utazás közben arról beszélgetett: mit jelent, ha egy író, költő műve tetszik az olvasóknak, és mit, ha nem?
Barátja így szólt:
- Ha egy írás mindenkinek tetszene, tudom, ilyesmi nem létezik, de tételezzük fel: száz ember közül, kivétel nélkül, mind a száznak, akkor az arra mutatna, hogy nagyon kitűnő munka?
A bölcselő elmosolyodott:
- Hát, az aligha.. - válaszolta a bölcselő. Az igazság sohasem tetszik mindenkinek, már csak azért sem, mert egyeseknek nagyon is érdeke, hogy ne derüljön ki a teljes igazság. Olyan mű, ami mindenkinek tetszik, legtöbbször nem tartalmazza a teljes igazságot, a féligazság pedig elítélendőbb a hazugságnál, mert veszélyesebb, ártalmasabb. Szólhat a mű, persze, kevéssé érdekekbe vágó témáról is, így virágok szépségéről is, akkor meg azt kell számításba venni: az ízlések is különböznek..
- No és ha egy mű száz ember közül 99-nek nem tetszik, és csak egynek igen, az arra mutat: silány munka? - érdeklődött tovább a bölcselő barátja.
- Akár ezt is mutathatná, de előbb meg kellene vizsgálni két dolgot, ami összesen négy: ki az a 99, akinek tetszik, és miért, valamint ki az egyetlenegy, akinek nem, és miért? Az is kiderülhetne esetleg, hogy a világ egyik legjobb írása, és annak az egyetlenegy embernek van igaza..
A bölcső barátja, úgy látszik, nagyon belejött a kérdezgetésbe, mert kíváncsian folytatta:
- Ha pedig egy mű senkinek sem tetszik, száz ember közül egynek sem, bár ilyesmi szinte lehetetlen, de akkor az arra mutat: rossz alkotás?
- Valószínűleg igen.. - mosolygott a bölcselő. Ám én még ekkor sem sietném el az ítélkezést. Kivételesen az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg: mestermunka, de alkotója nem saját kora, hanem egy másik, még el nem jött kor mestere!
HAZA, HAZUGSÁG
Utazásai során a bölcselő és barátja sok országot, királyt, fejedelmet, népet megismert. Mindkettőjüknek feltűnt: a legtöbb hazugság egy nagyon nemes, szép fogalommal, a hazával kapcsolatos.
- Szerinted miért van így? - kérdezte a bölcselőt barátja.
- Erre egyszerű a válasz.. - mondta a bölcselő. Azok, akik lopni akarnak, a hazát lepelnek használják, hazugságaikra. Hazudnak honfitársaiknak, saját hazájukról dicsőítőket, mások hazájáról, népéről, földjéről pedig rágalmakat, pontosabban, a szokásos recept szerint, ezeket összekeverik a részigazságokkal. Az, aki értelmesen szereti hazáját, igazán hazafi, az a múlt erényei mellett a vétkeket, bűnöket sem hallgatja el, és jóindulatúan tárgyilagos akkor is, amikor mások hazájáról van szó.
A hintó, amiben a bölcs és barátja utazott, nemsokára menetelő tömeggel találta magát szembe. A kocsis megállította a lovakat.
A bölcselő darabig hallgatta, hogy milyen jelszavakat kiabál az elbutított tömeg, azután megvetően így szólt:
- Íme, itt is egy vásár! Azt, aki lát, nem tévesztheti meg a látszat. Valójában, a hazafiaskodás leple alatt, a hazát árulják, közösen, ki érdekből, ki megtévesztetten, de, akár a múltban, csak keveseké lesz a haszon, - a többieknek marad a kár, ráfizetés!
A KIRÁLY PALOTÁJA
Az egyik ország, Lipilopimánia, királya, Kitudjahányadik Nagyokatmondó Tódor, megmutatta hatalmas, hivalkodó fényűzéssel berendezett palotáját a világkörüli útján Lipilopimániába is ellátogató híres bölcselőnek, és a bölcselő barátjának.
A király a látogatás végén megkérdezte a bölcselőt, félig tréfásan, félig komolyan:
- Miként tetszett palotácskám, országocskánk? Ez a kis ország a szabadság, a jólét és a béke hona!
Ezekre a szavakra bölcselő gúnyosan elmosolyodott, és felfelé nézett, a mennyezetre, majd a királyra:
- Pillanatig kételkedem Felséged jólétében, és a palota is megtette most a magáét, úgy látom, nem szakadt le a mennyezet.. Megígérem, küldök majd Felségednek legutóbbi könyvemből, amelyik azzal foglalkozik: mit is jelent a szabadság és a béke fogalma..
Nem tudni, hogy Kitudjahányadik Nagyokatmondó Tódor király észrevette-e célzást a bölcselő szavaiban, de hallgatott.
Ha pedig ő így tett, udvaroncai, mint mindig, most is, nagy hajlongások közepette, követték a királyi példát.
A BESZÉLŐ RÓKA
Róka osont be a faluba. Libát, kacsát, vagy tyúkot akart csenni, de egy négylábú házinyúllal is megelégedett volna.
Ügyes bundásat is érhet baleset. A kiszemelt tyúkólnál jól álcázott csapda volt. Hurokba szorult az egyik lába.
A bajt másik is követte. A gazda észrevette a rókát. Jött, kezében fejszével, de most nem favágás, hanem róka kupán vágás céljából.
A róka valamikor varázslónál szolgált, nála tanult meg beszélni. Ám a varázsló elutazott Ázsiába, és a róka magára maradt. Később családot alapított, négy kis rókája született.
Először nagyon megijedt a fejszét hozó gazdától, de amikor az közelebb ment hozzá, eszébe jutott valami. Így szólt:
- Ne bántson, Gazduram! Éhes kis rókáim miatt jöttem csak a faluba. Rajtavesztem, de ha kiszabadít, olyasmit mondok, ami kincset ér Gazduramnak!
A gazda nagyon meglepődött a róka emberi beszédén, - miért ne hitte volna el, hogy az mesebeli kincsről tud? Rögtön, mohón így szólt:
- Rendben! Áruld el a kincs pontos helyét! Becsületemre fogadom: elengedlek!
A róka tudott egyet és mást a gazda becsületéről, ezért így szólt:
- Ne haragudjon rám, Gazduram, az óvatosságért! Mielőtt elárulnám a magának kincset érő dolgot, elárulok még valamit. Amit mondani fogok, azt le is írtam, és biztos kezekbe adtam. Halálom esetén mindenkinek a tudomására jut a faluban! Ez okból tegye le a fejszét távolabb, a ház ajtaja mellé, jöjjön vissza, és akkor elmondom azt, ami magának oly sokat ér!
A gazda eredeti szándéka az volt, hogy, miután megtudta a kincs helyét, rögtön végez a rókával. Most azonban már kénytelen-kelletlen engedelmeskedett.
Azt mondta a róka, amikor a fejsze már nem volt a gazda keze ügyében:
- Én nem véletlenül jöttem tyúkot lopni éppen Gazduram házához. Tudtam: nem tart kutyát, hogy ne kelljen etetnie. Ám nem csak erről volt tudomásom, hanem arról is, hogy Gazduram kitől mit csent el a faluban. Abban az írásban, amiről szóltam, sok minden szerepel. Önnek nagy kincset ér, ha ez az írás nem jut mások tudomására. Amíg élek, nem is jut, ezért magának kincset ér az életem. Szabadítsa ki a lábam hurokból!
Elsápadt a gazda, azután fogát csikorgatta dühében, - de mit tehetett? Kiszabadította a rókát. Kiszabadulása után a veres bundás mindjárt egy kövér tyúkot is kiszabadított a ketrecből.
A gazda kékült-zöldült mérgében, de nem mert ellene tenni semmit sem. Bement a házba, lefeküdt, de nem jött álom a szemére. Most ő van ott a csapdában! Ha valaki elpusztítaná a rókát, akkor napvilágra kerülnének szépségestől igen távol álló tettei!
Volt egy saját erdőrészlete is, legalább arra nagy táblát tett ki:
- ITT RÓKÁRA VADÁSZNI HATÓSÁGILAG TILOS!
Ez sem nyugtatta meg, ettől kezdve rettegés lett további élete.
A róka jót nevetett magában. Beszélni tudott, írni viszont nem, - de utóbbit nem kötötte a gazda orrára! Abba az erdőrészletbe költözött át, ami a gazdáé volt. Még ezen felül is nagyon óvatos lett, hiszen többször látott már táblát: "Itt szemetet lerakni hatóságilag tilos!", de az emberek lyukas lábastól kezdve törött cserepekig és rongyos alsónadrágig sok mindent odahordtak.
KÍVÁNSÁGOK
Egy varázsló ördöggel küzdött. Nem volt ez számára nehéz, mert a varázsló az Ész Lovagja kitüntetést is birtokolta, míg az ördög csak néhány trükköt tudott, és hiába volt erős, a varázslóval nem vehette fel a versenyt.
A közelben egy paraszt szántott kifáradt lovával. Nem tudta, hogy a varázsló kicsoda, közönséges halandónak vélte, az ördögöt viszont felismerte két szarváról. Felkapott egy husángot, és a varázsló segítségére sietett.
A bűvös pálcás úr elmosolyodott. Nem volt szüksége segítségre, de nagyon tetszett neki, hogy a parasztember ilyen lovagias. Ugráló zsákot parancsolt oda, a zsák bekapta az ördög lábait, majd az egész pokolfajzatot bekebelezte, és már vitte is - a pokolba!
A parasztember, amikor ezt látta, eltátotta a száját. Ördögökről már sokszor hallott a templomban, de a varázslókról azt hitte: csak a mesékben léteznek.
Azt mondta az embernek a varázsló:
- Szép volt tőled, hogy segíteni akartál. Jutalmul teljesítem három kívánságod, mint a mesében, de vigyázz, hogy mit kérsz, mert ez nem mese!
Nagyot nézett a parasztember, egy percig törte a fejét: mit is kérjen? Rápillantott lovacskájára, és így szólt:
- Változzon lovacskám, Ballagó, szárnyas, erős lóvá, vagyis táltossá!
- Hüm-hüm.. - mondta a varázsló. A táltos nem való szántásra, szekérhúzásra, de a Három Kívánságok Parancsai törvény szerint telesítenem kell kérésed..
Csodálatosan szép táltos lett Ballagóból, szárnyai is csinosak voltak. Hanem egyből felszárnyalt az égbe, maga után húzta az ekét. Közben egy szarka farktollát le is beretválta az ekevas. A parasztember ijedten nézte a dolgot: nem az eget akarta felszántani!
A varázsló így szólt:
- Látom megdöbbenésed, ki nem mondott kérésed, és visszavarázsolom a táltost közönséges lóvá, csak fiatalabbá, erősebbé teszem. Ezt nem számítom be a kívánságaid közé. Mit kérsz másodiknak?
Törte a fejét két percig a parasztember, de azután felderült a képe:
- Azt szokta mondani a feleségem, hogy ő már öregszik, és a szépsége is hervadozik. Én mindig vígasztalom. Most azt szeretném kérni, hogy legyen olyan szép és fiatal, mint a királynő, a király felesége!
A varázsló elmosolyodott. Megkérdezte:
- Te magad láttad már a királynét?
- Élőben még nem.. - vallotta be a paraszt. Az arcképét viszont sokszor láttam, amikor beszekereztem a városba, mert ott van az urak éttermének kirakatában, de meg ünnepségeken ki is szokták függeszteni..
- Hát nem sokat tudsz, látom, a festők hízelgő ecsetjéről.. - mondta a varázsló. A Három Kívánságok Parancsai törvény szerint azonban telesítenem kell kérésed..Veled megyek, nézzük meg, hogy mint teljesült a varázslat!
Már a kapuból feléjük futott a parasztember felesége. Sopánkodott:
- Jaj! Jaj! Egy nap alatt tíz évet öregedtem, legalábbis így látom magam a tükörben! A bíró ugyan, aki a múlt évben saját két szemével látta a királynét a fővárosban, a kutyafuttatási versenynél, azt mondja: szakasztott úgy nézek ki, mint a felséges asszony.. Ez az ördög műve!
- Nem az ő műve, de hogy kié, azt most hagyjuk.. - mondta a varázsló. Kenje be az arcát az asszonyság ezzel a krémmel, és szakasztott olyan lesz, mint előzőleg, csak egy kicsit fiatalabb! A férjének lehet még egy kívánsága..
- Jaj! Jaj! - mondta a parasztember. Belátom: buta vagyok én ezekhez a varázslatos kívánságokhoz. A harmadik kívánságot átengedném a feleségemnek.. Annak több esze van, ha összeszedi!
A varázsló nevetett:
- A Három Kívánságok Parancsai törvény ezt megengedi.. Nos, mit kíván a feleséged, ez a szépasszony?
Az asszony három álló percig gondolkodott, de akkor gyorsan perdült egyet az észkereke:
- Én azt kérem, hogy a Tekintetes Csodatévő Varázsló Úr kérjen nekünk valamit, amiből jó dolog lesz, de rossz nem.. Valamit, aminek hasznát vesszük, de eszünket el nem vesztjük..
- Okos kérés! - bólintott a varázsló. A Három Kívánságok Parancsai törvény ezt is megengedi, csak nem lengeti. Nos, úgy látom, alig van szükségük valamire: van legény fiuk, akire nagy szemeket meresztenek a lányok, földjük annyi, amennyit maguk meg tudnak művelni, lovuk, tehenük... Most mégis igen nagy dolgot kapnak. Ha baj közeleg, akkor kiáltsák együtt, egyetértésben: NE LEGYEN! Ám vigyázzanak, hogy miként kívánják szívükben, gondolatukban is, mert ha nem eléggé jól, akkor hamar elpárolog a varázslat hatalma!
Ott termett a táltos, felugrott rá a varázsló, elszáguldott.
Egy darabig álomnak tűnt az, ami történt. Már kezdték elfelejteni.
Egy napon azonban nagyon feszült lett a viszony királyuk és egy másik ország királya között. Sem a parasztember, sem a felesége nem tudta, hogy ebben ki volt a hibás. Lehet, hogy mindkét koronás fő. Ám azt tudták, hogy mivel jár a háború, milyen tragédiákkal, szenvedésekkel.
Már a két ország csapatai is elindultak egymás ellen. A parasztember megfogta felesége kezét, együtt kiáltották: NE LEGYEN HÁBORÚ! KERÜLJE EL ORSZÁGUNKAT!
A varázslat hatása volt, vagy más okból történt, de a csapatok megálltak, a két király kibékült.
Később meg szárazság kezdett el pusztítani azon a vidéken. Most az asszony kereste meg férje kezét, kéz a kézben kiáltották: A SZÁRAZSÁG KERÜLJE EL EZT A VIDÉKET! NE LEGYEN HIÁNY AZ ÉG ÁLDÁSÁBÓL! JÖJJÖN AZ ESŐ, MINDENKI ÖRÖMÉRE!
Még aznap eleredt a nagyon óhajtott eső.
Múlt az idő, a varázsló elhatározta, hogy utánanéz: él-e még a varázslat, amit a parasztember és annak felesége kapott? Ha még él, ez azt jelenti: a kívánságoknál nem csak magukra gondoltak, hanem másokra is.
Ezúttal elváltoztatta fizimiskáját, hogy ne ismerjék fel. Egyszerű vándorként kopogtatott be a parasztember portáján. Örömmel fogadták, jó vacsorával kínálták, szállást adtak neki. Beszélgetés közben a varázsló megbizonyosodott arról, amit már úgyis sejtett: nem éltek vissza a kapott varázshatalommal.
- Kitűnő volt a vacsora, a szállás.. - mondta a varázsló búcsúzóul. Tudom, hogy a vendégük voltam, de szeretnék ajándékot adni. Látják ezt az aranypénzt? Csak feldobják, és hopp! Két aranypénz esik vissza. Elfogadják?
A parasztasszony elkomorult:
- Ne haragudjon ránk, amiért ezt a nagyon értékes ajándékot nem merjük elfogadni. Nem akarjuk Önt megsérteni, de veszélyt hozna ránk. Előbb-utóbb kiderülne az aranypénz bűvös tulajdonsága. Lehet, hogy megölnének minket érte, de ha csak ellopnák, az is veszélyt jelenthetne másokra, a tolvaj visszaélhetne vele! Most felismertük Önben azt a varázslót, akinek örök hálával tartozunk, de nem csak mi, hanem - bár a dolognak titokban kellett maradnia - egész népünk, országunk.
A varázsló meghatódott:
- Népük, országuk viszont, ha nem tudja is meg soha, Önöknek tartozik hálával. Bárcsak ilyen volna országuk többi lakója is, mint Önök: egyszerű paraszti szívvel nemes, józan paraszti ésszel - bölcs!
(2014)
|
Lelkes Miklós: Robotlét
Mit beletettek egykor: mondja-mondja.
Hány évezred, évszázad volt robotja
ma is, s miért? Megegyezhetünk ebben:
jelen többé-kevésbé múlt kezekben.
S önző érdekre oly primitív mentség
álszenteskedik elő: felszínesség!
Talán csoda? Akik a mélyben lopnak,
azok a tárgyilagos Gondolatnak
nem örülnek! Cinkosok összenéznek,
s szavazógéppé silányított népet
magasztalnak. Érzik a Haza gondját,
azt, hogy mivé lett e tönkretett ország?
Nagy ritkán, lehet. Mégis az a lényeg:
a robotok nekik oly sokat érnek!
Míg robot, - robot, addig mohó kézzel
markolhatnak, és az Isten nevével
leplezik, gondold át, értelmes hittel:
mennyi mindenre volt már cégér Isten!
Múlt századból szégyenek visszanéznek:
- Ezt nevezik magyar értelmiségnek?
Butul, butít, s gőgös, vagy csacska hitben
azt képzeli, hogy vele van az Isten.
Az Isten: Eszme. Szépség és Szabadság.
Nagyságát nem szolgáló szavak adják.
Csak szánni tudok elvakított népet,
mely nem érti, mit Petőfi még értett!
A robot, - robot. Indul jobbra, balra,
ezt-azt felfog, de útján hamar balga.
Úgy tartsd őt többre, hogy lehetne ember,
több tudással, Eszmével, fegyelemmel,
és kényszerrel (mely kényszerít a jóra,
ha közelebb fénylik fel Csillagóra), -
szóval, Idővel. Ma is tehet érte,
ki nem robot: az Idő Messzesége
közelebb jöjjön. Értsd meg a világot,
s megláthatsz olykor szikrás Csillagálmot!
A vers? Magányos. Most nincs olvasója:
robotok néznek robotoltatókra,
rablók rabokra globális világban,
mely olyan szűk! (Nagyobbnak hittem, vártam.)
Mégis parancs szól bennem: - Írd a verset!
Ne törődj azzal: gyűlölnek? Szeretnek?
Anyagról írj, bár néha, botlón, kétled,
de Lelket hozhat valónak, meséknek, -
s kaput nyithat majd véges Végtelenben
a Gondolat, ez az el nem hitt Szellem!
Lehet, hogy így lesz? Lehet: ez szamárság?
Belső parancs szól rád: a szíved lássák!
Ne törődj azzal: nem akarják látni,
robot tömeg csak Felszínre kíváncsi,
szemét lesüti, nem néz önmagára,
múltját, jelenét bevallani gyáva,
de vér vöröslik alkonyi szívedben,
s valahol Eszme mosolyog, - az Isten.
(2014)
|
Lelkes Miklós: Keserű karácsony, újévi teendők, Magyarország (Christmas bitterness, new year's tasks, Hungary)
Karácsony nincs már messze, hiszen december közepe van.
Sok embernek lesz ebben az évben többé-kevésbé keserű, vagy legalábbis kellemetlen karácsonya, és csak keveseknek jut jólét, de utóbbiaké sem lesz minden esetben feltétlenül jól-lét, hiszen ők sem mind tudják elaltatni lelkiismeretüket, ha azokhoz az erkölcsileg elítélendő eseményekhez kapcsolódik jólétük, amelyek az 1989-es rendszerváltás óta tartanak (ebben a társadalmi rendben részben elkerülhetetlenül).
Az utóbbi években azonban a polgári társadalmi rend alapján nem csak félelmetesen felszaporodtak az erkölcsileg elítélendő események, hanem felépült - a harácsolás és a tömegek becsapása szempontjából teljesen logikusan - az erkölcsi vétkeket és súlyos bűnöket támogató és ösztönző rendszer, amelyik, többek között a múltban is bevált olcsó nacionalista jelszavak használatával, egy mindeddig sikeres, gyakorlatilag majdnem totális diktatúrát hozott létre. Egy szerző összefoglalta a magyarországi diktatúra jellemzőit "Van egy ország" c. írásában, utóbbinak internet címét ideírom, az érdeklődő megkeresheti: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=zgfumag&pid=115513&blog_cim=Van%20egy%20orsz%E1g,%20ahol%20minden%20megt%F6rt%E9nhet
E diktatúra közvetlen vagy közvetett (családtagok, rokonok révén) haszonélvezőit a magam részéről a lakosság kb. egyötödére becsülöm, beállítottsága, eszmeisége valamilyen változatban, de lényegét tekintve - jelenleg - jobboldali. E réteg szervezettsége igen magas szintű, legalább a lakosság egyötöde saját érdekei ellenére is csatlakozni szokott hozzá, utóbbinak több oka van (ide tartozik e csatlakozó réteg alacsony szellemi színvonala, könnyű manipulálhatósága, a huszadik század első felében történt nacionalista ("nemzeti") nevelés (Horthy-korszak), annak ellenére, hogy ez a nacionalizmus a huszadik század első felében kétszer is nemzeti tragédiához vezetett).
Azonban a diktatúra haszonélvezői sincsenek teljesen egyforma helyzetben. Egyesek - az értelmesebbek - látják az "ostoba diktátorság" veszélyeit, és, ha kevesen vannak is, valamelyest szerephez juthatnak. Olyanok is vannak, akiket ugyan egyes intézkedéseivel erkölcsileg kifogásolható módon előnyökhöz juttatott a rendszer, de más intézkedéseinek viszont esetleg kárvallottja.
Az, hogy e diktatúra vezetői valóban komolyan fel akarják számolni a túlburjánzott korrupciót és közismert botrányokban is felszínre került bűnöket, amelyek, minden jel szerint, a társadalom minden szintjén szorosan összefüggnek az ország vezetésével, becsületesen gondolkodni képes emberek (valóban hazafiak) számára aligha hihető, sőt, egyszerűen nevetséges.
Ide kívánkozik egyik aforizmám is: " Sokan lopnak, de a nagy úr lopat."
"Azok, akik jövedelmükhöz képest viszonylag rövid idő alatt igen nagy mértékben CSALÁDILAG (!) meggazdagodtak (mert a vagyont esetleg családtagok részére átírathatták, hogy ne legyen feltűnő), általában eleve korrupcióra gyanúsak. Ha például valaki közéleti személyiségként túl sok ajándék földet kapott olyanoktól, akik nem rokonai, az már önmagában is erősen korrupció gyanús. Várható ilyen egyéni esetek kivizsgálása, a korrupció elleni becsületes fellépés olyan hatalomtól, amelyik gyakorlatilag az elmúlt évtizedben szinte egyeduralmat valósított meg Magyarországon?"
- teszem fel a kérdést Őszi színjátékok és Kertész Imre elégedettsége c. netnapló bejegyzésemben (internet címe: http://canadahun.com/xfa-blogs/lelkes-miklos.1831/?page=3)
Nem arról van szó, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben most másfajta politikát lehetne érvényre juttatni, mint amit a polgári társadalmi rend (a kapitalizmus) érdekei megengednek. Ám a hatalom teljes kisajátítása egy társadalmi réteg részéről olyan esemény, amelynek Amerika és az Európai Unió egésze sem örül, több okból, és ezek között van az ország instabillá válása, a társadalmi feszültségek rendkívüli mértékben való megnövekedése.
Amerika (USA) nagyhatalomként, természetesen, saját érdekei szerint tevékenykedik, de amennyiben a totális diktatúra, a "maffiaállam" ellen lép fel Magyarország felé irányuló politikájával, akkor valójában Magyarország érdekében is cselekszik. Úgy vélem: komoly bizonyítékai lehetnek arra, hogy a magyarországi korrupció milyen nagy méreteket öltött, de - okosan - nem akar olyan látszatot kelteni, hogy "diktál" a jelenlegi magyar kormánynak. Remélhetőleg (csak remélni tudom) végigviszi azt, amit, - Magyarország érdekeivel megegyezően, - elkezdett, és nem történik a kulisszák mögötti kiegyezés.
A korrupció rendkívüli mértéke egyébként sem a világban, sem Európában nem új. Gondoljunk arra, hogy évekkel ezelőtt (talán már tízegynéhány éve?) Olaszországban is olyan nagy volt a korrupció, hogy azt az Európai Unió vezetése is megsokallta.
Magyarországon a baloldal az 1989-es rendszerváltás óta alig-alig volt valódi baloldal, még azon keretek között sem, melyet a kapitalizmus lehetővé tett, sőt, a kapitalista rendszer logikája meg is követelt volna. Gondoljunk a rendszerváltás után a szakszervezetek olyan mértékű tönkretételére, amelynek a "baloldal" is részesévé vált, ha mással nem, akkor a hallgatásával, gondoljunk a botrányokra (privatizációs botrányok, olajügy, bankbotrányok és mások), amelyek valamilyen mértékben a kapitalista baloldal parlamenti pártjait is érintették, és más jelenségekre. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez a kapitalista baloldal máról holnapra "igazi", közösség-centrikusan szociális érzékenységű baloldallá tud válni, ám véleményem szerint jelentős lépést kellene tennie ez irányban, ha vissza akarja szerezni a tömegek eljátszott bizalmát, mellyel a Horn-kormány idején még rendelkezett.
Mi lehet az útja a bizalom visszaszerzésének?
Először is: világos program az ország gazdasági helyzetének javítására, a társadalmi feszültségek csökkentésére, olyan program, amelyet a kevésbé művelt, a jobboldal által könnyen manipulálható emberek is megértenek.
Másodszor: a kapitalizmus keretei is megengednek egy kissé hazafiasabb, becsületesebb propagandát, amely különösen két pontján volna fontos. Egyik, hogy meg kellene értetni széles körben: az olcsó, primitív nacionalista jelszavak nem hazafiasak, hanem éppen ellenkezőleg: az ország tönkretételéhez vezettek és vezetnek, nem volna szabad hagyni, hogy a jobboldal magát csaló módon "nemzeti oldalnak" tüntethesse fel.
A másik pedig, amit a kapitalizmus szintén megenged: rá kellene mutatni, hogy Isten, vallás, egyház egybemosása mennyire káros, és a jobboldal - erkölcsileg is! - éppen hogy szembekerült, az utóbbi két évtizedben is, a Biblia több alapvető tanításával, - a kormányban helyet foglaló "kereszténydemokrata" párt jelentős mértékben felelős a kialakult hazai helyzetért. Az egyházak tevékenységén pedig ki látja azt, hogy az ország lakosságának többsége érdekében volna, és akár a "NE LOPJ!" isteni törvény oly gyakori megsértőivel szemben valamiféle kritikát gyakorolna?
Harmadszor: a baloldalnak sokkal határozottabban kellene fellépnie azokkal az erkölcsi vétkekkel, bűnökkel szemben, amelyek az utóbbi években Magyarországon mindennaposak. Ezektől is zengjen az ország, de a baloldal ne építsen túlzott mértékben, aránytalanul CSAK ezekre a vétkekre, bűnökre! No, és bár a "baloldal" általában kulturáltan viselkedik, megítélésem szerint (kívülről legalábbis így látom) rá sem jellemző eléggé, hogy kellően hallgatna azok szavára, akik egy becsületesebb politika támogatói lehetnének.
Negyedszer, de talán legelőbb kellene említeni: az összefogás hiánya a kapitalista "baloldal" vereségéhez (vagy csak tiszavirág életű, átmeneti győzelméhez) vezethet. A "bizonytalan szavazók", sok-sok ember, az összefogás hiánya mögött joggal sejt elsősorban pozícióharcokat, annál is inkább, mert eddig a baloldali pártok nem tudták világossá tenni: milyen elvekben különböznek, miben nem tudnak megegyezni, ha mindannyian egy "jobb kapitalizmust" szeretnének.
A magyar "kapitalista baloldalnak" meg kell szabadulnia az eddigi vereségeihez vezető hibáitól, vétkeitől, és összefognia a "pártonkívüli" tömegek jelenlegi, teljesen jogos felháborodását, tüntetéseit szervezőkkel, vezetőkkel, - ha utóbbiak is pártot alapítanak, akkor azokkal a pártokkal is. Ez a "baloldal" érdeke is, a tömegeké is. Valahol Amerika (USA) és az Európai Unió érdeke is. Amikor (és ameddig) Amerika a jelenlegi totális magyar diktatúrát bírálja, és e diktatúra lelepleződését segíti, addig Magyarország érdekeit szolgálja. Egy nagyhatalom intézkedéseit gondosan, konkréten kell megvizsgálni. Amíg Amerika az Iszlám Államot fel akarja számolni, addig ezzel a lépésével az egész emberiséget szolgálja. A múlt és jelen bonyolult világában a konkrét körülmények figyelembevételével kell értékelni a helyzetet.
Magyarország kis ország, de, ahogy én látom, nagyon közel került egy gazdasági összeomláshoz, mostani társadalmi viszonyai pedig ahhoz, ami lassan már egy "értelmes pokol" törvényeinek sem felel meg. A most tervezett "kábítószer teszttörvények" is annyira nevetségesek, hogy tréfás-komolyan hozzáteszem: inkább néhány prominens főpolitikus agybeli működését kellene tesztvizsgálat alá vetni.
(2014)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
A szerző fenti naplóbejegyzéséhez kapcsolódó néhány, az interneten megtalálható írása:
1. Magyarország erkölcsi problémái (The moral problems of Hungary)
2. Október álmai (The Dreams of the Hungarian "1956")
3. Haza és hazugság
4. Hungarian romák (The Hungarian Gipsies)
5. A Holocaust Nagy Tagadója (szatíra)
6. Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz (vers)
7. Egy évszázad álma (vers, Kis LANT, 2008. 4. sz.)
8. Október álma (vers, KALÁKA, 2007. októberi szám)
9. Csőcselék (vers, KALÁKA, 2009. januári szám)
10. Októberi ég (vers, KALÁKA, 2009. októberi szám)
11. Horthy (vers, 2012)
12. Válság (Németh Dezsőnek) (2012)
13. Nem volt nehéz (vers, 2013)
14. Októberi tűnődések (Meditations in October in Hungary - about 1956 (2014)
15. Márai Angyalához (vers, 2014)
16. Magyarországot megérteni.. (To understand Hungary..) (2014)
|
Lelkes Miklós: Karácsony álma
Szokás minket néz, mi meg a szokásra.
Karácsonyfán Menny arany kulcsocskája?
Csak játék kulcs az. Üvegdísz harangja
bim-bamos fényét küldi jobbra-balra.
Valahol giccses verset ír egy néne,
s hiszi, hogy eljut Istenke kezébe.
Hát.. jó volna, ha volna Jóság-isten
fent, és jótette is érződne, itt lenn!
Szeretetről papok folyton papolnak,
de Szeretetben: Szépség-álmú Holnap.
S mit is hozott sok papolás világa?
Ördög vigyorog hamis Bibliákra.
Igaz Isten nem kér nyájszerű népet,
mely térdre hull, és vélt égit dicsérget.
Csak ilyen Isten Lélek hozta Eszme, -
s méltó arra, hogy az ember keresse!
Kis gyertyás vers tűnő árnyékát látom,
de mégis benne álmodik Karácsony.
Fénye kihuny, akármilyen az álma, -
de szükség van Szépségre, Szabadságra!
Nagy szükség van értőbb, okosabb népre,
s bátrabbra, melynek lehet Messzesége.
Népre, mely látja okát sok-sok gondnak,
s lefogja kezét gőgös tolvajoknak.
Népre, amelyik gondolkozna, újra,
hibáiból is ezt-azt megtanulna,
s megértené, amit nem ért még, itt lenn:
mit is jelent Haza, Becsület, Isten!
(2014)
|
Lelkes Miklós: Karácsonyi keresztfák
Az idő siet, közben egyszerűsít,
akár az évszak: tél az őszi fákat,
de múlt ottmarad törzsben és gyökérben.
Harangszót hullat közönyös vasárnap.
Harangszó hív lehangolt tévutakra,
és szívről regél, de csak lábak mennek
fénylőn rideg kőkoporsó-hajókba.
Szokás ürít ki kopott aranykelyhet.
Mélyben vagyok, - mégis felettük járok,
de ez sem ér semmit, hiszen a Nincsben
nincs út, szabad, s a nagy börtönvilágban
csacska kérés, hogy Isten ránk tekintsen.
Az idő siet. A tolvajok lopnak,
s Érthetetlen önmagát újra gyártja.
Futószalagon távolodik álom,
s lassan fogy képzelt Isten rokonsága.
Tekints körül a budapesti utcán,
s ha szemed lát még, ne titkold, hogy mit lát!
Giccses ábrán a csodálkozó kisded, -
de sorakoznak krisztusi keresztfák!
Jelen múltat néz: üres az a Jászol, -
de itt a Júdás Júdás a javából,
mert bár Júdás Krisztust egyszer feladta,
de csak egyszer, és nem ki tudja hányszor!
Harangszó hull. Az összetákolt kintből
koldus néz háromkirály-palotákra.
Becsület? Még meg sem született Isten,
ős-sejt a szívben, szívhez hű HIÁBA.
(2014)
|
Lelkes Miklós: Őszi színjátékok és Kertész Imre elégedettsége
November közepén járunk, de még mindig szép, az évszakhoz képest meleg, barátságos az ősz. Színjátékaiban a fény dominál, nem a szél, és a változatos levélruhák igen tetszenek. Tegnap egy kis őszi verset is írtam (Piros hintó), de még javítgatnom kell.
Az ország színpadán szintén egymást követik a színjátékok, de nem olyan szépek, mint a Természetén, nincs közük a költészethez, nemes gondolatokhoz, katarzist hozó élményekhez, valójában szinte mindegyik olyan tragikomédia, amelyik tragédiákat szül naponta, és a bennük levő komédia sem tud nevettetni.
Részben limonádé operetthez is illő (színvonalát tekintve) az a nacionalista játék, amelynek KITILTÁSI BOTRÁNY MAGYARORSZÁGON címet adhatnánk. Szövege nagyon röviden: Amerika (USA) kitiltott földjéről néhány magyar közéleti személyt, akik szerinte túlzásba vitték a korrupciót, illetve a korrupció elleni harc feltűnő hiányát is, miközben utóbbi hivatalból kötelességük lett volna. A kormánypártok részéről az operett-tragikomédiában pedig gyakran előadott primitív dalbetét azzal foglalkozik, hogy ők ma született bárányok, ártatlanabbak, fehérebbek nem is lehetnének ezekben az ügyekben, ők nem tudnak semmiről, - és tudatlanságuk oka az a csúnya Amerika!
Nem vitatható: korrupció minden országban van, már csak azért is, mert annak olyan sokféle formája, módja létezik, hogy teljes felszámolása lehetetlen. Ám az sem vitatható, amit többek között egy magyar közmondás is sugall: SOK AZ, AMI SOK. No és van más is, amire a korrupciót nem kedvelő ember csúnyán nézhet: az illetékesek SZÁNDÉKOSNAK TŰNŐ TEHETETLENSÉGE a korrupció elleni harcban.
Azt a sok botrányt, amiben az 1989-es rendszerváltás utáni Magyarországnak része volt, és ami mind-mind nyilvánvalóan korrupcióval (és más bűncselekményekkel) is össze kellett, hogy függjön, nem tudnám még felsorolni sem (a privatizációs botrányok után ilyen volt például a soha ki nem vizsgált olajbotrány).
Az utóbbi években, ha csak a parlamenti ellenzék által feltárt trafik-mutyikat és föld-mutyikat venné is számításba az újságolvasó, valamint azt, hogy miként húzódik a magyar Adóhivatalnál (NAV) a rendszerszintű visszaélések gyanújának kivizsgálása (amire a hivatal egyik dolgozója régen felhívta már a figyelmet), akkor is világos volna számára (becsületes, tárgyilagos gondolkodás mellett): Magyarország jelenlegi jobboldali vezetésének semmi erkölcsi alapja nincs ahhoz, hogy rossznéven vegye Amerika tapintatos figyelmeztetését: SOK AZ, AMI SOK, - korrupcióból is.
Ellenkezőleg: meg kellene köszönnie!
Azok, akik jövedelmükhöz képest viszonylag rövid idő alatt igen nagy mértékben CSALÁDILAG (!) meggazdagodtak (mert a vagyont esetleg családtagok részére átírathatták, hogy ne legyen feltűnő), általában eleve korrupcióra gyanúsak. Ha például valaki közéleti személyiségként túl sok ajándék földet kapott olyanoktól, akik nem rokonai, az már önmagában is erősen korrupció gyanús. Várható ilyen egyéni esetek kivizsgálása, a korrupció elleni becsületes fellépés olyan hatalomtól, amelyik gyakorlatilag az elmúlt évtizedben szinte egyeduralmat valósított meg Magyarországon?
Ezt ép ésszel, akár csak minimális ítélőképességgel nyilván senki sem gondolhatja! Más kérdés, hogy azok, akiket korrumpáltak, vagy féltik az állásukat, vagy koncot kaptak a hatalomtól és még szeretnének, azok védik azt a hatalmat, amelyiktől - mások rovására - valami jelentős dolgot kaptak, vagy remélnek. Persze, minimális ítélőképességgel sem rendelkezők is akadnak, ők könnyen megtéveszthetőek nacionalista jelszavakkal, pedig a becstelenség akkor is becstelenség, ha nemzetiszín lobogóval leplezik, vagy a szószékről Isten szavaival próbálják meg hitelesíteni.
Számomra kissé meglepő dolgot olvastam azonban a Magyar Nemzet 2014. november 12.-i számában (3. old., azért jelölöm meg a pontos forrást, mert az interjú szövegből csak egy megállapítást emelek ki), mely szerint Kertész Imre Nobel-díjas magyar író véleménye szerint ma Magyarországon, noha nem mindennel elégedett, ami ott történik, nincs diktatúra, mert, "ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, szabadon utazhat, akkor képtelenség diktatúráról beszélni".
Nos, nem kutatom: mitől lett olyan elégedett Kertész Imre, hogy szerinte most Magyarországon "a helyzet kielégítő" és ő "remekül érzi magát"?
Miközben az, persze, jó, ha valaki szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, valamint szabadon utazhat, de ilyen igénytelenül nyilatkozni arról, hogy mikor nincs diktatúra, és mikor van, egyáltalán nem méltó egy Nobel-díjas íróhoz, de még az irodalom legkisebb közkatonájához, vagy akár bármelyik, magára valamit is adó gondolkodóhoz sem.
Olyan nehéz belátni, hogy minden eddigi társadalmi rend: diktatúra, szükségszerűen, - az ókortól napjainkig?
A diktatúra lényege: az uralkodó társadalmi osztályok, rétegek, saját érdekükben, valamilyen mértékben elnyomják a lakosság többi részét. A polgári társadalmi rend (a kapitalizmus) természetesen szintén diktatúra. Kapitalizmus és kapitalizmus között azonban a hasonlóságok mellett jelentős különbségek is vannak. Voltak is, mindig. A Horthy-korszak könyörtelenebb diktatúrát valósított meg, mint amilyen Csehszlovákia polgári demokráciája volt. Ma is nagy különbségek vannak e tekintetben az országok között. Amerikában is diktatúra van, de a tömegeknek ez kedvezőbb, mint az a totális egyeduralom felé közeledő, növekvő feszültségekkel teli diktatúra, amelyik most Magyarországon tapasztalható.
Ha Kertész Imre Nobel-díjas író mindezen nem gondolkodik el, az szomorú, de voltaképpen nem neki írom ezeket a sorokat ebben az őszben, hanem másoknak.
Azoknak írom, akik itt élnek, és rájöhetnek arra, amire Kertész Imre ezek szerint nem jött rá: a véleménynyilvánítás látszólagos szabadsága és az utazgatás lehetősége mellett is lehet egy országban eluralkodó becstelenség, gátlástalan korrupció, joggal álcázott jogtalanság, nap, mint nap megnyilvánuló, az emberek megosztására használt, hazafiasnak hirdetett hazafiatlanság, olcsó, primitív nacionalizmus, - egy sok minden eszközzel kialakított, furfangosan "magyar" diktatúra.
(2014)
|
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (16. - 20.)
TETSZIK, NEM TETSZIK
A bölcselő és barátja utazás közben arról beszélgetett: mit jelent, ha egy író, költő műve tetszik az olvasóknak, és mit, ha nem?
Barátja így szólt:
- Ha egy írás mindenkinek tetszene, tudom, ilyesmi nem létezik, de tételezzük fel: száz ember közül, kivétel nélkül, mind a száznak, akkor az arra mutatna, hogy nagyon kitűnő munka?
A bölcselő elmosolyodott:
- Hát, az aligha.. - válaszolta a bölcselő. Az igazság sohasem tetszik mindenkinek, már csak azért sem, mert egyeseknek nagyon is érdeke, hogy ne derüljön ki a teljes igazság. Olyan mű, ami mindenkinek tetszik, legtöbbször nem tartalmazza a teljes igazságot, a féligazság pedig elítélendőbb a hazugságnál, mert veszélyesebb, ártalmasabb. Szólhat a mű, persze, kevéssé érdekekbe vágó témáról is, így virágok szépségéről is, akkor meg azt kell számításba venni: az ízlések is különböznek..
- No és ha egy mű száz ember közül 99-nek nem tetszik, és csak egynek igen, az arra mutat: silány munka? - érdeklődött tovább a bölcselő barátja.
- Akár ezt is mutathatná, de előbb meg kellene vizsgálni két dolgot, ami összesen négy: ki az a 99, akinek tetszik, és miért, valamint ki az egyetlenegy, akinek nem, és miért? Az is kiderülhetne esetleg, hogy a világ egyik legjobb írása, és annak az egyetlenegy embernek van igaza..
A bölcső barátja, úgy látszik, nagyon belejött a kérdezgetésbe, mert kíváncsian folytatta:
- Ha pedig egy mű senkinek sem tetszik, száz ember közül egynek sem, bár ilyesmi szinte lehetetlen, de akkor az arra mutat: rossz alkotás?
- Valószínűleg igen.. - mosolygott a bölcselő. Ám én még ekkor sem sietném el az ítélkezést. Kivételesen az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg: mestermunka, de alkotója nem saját kora, hanem egy másik, még el nem jött kor mestere!
HAZA, HAZUGSÁG
Utazásai során a bölcselő és barátja sok országot, királyt, fejedelmet, népet megismert. Mindkettőjüknek feltűnt: a legtöbb hazugság egy nagyon nemes, szép fogalommal, a hazával kapcsolatos.
- Szerinted miért van így? - kérdezte a bölcselőt barátja.
- Erre egyszerű a válasz.. - mondta a bölcselő. Azok, akik lopni akarnak, a hazát lepelnek használják, hazugságaikra. Hazudnak honfitársaiknak, saját hazájukról dicsőítőket, mások hazájáról, népéről, földjéről pedig rágalmakat, pontosabban, a szokásos recept szerint, ezeket összekeverik a részigazságokkal. Az, aki értelmesen szereti hazáját, igazán hazafi, az a múlt erényei mellett a vétkeket, bűnöket sem hallgatja el, és jóindulatúan tárgyilagos akkor is, amikor mások hazájáról van szó.
A hintó, amiben a bölcs és barátja utazott, nemsokára menetelő tömeggel találta magát szembe. A kocsis megállította a lovakat.
A bölcselő darabig hallgatta, hogy milyen jelszavakat kiabál az elbutított tömeg, azután megvetően így szólt:
- Íme, itt is egy vásár! Azt, aki lát, nem tévesztheti meg a látszat. Valójában, a hazafiaskodás leple alatt, a hazát árulják, közösen, ki érdekből, ki megtévesztetten, de, akár a múltban, csak keveseké lesz a haszon, - a többieknek marad a kár, ráfizetés!
A KIRÁLY PALOTÁJA
Az egyik ország, Lipilopimánia, királya, Kitudjahányadik Nagyokatmondó Tódor, megmutatta hatalmas, hivalkodó fényűzéssel berendezett palotáját a világkörüli útján Lipilopimániába is ellátogató híres bölcselőnek, és a bölcselő barátjának.
A király a látogatás végén megkérdezte a bölcselőt, félig tréfásan, félig komolyan:
- Miként tetszett palotácskám, országocskánk? Ez a kis ország a szabadság, a jólét és a béke hona!
Ezekre a szavakra bölcselő gúnyosan elmosolyodott, és felfelé nézett, a mennyezetre, majd a királyra:
- Pillanatig kételkedem Felséged jólétében, és a palota is megtette most a magáét, úgy látom, nem szakadt le a mennyezet.. Megígérem, küldök majd Felségednek legutóbbi könyvemből, amelyik azzal foglalkozik: mit is jelent a szabadság és a béke fogalma..
Nem tudni, hogy Kitudjahányadik Nagyokatmondó Tódor király észrevette-e célzást a bölcselő szavaiban, de hallgatott.
Ha pedig ő így tett, udvaroncai, mint mindig, most is, nagy hajlongások közepette, követték a királyi példát.
A BESZÉLŐ RÓKA
Róka osont be a faluba. Libát, kacsát, vagy tyúkot akart csenni, de egy négylábú házinyúllal is megelégedett volna.
Ügyes bundásat is érhet baleset. A kiszemelt tyúkólnál jól álcázott csapda volt. Hurokba szorult az egyik lába.
A bajt másik is követte. A gazda észrevette a rókát. Jött, kezében fejszével, de most nem favágás, hanem róka kupán vágás céljából.
A róka valamikor varázslónál szolgált, nála tanult meg beszélni. Ám a varázsló elutazott Ázsiába, és a róka magára maradt. Később családot alapított, négy kis rókája született.
Először nagyon megijedt a fejszét hozó gazdától, de amikor az közelebb ment hozzá, eszébe jutott valami. Így szólt:
- Ne bántson, Gazduram! Éhes kis rókáim miatt jöttem csak a faluba. Rajtavesztem, de ha kiszabadít, olyasmit mondok, ami kincset ér Gazduramnak!
A gazda nagyon meglepődött a róka emberi beszédén, - miért ne hitte volna el, hogy az mesebeli kincsről tud? Rögtön, mohón így szólt:
- Rendben! Áruld el a kincs pontos helyét! Becsületemre fogadom: elengedlek!
A róka tudott egyet és mást a gazda becsületéről, ezért így szólt:
- Ne haragudjon rám, Gazduram, az óvatosságért! Mielőtt elárulnám a magának kincset érő dolgot, elárulok még valamit. Amit mondani fogok, azt le is írtam, és biztos kezekbe adtam. Halálom esetén mindenkinek a tudomására jut a faluban! Ez okból tegye le a fejszét távolabb, a ház ajtaja mellé, jöjjön vissza, és akkor elmondom azt, ami magának oly sokat ér!
A gazda eredeti szándéka az volt, hogy, miután megtudta a kincs helyét, rögtön végez a rókával. Most azonban már kénytelen-kelletlen engedelmeskedett.
Azt mondta a róka, amikor a fejsze már nem volt a gazda keze ügyében:
- Én nem véletlenül jöttem tyúkot lopni éppen Gazduram házához. Tudtam: nem tart kutyát, hogy ne kelljen etetnie. Ám nem csak erről volt tudomásom, hanem arról is, hogy Gazduram kitől mit csent el a faluban. Abban az írásban, amiről szóltam, sok minden szerepel. Önnek nagy kincset ér, ha ez az írás nem jut mások tudomására. Amíg élek, nem is jut, ezért magának kincset ér az életem. Szabadítsa ki a lábam hurokból!
Elsápadt a gazda, azután fogát csikorgatta dühében, - de mit tehetett? Kiszabadította a rókát. Kiszabadulása után a veres bundás mindjárt egy kövér tyúkot is kiszabadított a ketrecből.
A gazda kékült-zöldült mérgében, de nem mert ellene tenni semmit sem. Bement a házba, lefeküdt, de nem jött álom a szemére. Most ő van ott a csapdában! Ha valaki elpusztítaná a rókát, akkor napvilágra kerülnének szépségestől igen távol álló tettei!
Volt egy saját erdőrészlete is, legalább arra nagy táblát tett ki:
- ITT RÓKÁRA VADÁSZNI HATÓSÁGILAG TILOS!
Ez sem nyugtatta meg, ettől kezdve rettegés lett további élete.
A róka jót nevetett magában. Beszélni tudott, írni viszont nem, - de utóbbit nem kötötte a gazda orrára! Abba az erdőrészletbe költözött át, ami a gazdáé volt. Még ezen felül is nagyon óvatos lett, hiszen többször látott már táblát: "Itt szemetet lerakni hatóságilag tilos!", de az emberek lyukas lábastól kezdve törött cserepekig és rongyos alsónadrágig sok mindent odahordtak.
KÍVÁNSÁGOK
Egy varázsló ördöggel küzdött. Nem volt ez számára nehéz, mert a varázsló az Ész Lovagja kitüntetést is birtokolta, míg az ördög csak néhány trükköt tudott, és hiába volt erős, a varázslóval nem vehette fel a versenyt.
A közelben egy paraszt szántott kifáradt lovával. Nem tudta, hogy a varázsló kicsoda, közönséges halandónak vélte, az ördögöt viszont felismerte két szarváról. Felkapott egy husángot, és a varázsló segítségére sietett.
A bűvös pálcás úr elmosolyodott. Nem volt szüksége segítségre, de nagyon tetszett neki, hogy a parasztember ilyen lovagias. Ugráló zsákot parancsolt oda, a zsák bekapta az ördög lábait, majd az egész pokolfajzatot bekebelezte, és már vitte is - a pokolba!
A parasztember, amikor ezt látta, eltátotta a száját. Ördögökről már sokszor hallott a templomban, de a varázslókról azt hitte: csak a mesékben léteznek.
Azt mondta az embernek a varázsló:
- Szép volt tőled, hogy segíteni akartál. Jutalmul teljesítem három kívánságod, mint a mesében, de vigyázz, hogy mit kérsz, mert ez nem mese!
Nagyot nézett a parasztember, egy percig törte a fejét: mit is kérjen? Rápillantott lovacskájára, és így szólt:
- Változzon lovacskám, Ballagó, szárnyas, erős lóvá, vagyis táltossá!
- Hüm-hüm.. - mondta a varázsló. A táltos nem való szántásra, szekérhúzásra, de a Három Kívánságok Parancsai törvény szerint telesítenem kell kérésed..
Csodálatosan szép táltos lett Ballagóból, szárnyai is csinosak voltak. Hanem egyből felszárnyalt az égbe, maga után húzta az ekét. Közben egy szarka farktollát le is beretválta az ekevas. A parasztember ijedten nézte a dolgot: nem az eget akarta felszántani!
A varázsló így szólt:
- Látom megdöbbenésed, ki nem mondott kérésed, és visszavarázsolom a táltost közönséges lóvá, csak fiatalabbá, erősebbé teszem. Ezt nem számítom be a kívánságaid közé. Mit kérsz másodiknak?
Törte a fejét két percig a parasztember, de azután felderült a képe:
- Azt szokta mondani a feleségem, hogy ő már öregszik, és a szépsége is hervadozik. Én mindig vígasztalom. Most azt szeretném kérni, hogy legyen olyan szép és fiatal, mint a királynő, a király felesége!
A varázsló elmosolyodott. Megkérdezte:
- Te magad láttad már a királynét?
- Élőben még nem.. - vallotta be a paraszt. Az arcképét viszont sokszor láttam, amikor beszekereztem a városba, mert ott van az urak éttermének kirakatában, de meg ünnepségeken ki is szokták függeszteni..
- Hát nem sokat tudsz, látom, a festők hízelgő ecsetjéről.. - mondta a varázsló. A Három Kívánságok Parancsai törvény szerint azonban telesítenem kell kérésed..Veled megyek, nézzük meg, hogy mint teljesült a varázslat!
Már a kapuból feléjük futott a parasztember felesége. Sopánkodott:
- Jaj! Jaj! Egy nap alatt tíz évet öregedtem, legalábbis így látom magam a tükörben! A bíró ugyan, aki a múlt évben saját két szemével látta a királynét a fővárosban, a kutyafuttatási versenynél, azt mondja: szakasztott úgy nézek ki, mint a felséges asszony.. Ez az ördög műve!
- Nem az ő műve, de hogy kié, azt most hagyjuk.. - mondta a varázsló. Kenje be az arcát az asszonyság ezzel a krémmel, és szakasztott olyan lesz, mint előzőleg, csak egy kicsit fiatalabb! A férjének lehet még egy kívánsága..
- Jaj! Jaj! - mondta a parasztember. Belátom: buta vagyok én ezekhez a varázslatos kívánságokhoz. A harmadik kívánságot átengedném a feleségemnek.. Annak több esze van, ha összeszedi!
A varázsló nevetett:
- A Három Kívánságok Parancsai törvény ezt megengedi.. Nos, mit kíván a feleséged, ez a szépasszony?
Az asszony három álló percig gondolkodott, de akkor gyorsan perdült egyet az észkereke:
- Én azt kérem, hogy a Tekintetes Csodatévő Varázsló Úr kérjen nekünk valamit, amiből jó dolog lesz, de rossz nem.. Valamit, aminek hasznát vesszük, de eszünket el nem vesztjük..
- Okos kérés! - bólintott a varázsló. A Három Kívánságok Parancsai törvény ezt is megengedi, csak nem lengeti. Nos, úgy látom, alig van szükségük valamire: van legény fiuk, akire nagy szemeket meresztenek a lányok, földjük annyi, amennyit maguk meg tudnak művelni, lovuk, tehenük... Most mégis igen nagy dolgot kapnak. Ha baj közeleg, akkor kiáltsák együtt, egyetértésben: NE LEGYEN! Ám vigyázzanak, hogy miként kívánják szívükben, gondolatukban is, mert ha nem eléggé jól, akkor hamar elpárolog a varázslat hatalma!
Ott termett a táltos, felugrott rá a varázsló, elszáguldott.
Egy darabig álomnak tűnt az, ami történt. Már kezdték elfelejteni.
Egy napon azonban nagyon feszült lett a viszony királyuk és egy másik ország királya között. Sem a parasztember, sem a felesége nem tudta, hogy ebben ki volt a hibás. Lehet, hogy mindkét koronás fő. Ám azt tudták, hogy mivel jár a háború, milyen tragédiákkal, szenvedésekkel.
Már a két ország csapatai is elindultak egymás ellen. A parasztember megfogta felesége kezét, együtt kiáltották: NE LEGYEN HÁBORÚ! KERÜLJE EL ORSZÁGUNKAT!
A varázslat hatása volt, vagy más okból történt, de a csapatok megálltak, a két király kibékült.
Később meg szárazság kezdett el pusztítani azon a vidéken. Most az asszony kereste meg férje kezét, kéz a kézben kiáltották: A SZÁRAZSÁG KERÜLJE EL EZT A VIDÉKET! NE LEGYEN HIÁNY AZ ÉG ÁLDÁSÁBÓL! JÖJJÖN AZ ESŐ, MINDENKI ÖRÖMÉRE!
Még aznap eleredt a nagyon óhajtott eső.
Múlt az idő, a varázsló elhatározta, hogy utánanéz: él-e még a varázslat, amit a parasztember és annak felesége kapott? Ha még él, ez azt jelenti: a kívánságoknál nem csak magukra gondoltak, hanem másokra is.
Ezúttal elváltoztatta fizimiskáját, hogy ne ismerjék fel. Egyszerű vándorként kopogtatott be a parasztember portáján. Örömmel fogadták, jó vacsorával kínálták, szállást adtak neki. Beszélgetés közben a varázsló megbizonyosodott arról, amit már úgyis sejtett: nem éltek vissza a kapott varázshatalommal.
- Kitűnő volt a vacsora, a szállás.. - mondta a varázsló búcsúzóul. Tudom, hogy a vendégük voltam, de szeretnék ajándékot adni. Látják ezt az aranypénzt? Csak feldobják, és hopp! Két aranypénz esik vissza. Elfogadják?
A parasztasszony elkomorult:
- Ne haragudjon ránk, amiért ezt a nagyon értékes ajándékot nem merjük elfogadni. Nem akarjuk Önt megsérteni, de veszélyt hozna ránk. Előbb-utóbb kiderülne az aranypénz bűvös tulajdonsága. Lehet, hogy megölnének minket érte, de ha csak ellopnák, az is veszélyt jelenthetne másokra, a tolvaj visszaélhetne vele! Most felismertük Önben azt a varázslót, akinek örök hálával tartozunk, de nem csak mi, hanem - bár a dolognak titokban kellett maradnia - egész népünk, országunk.
A varázsló meghatódott:
- Népük, országuk viszont, ha nem tudja is meg soha, Önöknek tartozik hálával. Bárcsak ilyen volna országuk többi lakója is, mint Önök: egyszerű paraszti szívvel nemes, józan paraszti ésszel - bölcs!
(2014)
|
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (11. - 15.)
MELYIK CSILLAG A LEGSZEBB?
A bölcselő és barátja a hegy tetejéről nézték a csillagos eget. Mellettük néhányan ugyanezt tették.
- Véleményed szerint melyik a legszebb csillag? - kérdezte a bölcselőt a barátja.
- Mindegyik az, és egyik sem az! - válaszolta a bölcselő. A szépséget nem lehet ésszel felfogni, mint ahogyan a végesből összetett végtelent sem.
Mellettük kedves mosolyú, fiatal hölgy szólalt meg:
- Ne haragudjanak az urak, hogy én is, kéretlenül, és kissé illetlenül, elmondom a véleményem! Szerintem az a láthatatlan csillag a legszebb, ami az ember szívében van, és azt a szívet nem csak önmagáért, hanem másokért is dobogtatja.
A bölcselő meghajolt:
- Nem csak, hogy nem haragszunk, hanem hálás köszönetet mondunk megtisztelő szavaiért! Ám véleményem szerint Ön nem az eszével, hanem a szívével néz fel az égi, és le, a földi csillagokra. Ez annyit jelent: Ön igazi hölgy, költő, istennő, mindhárom egyszerre, mert a három egymástól elválaszthatatlan. Csodálatunk az Öné, de ne haragudjon meg őszinte szavaimért: Önből sohasem lesz bölcselő! Arra, ami anyag, az Anyag szemével kell nézni, kíméletlenül, és ez elsősorban az ész hivatása..
- Nem haragszom! - mosolyodott el a hölgy. Sőt, megtisztelő az őszintesége. Hadd legyek én is az: nem kívánom az olyan észt, amelyik átveszi az uralmat a szívem felett..
A bölcselő nevetett, és hangjában icipici, alig érezhető, megbocsátó lenézéssel mondta:
- Arra az ész nem is képes! Ne vegye bóknak, csak ténynek: Ön szépséges, mint egy istennő. Ám vigyázzon: túl sok szívjóság, költészet még egy istennőnek is megárthat, amikor hatalmat akar az emberek felett!
A hölgy is nevetett:
- Én azonban nem hatalmat akarok az emberek felett, hanem olyan embereket, akik hatalommal bírnak saját eszük és szívük felett. Értelmes, jót akaró hatalommal!
A bölcselő barátja is megszólalt, a hölgy felé fordult:
- Ne haragudjon bölcselő barátomra, erre a gyakran túl okos dolgokat dörmögő medvére! Ön úgy istennő, hogy egyszerre hölgy is, költő is.. Az volna a legnagyobb megtiszteltetés és öröm számunkra, ha ma velünk vacsorázna az étterem teraszán. Még sok mindenről beszélgethetünk, amihez méltó díszletet adhat ez a gyönyörű csillagos ég!
HOL KEZDŐDIK AZ ÉG?
A hegy tetején magas fenyőfa állt. A bölcselő és barátja a fa alatt ültek, egy sziklán.
A barátja megjegyezte, miközben a fenyőfára pillantott:
- Jó magasra került ez a nyurga fickó, de azért eszembe jutott a közmondás: NEM NŐNEK A FÁK AZ ÉGIG.
A bölcselő elmosolyodott:
- Ki tudja, hogy hol kezdődik az ég? Nem ugyanott a hangyáknak és az embereknek..
Barátja nevetett:
- Értem, hogy szavaid mire céloznak, sok mindenre.. Ám az is kétségtelen: bizonyos hangyák már tudják, hogy hol kezdődik a te lábad!
A bölcselő a gondolatok tudósához kissé méltatlan nyugtalansággal ugrott fel a szikláról, mert a hangyákat az érdekes állatmesékben nagyon szerette, de mese nélkül, a saját lábán, kicsit sem!
A CINEGE
Cinke röppent a ferde fatörzsre. Fel-felcsípett, kihúzott egy-egy rovarbábot a kéreg alól.
- Rendes madárka! - mondta a bölcselő barátja, mintegy önmagának. Tisztogatja a fát!
- Úgyis mondhatnánk: megebédel abból, amit a fatörzsön, fatörzsben talál.. - helyesbíttette a bölcselő tapintatosan. Ám bármi is a szándéka, a fa megtisztul néhány jövőbeni kártevőjétől.. Nem a szándék lényeges, hanem a tett!
Barátja kissé eltérően vélekedett:
- Ebben az esetben, a kis cinkénél, valóban a tett lényeges csak a fa szempontjából, de sokszor a szándék sem lebecsülendő, még ha nem is követi rögtön a tett. Az elhessentett szúnyognak nem sikerül vért szívnia, de az ilyen szándék vissza-vissza szokott térni!
A NEM OLVASÓ NÉPÉRT
A bölcselő és barátja világvándorlásuk során kis országba érkeztek.
A bölcselő egykor már járt ezen a tájon, és most csodálkozóan kiáltott fel:
- Az ördögbe is, mivé lettek itt az emberek! Emlékszem az "Olvasó Népért" mozgalomra. Valamikor majdnem mindenki tanult, olvasott, művelődött, - most meg mit látok? Ez a kis föld az egyiptomi sötétség felé közeledik..
Barátja a bölcselőre nézett:
- Te ezen csodálkozol? Művelt néppel nem lehet azt művelni, mint amit itt művelnek! Itt most a "Nem Olvasó Népért" lett a divat.. Az egyiptomi piramisok helyett más megalomániás építmények emelkednek, de nem hiszem, hogy ezek olyan sokáig állnak majd, mint a piramisok..
ÁLSZENTEK CÉGE
Az egyik országban az álszentek Szívbéli Hit elnevezéssel haszoncéget alapítottak saját maguknak, amihez sok jámbor, tudatlan hívő is csatlakozott. Utóbbiaké lett a hit, az álszenteké a haszon.
Egy püspöksüveges úriember, akiről köztudomású lett, hogy úgy bánt a feleségével, mint valamire való ember még a kutyájával sem, címeres szószékéről ezt kiáltotta:
- A Szeretet Istene ott van a szívemben!
Barátja megkérdezte a bölcselőt, némi iróniával a hangjában:
- Szerinted mit csinálhat a Szeretet Istene ennek a püspöksüvegesnek a szívében, ha tényleg ott van?
- Mit csinálhatna? - kérdezett vissza a bölcselő. Ha tényleg ott van, akkor nincs más választása: szenved.
- Hát igen.. - ismerte el a barátja. Ő a Tudástól szenved, ez az édeni Tudásalmát sohasem kóstolt hívő népség meg a Tudatlanságtól. Aki nem szenved, hanem a markába röhög, - az pedig az Ördög!
(2014)
|
[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés