[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Lelkes Miklós: Magánlevél (Nikolits Árpádnak)
A falucska - nevezzük úgy, hogy Hangya
(ha így vélné az ánglius, nem téved,
s ha jót akarunk: hangyák vagyunk úgyis,
eltipornak hatalmas talpú léptek),
kicsit talán az enyém is lehetne,
ha kedves bambán bámulnak a szilvák
hamvas magukra, csillagcsendet kérnek,
s a fűkalász nyom légre lengő mintát,
kukoricaszár sóhajtása indul,
indul, elhallgat, mert fel nem kiálthat,
majd a nap lassan fogyó sárgát éget,
s hozza piros lángját a vérnek, láznak,
igen, a vérnek, amit annyi dalnok
megénekelt, de dalban ős-hiába,
s a kifolyt vér olyan hamar sötétül, -
mulandó árny lesz intő igazsága..
No, ez csak kis kitérő, mert nem illik
versajtóstól rohanni bármi házba,
abba végleg nem, mely tényekből épült,
s benne téglák konok valódisága.
Mi tudjuk, némely könyv végére írtan
hiába áll ott őrként szó, hogy VÉGE, -
a jó könyvet az Idő tovább írja,
s elviszi - meddig? - újabb messzeségbe.
Ám egy Költő (szobra majd Duna-mélyről
néz vízfelszínre, dinnyehéjra, szennyre,
s a mély hallgat - akár Versében egykor - ,
ily hallgatás a hon-taták szerelme),
hát e Költő (éppúgy tudod, mint én is,
de sok olvasó biztosan nem tudja,
- más részük meg, - mert biztos, ami biztos! -
azt színleli, hogy milyen tudatlanka),
nos, e Költő egyik versben kibökte,
hogy a valóság nem mindig igazság
(de, valóból, s hamisból összetetten,
ugye, hallod, mit nyávognak a macskák?).
Hát, szóval, én most Könyveden1 tűnődöm,
de pontosabban, inkább másik Könyvön,
mit tényeidből tovább írt az élet
(ha élet ez), s Téged a köszönömtől
tőlem nem ment meg szokott szerénységed,
azért a Könyvért, - de itt van e másik,
Tőled és tőlem független varázslat
beletekerte új szentenciáit,
s e rossz varázstól munkál bennem bánat
(nem éppen az, amelyik művedben tett
temetés előtt földdé annyi arcot
és félelmetes valóságban gyakran
lélek-csontig hatoltak kés-kudarcok),
nem, e bánat - rokon bár a Tiéddel -
városi bánat, mivel elfelejtett
író, nép, úri új Atyaistenség
titok-kulcsot, - a TÁRSADALMI RENDET.
Mindig így volt. Csupán ritka kivétel
egy Móricz Zsigmond, kit igaz vitt arra,
megmutassa: tipikusan milyen volt
kulák-előd, - más kor zsírosparasztja,
vagy egy Juhász Gyula, ki úgy szerette
tájait, bennük virágnyitó fények
vitték tovább levert tizenkilencből
a lélek mélyre rejtett emberséget, -
és talán könnyen találsz falucskádhoz
előd-falut, mit nehéz volt belakni,
s hol kényszer-vígan brummogott a bőgő,
- eszembe jutott a Tápai lagzi.
No, nem Neked, - az olvasónak írom:
valóság-hűség minden kis világnak
kell, de előjön a Megérthetetlen,
ha elmaradnak panorámás árnyak.
A Vasfüggöny.. Túloldalán Igazság
nemes népe tett csupa jót és szépet?
Persze, persze, - manapság hallgatásra
ítéltetett ilyen kérdés-ítélet!
Az Ötvenhatról ömlengő zenéket,
bevallom Neked, kezdettől utáltam,
Márai is (bármily nagy formaművész)
mily törpévé lett amerókás bálban!
(A vers nem Vers, ha Ördögre kacsintgat,
vagy az elegáns szarvút meg sem látja.
Mennyből szállt le az a versbéli angyal,
vagy máshonnan jött érdek-angyalsága?)
E másik könyv (már nyolcvankilenc elmúlt)
kapós lehet azoknak, akik kaptak
(s nem csak kaptak e ravasz egybegyűltek,
mondjuk ki nyíltan azt, hogy fosztogattak!)
Feldúlt világban mélyre süllyedt ország, -
s ki figyel itt már jajszóra, vagy könnyre?
Fent a tudós is sunyít, félre pislog,
s hasznáért kész, hogy a múltját leköpje.
Két könyv, Tiéd akkor, nyolcvanas évek
falucskájáról, hol esendő ember
fent és lent ki nem békült önmagával,
s bonyolulttal: a társadalmi renddel,
meg ez a másik könyv, amely előttem
feketéllik, Nyolvankilenc Úr írta
(mikor megjelent hangos volt az égen,
fent a magasban a reklám pacsirta!),
a kettő együtt útvesztőig láttat
(s egyúttal vágyba: az igazi Mennybe),
ablakomon olykor benéz egy Csillag,
- mennyi mindenről mesélni szeretne!
(Mesél néha, de dalban ős-hiába,
s ha verset írok: írok önmagamnak,
ám itt a vers, és ha most ide pillantsz,
látod, mint nyílik csillagálmú ablak,
és falucskád, a Hangyát, szintén látod,
s megkérdezheted: mi van a szívekben,
mi lett itt jobb, nemesebb, szebb, vagy tisztább,
s hány falucskát hagyott el Eszme, Isten?)
(2012)
1Nikolits Árpád: ...üres házak mind városra mentek.., Széphalom Könyvműhely, 1989.
|
Lelkes Miklós: Budapest álma
Sok álom, együtt. Egyik vad, kegyetlen,
sebző álom, rossz eszme-szerelemben.
Másik gyógyítana, mikor a Bánat
szorít magához kis, fájó hazákat.
Múlt, robbanások. Felsüvítő bombák
házikónkat nagy hirtelen lebontják,
s tágas kerti diófánknak is vége.
(Mi volt a kedves, árnyas lombok vétke?
Nem érthettem meg, pici gyermek voltam,
s utoljára igazi otthonomban,
melynek része volt kert, diófa, ház is, -
a szeretetből maradt, de kilátszik
ezek hiánya azóta, s az éjben
könnycsepp csillog a volt táj szövetében.)
Akarom vagy nem: mindenképpen látom
összetett álmod, budapesti álom!
Az álmaid a Teljeset kirakják
elém, - s hány félék e mozaik kockák!
Egyiken fenyők, pezseg fénytó csendje,
másikról kék szín fut a végtelenbe,
egyikről volt vér kiált Mának vissza,
s kéz rejtené el, távolról sem tiszta, -
megint másikon lobban vörös dalnak
lobogója, és az, hogy mit akartak
menetelői, e felejtő ország
nem kutatja, egy tál lencséért sorsát
eladta, Hordón ott pózol Királya
(fején a Primitívség Koronája),
s szégyen ez, akkor is, ha ilyen álom
nem ritka még e vánszorgó világon..
Dunád, Budapest? A felszínén ének,
ének-álom, de temetői mélyek,
vizében ott hallgat egy másik álom,
ítélő népre mindhiába várón,
kócsagtollas urak mulatnak álmán:
SOMOGYI és BACSÓ mártírhalálán.
S később? Zöldinges, eszét vesztett népség
sortüze után mily rémálom néz szét
partodról, Folyó, máig? Bűnök, vétkek
sorát vedd számba, láss álmot, Egészet!
Leszakadt hidak, menekülő élet,
Budán nyilaskeresztes kígyófészkek..
Lángok, pusztulás.. Ó, hány ember veszte,
ha úrrá lesz egy embertelen eszme!
Küzdő álomból átkiált egy Csillag
hozzám, és máig fájó, égő színt ad
múltból egy álom, benne bár ott fenség,
de olyan vér is, melyre nincsen mentség,
s itt is, ott is várta Prokrutész ágya
a gondolatot, - és mi jött, utána?
Ötvenhat álma! Máig sötét titkod:
gyermekeket tankoknak mint uszított
Bűnös Érdek, - s kik felelősek érte?
Erről hallgatsz, szájaló népvezérke?
Ó, Budapest! Álmodban együtt nagyság,
törpeség. Csak kicsúfolt szó SZABADSÁG, -
ha tett RABSÁGOT hoz! Máig sem érted
miért felelős keresztes vitézek
álszent hada, s Istent idéző vad vég,
mely felemelte Félelem Keresztjét, -
s tartja, ma is? A hazafi kimondja
az igazat, azt, mi Hazája gondja, -
s gyáván, sunyin nem méregeti akkor:
hazugságnak mekkora tömeg tapsol?
Gondoljatok Vörösmarty Mihályra!
Mit mond a Mának verse: ORSZÁGHÁZA?
Budapest! Bár látom útjaid Útját,
s a Vágyat, - itt még ma is csak a bú rág
a lelkekben. A tanácstalan utcák
mennek, mennek.. Őszi szelek lefújják
a színt váltott leveleket a fákról,
s egy csupasszá lett világ vall magáról.
Giccses dalaidon most csak mosolygok,
Budapest, bár, igaz, hogy szárnyat bontott
olykor szabad vers, mégis, újra s újra,
kis ésszel kis polgár nézett turulra,
csodálattal, s a mesebeli sólyom
(egerészölyv?), ha átszállt sorompókon,
éljenezte, s utódját bűvkörébe
vonja még ma is lovas tengerésze,
s cinikus ördög kacag, hasznát várón..
Tagadod talán, budapesti álom?
Hegyek. Dombok. Mind kedvesek és szépek.
Könnyelműen Himalájás merészet
ők nem hirdetnek, de hirdet helyettük
nagy mellényű népség, amely a kesztyűt
(no, csak látszatra!) bele-belevágja
óriás-arcba, - azaz, jár a szája,
hogy belevágta, és hősi tett történt!
..ám az óriás csak nevet e törpén,
mert nagy a világ, de a törpe, - törpe
(s törpe ésszel hazáját teszi tönkre).
Évszakok bája. Mennyire szerettem,
mikor az áttetsző tündérkezekben
kinyílt a tavaszerdők sziromálma,
majd fecske hangtű ezüst díszt a nyárra
varrt már, és közben égi csend fehéren
csengett, fent, s ígért egy gyümölcsös Éden!
Tavaszálmok, nyárálmok Messzesége!
Eljuthatunk-e jobb álom ölébe?
Gyönyörű álmot most hiába várok..
(Ma minden város móriczi Zsarátnok!)
Ha volna is álomhozó Varázslat,
azt hozhatná, mit Lehetőség láttat..
..de látomásként, prófétai fényben,
másik Budapest lép elő, merészen,
távol jövőből, Magyarország Éke,
erős ahhoz: a múlt bűneit értse,
s szívben és agyban rendet tudjon tenni.
A gyilkosokat dehogy kell szeretni!
Ily szeretettől új bűnök teremnek:
értő ítélet hozhat csillagcsendet,
békét az égi, s földi fénytavaknál,
hitet, amelynél bízó szív az oltár..
Másik Budapest, s az a másik Álom,
mely szemekbe néz, igazságra vágyón,
Szépség-álom, tudom, eljön, nem kétlem, -
ha gúnyolódik is ma Messzeségen
önérdekek kapzsi kalmárvilága,
eljössz, Álom, Budapest Szépség-álma!
(2013)
|
Lelkes Miklós: Diós emlékek (a gyermekkorból)
1. CICUSOKTATÁS
Találtam elgurult diócskát,
és megdobtam vele - a macskát,
mivel lyukas volt az a dió.
A macskám nyávogott: - MIAÓ!
Ilyesmi, pajtikám, NEM VALÓ!
Hát, bizony, tévedett a macska,
mivel a VALÓSÁGOT kapta,
enyhe formában! Később orrba
egy másik dió koppintotta,
mert az is rossz volt, bizony, férges..
Jótett volt mindez? Nem kétséges!
Tanítottam négylábú lénynek:
más a VALÓ, - más a KÖLTÉSZET!
2. RÁPAKOLÓ BEPATKOLTATÓ
Diós patkó, ha volt, remek,
úgy döntöttem: táltos leszek!
Hét-nyolc patkót bepakoltam.
Megpihentek a gyomromban.
Elvágtattam, mint egy táltos, -
más érkezett üres tálhoz.
Még mielőtt bárki megró:
mi voltam én? Nagy Tanító!
Tényleg JOBB KÉSŐN, MINT SOHA?!
Gyakran nem. A sors mostoha.
Sokan ezzel-azzal késnek,
s végül csak SOHÁIG érnek.
3. MIKÉNT UGATTASD A KUTYÁD?
Jó sok diót tégy egy zsákba,
s kell még kéz, amelyik rázza.
Erre csörög, arra csörög, -
kutyus fülben zajos körök.
Ugat az eb, mérgeskedik.
Szomszéd nénik megkérdezik:
- Miért ugat úgy a kutyád?
Nem kap enni? Nahát! Nahát!
Visznek neki pótebédet.
Örül az eb: ez a lényeg!
Ha ezt jó néhányszor teszed:
felismerhetsz reflexeket.
Néni reflex. Kutya reflex.
Feltételes - az ebednek.
Diócsörgés újra. Hátha..
Folyik már a kutyus nyála
a csörgésre, rögvest látni!
Boldog lehet Pavlov Bácsi!
4. JÁRHAT-E A CICA DIÓCIPELLŐBEN?
Diócipellőben? Hát.. járhatott volna,
mert egy ötletboltos lábaira nyomta.
- Hollandus parasztnép is jár facipőben..
Erre, magyar cicus, figyelj fel, időben!
- így oktattam ki a nyávogót, de mégsem
csírázott ki e mag a fejecskéjében.
Szélmalomként forgott, lábáról a dió
lehullt, - és nyomában kélt pár bús MIAÓ!
Disszidált a cicám, átment zöld határon.
Bosszús tekintetem magam előtt látom:
- Maradi cicától az ember mit várhat?!
Szégyene az ilyen a népgazdaságnak!
5. TALÁLÓS KÉRDÉSES KOPPOS, HOPPOS MINIDALOCSKA
(ez már a mából)
Hull a dió: - Kopp!
Keveseknek: - Hopp!
Másoknak csak: - Kopp!
- az orrára. Hopp!
Ez is, az is: lop.
Mondd meg: hol vagyok?
(2012)
|
Lelkes Miklós: Ember, tragédiával, és anélkül /6/
A tizenharmadik színben /szerencsétlen szám, nem mintha a többi szerencsésebb lett volna!/ Ádám az űrbe utazik, a Lucifer Légitársaság Rt.-vel, vagyis Luciferrel. A magasabb régiókba vágyik, elszakadni a Földtől, de neki, aki volt már fáraó is, más az elképzelése a magasabb régiókról, sehogy sem kedveli ezt a fapados légi utazást: nincs csinos hostess, nem szolgálnak fel kávét, kólát, harapnivalót, - ráadásul még hideg is van.
Évát otthagyta a Földön, kell egy kis kiruccanási szabadság a férfiembernek, még ha az élet már megtörte is.
A Föld bűvkörét azonban nehéz elhagyni. A Föld Szelleme elég naiv kis szellemecske, még annyit sem sejt, hogy mi mindent fog csinálni a Földdel az ember. Ha sejtené, biztos vagyok benne: inkább rábeszélné a Föld elhagyására, de így lebeszélni igyekszik: "Itt a sorompó, eddig tart hatalmam, / Térj vissza, élsz - hágd át, megsemmisülsz, / Mint ázalag féreg, mely csöpp vizében / Fickándozik. - E csepp a föld neked. - ".
Ádám, Lucifer túl korai örömére, megérinti a Föld határát, és mozdulatlan tetszhalottá válik. A Föld Szelleme azonban visszahívja Ádámot az életbe. Lucifer mérges. Némileg meg tudom érteni: a tetszhalott neki nemtetszhalott, mivel valódit szeretne, amelyik bolygóként kering az űrben. Mit tetteti magát egy halott, hogy halott, - ha nem halott!
A Föld Szellemének magatartása mögött, a háttérben, nagyobb hatalom áll: Isten bölcsessége. Isten, nagyon helyesen, nem engedi el a Földről az embert, hogy más bolygón ugyanazokat a rémes tetteket kövesse el, mint ezen a szerencsétlen csillagon. Lucifer kénytelen visszakísérni Ádámot a Földre.
A Földön közben globális éghajlatváltozás ment végbe. Nem az a globális felmelegedés, amellyel napjainkban fenyegetnek minket (bár az is, állítólag, egyes helyeken nagy hideget fog hozni, másutt viszont nehezen kibírható forróságot, szélsőségeket az eddigi, egyéb irányú, szélsőségek mellé), hanem globális elhidegülés: a Föld fagy, hó, jég hazája lett, kevés emberrel, még kevesebb fókával.
Ez a táj végképp nem tetszett az aggastyánná lett, bottal járó Ádámnak. Megütközött az eszkimó logikus beszédén, sőt, még az eszkimó-nej Évát sem volt hajlandó magáévá tenni, lehet ugyan, hogy ebben magas életkora is közrejátszott, bár a mondás azt tartja: "Öregember nem vénember." (Viszont arról nem szól a mondás, hogy a vénember kicsoda-micsoda, annál már esetleg csoda, ha..) Keserűen szólt Luciferhez: "Ne lássam többé ádáz sorsomat: / A hasztalan harcot. Hadd fontolom meg: / Dacoljak-é még Isten végzetével. - "
Az ördög megörült e szavaknak, visszavitte Ádámot a Paradicsom /Édenkert/ mellé. Ragyogott a nap, de Ádám képe nem. Ám támadt egy ragyogóan borús ötlete: "Dacolhatok még, Isten, véled is."
Hogyan tehetné ezt?
"Nem egymagam vagyok még e világon?
Előttem e szirt, és alatta mély:
Egy ugrás, mint utolsó felvonás..
S azt mondom: vége a komédiának. - "
Kicsit különösnek találom, hogy Évát nem is említette /"egymagam vagyok még e világon"/, de ezt egyben balgaságának is vélem. A nők már sok minden elrontottak (igaz, egyet s mást később úgy-ahogy helyrehoztak), ezúttal Ádám istendacolása került veszélybe. Éva ugyanis közölte a szirt felé induló Ádámmal: terhes. (Lehet, hogy eddig is az volt, de most másik értelemben is azzá lett.)
Úgy látszik: Isten nem világosította fel az emberpárt a családtervezés tudnivalóiról. Ezt megértem. Ám azon, hogy Lucifer is elhanyagolta Ádámék ez irányú ismeretbővítését, csodálkozom. Neki nagyon is érdekében állt volna megtenni ezt!
Jó, jó, abban az időben nem volt még az a bizonyos gumi, meg az a hatékony tabletta sem, - de azért mégis! Naiv ez az Ádám, a végtelenségig!
Hát hiszen, ha az ő bordájából Isten meg tudta alkotni Évát, végszükség esetén miért ne tudná Éva oldalbordájából megteremteni Ádámot? Elismerem: Madách még nem tudhatott olyan emberes istenkedésekről, mint a klónozás, amit, mi tagadás, én is szkepticizmussal fogadtam, fogadok. Ha egy sejtet (még csak nem is szaporítósejtet!) kipiszkálnak nyugalmi állapotából, az létre tud hozni egy egész szervezetet? Márpedig - állítólag - így hoztak létre egy birkát, először a történelemben (más módokon, persze, már jóval előbb tengernyi sokat létrehoztak, még nézni is rossz volt, és rossz!).
Hát ez, számomra, hihetetlen! Piszkálással? Én még eddig, ha megpiszkáltam-bepiszkáltam valamit-valamibe, mindig baj ért. Gyermekkoromban belepiszkáltam a konnektorba, erre kiugrott az áramördög, és jól megrázott. Később belepiszkáltam az ujjammal egy faüregbe, ott meg valami jól megcsípett. Sorolhatnám.. Nem lesz ez másképpen végül a sejtpiszkáló klónozókkal sem. HA BIRKÁT lehet klónozni, EMBERT IS lehet klónozni. HA EMBERT lehet klónozni, akkor EMBERTELENSÉGET IS. Ha embertelenséget is.. no de, nem feladatom a vészjóslás!
Éva közlésére Ádám teljesen összeomlott: "Uram, legyőztél." Ez Lucifert igencsak feldühítette: "Fellázadsz-é, rabszolga, ellenem. / Fel a porból, állat."
Ráadásul az általa állattá lefokozott Ádám felé rúgott. Az ég azonban megnyílt, az Úr "megdicsőülten, angyaloktól környezve" megjelent, biztató szavakkal:
"Emelkedjél, Ádám, ne légy levert, / Midőn látod, kegyembe veszlek újra."
Az Úr és Ádám között kialakult párbeszéd végén Isten meg egyszer összefoglalta az emberré visszarehabilitált Ádámra vonatkozó teendőket:
"Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"
Nos, rendben, de azért, ha végiggondoljuk az ember eddigi történelmét, az isteni biztatás ellenére, támadhatnak borús gondolataink: az ember küzdött-küzdött, de többnyire rossz célokért jól, nagy ritkán jó célért, de rosszul, volt úgy hogy bízva bízott, de csúnyán átverték, máskor csak bizalmatlanul bízott, ám akkor is átverték. Ettől függetlenül: nem akarom elvenni senki kedvét küzdelemtől, bizalomtól, - de jobban meg kell nézni, hogy valaki miért küzd, miben bízik.
Nos, a Tragédiával ezzel végeztünk (persze, csak Madách művével!), ám adós vagyok egy nagy, készülő mű ismertetésével, melynek címe: EMBER, TRAGÉDIA NÉLKÜL.
Ki írja? Természetesen én, aki bizalmatlanul se bízok, ígérgetve sem ígérek, remélve sem remélek, - mivel látva látok.
Mára azonban elég ennyi, Olvasóim, ha a kíváncsiságtól nem tudtok elaludni, olvassátok el Madách Imre művét, Az ember tragédiáját. Hogyan? Ti inkább Rímesroma Lajcsi, meg Puncsospunci Panni sexfickándozásairól akartok olvasni este, a Szupermegasztorik Színes Lapjában? Jó. Tegyétek! Úgy vélem: az is egyfajta tragédia. Ízlésbeli.
(Folytatom)
|
Lelkes Miklós: Ember, tragédiával, és anélkül /5/
A tizenegyedik szín londoni valóságálmában Ádámot és Lucifert ott találjuk a Nagy Piacgazdaság áruforgatagában.
Talán nem is az a fő baj, hogy minden áru, hanem az: vannak méltatlanul alulértékelt áruk, melyek szinte egy fityinget sem érnek. Ilyenek: becsület, szeretet, másokkal való törődés, tisztességes munka, és így tovább..
A kurvincálcicánkodásnak itt is van ugyan ára, de nem egyforma, nagy kezdőbetűvel nagy, kis kezdőbetűvel (bár az se feltétlenül kisebb tevékenységméretében) lényegesen alacsonyabb.
A színben hamar feltűnik egy nagyon is ismerős, a hamisan siránkozó gyáros, aki a szabad verseny miatt panaszkodik, mintha holnap már tönkremenne: „Árum jóságát kell megvesztegetnem”. Nem tudom, hogy vele beszélgető gyáros társa felvilágosította-e: nem csak a mit, hanem a kiket is meg kell vesztegetnie, igazodván az íratlan törvényekhez is.
Éva e színre már majdnem egészen erkölcsös lett, csak még nem tudta eldönteni, sőt, Anyukája sem leánykájáról: feleség legyen, vagy inkább együtt élő szerető, mely dilemmában, bár erősen vallásosak, az Isten sem ad nekik tanácsot (e faramuci helyzetre bizonyos országokban ma is látunk elég példát!). Egy szurtos varga nejeként azonban Éva nem akar elhervadni főkötő alatt, szerencsére, ilyen varga nincs is a láthatáron.
Az erkölcsössé vált Éva nem omlott egyből Ádám karjaiba, sőt, elég tartózkodóan viselkedett vele szemben. Ebben, talán, az is némi szerepet játszhatott, hogy Ádám szegényes ruháiban nem sejtette három hajó tulajdonosát, amit jól nem sejtett, de, amikor Lucifer, felhasználva a fülelő cigány asszony fülét távtelefonnak (nem tehetett egyebet, a telefont ekkor még nem találták fel!), elkezdett beszélni e nem létező hajókról, meg gróf urazta Ádámot, akkor Éva és Anyukája véleménye egyből megváltozott Ádámról. Sőt, Lucifert is kezdték meredeken jobban kedvelni, egyből elnézték neki néhány adoniszi testadottság hiányát.
Ez a szín egyébként Lucifer szégyene! Aranypénzt nyomott a telefont helyettesítő cigányasszony markába, Évának pedig, aki finom célzást tett arra, hogy szeret ékszereket nézegetni, pompás ékszereket, nyakláncot ajándékozott Ádám nevében.
Ám mi történt?
Júlia már olvadozott, ékszer- és Ádámvágyó szemeket meresztett Ádámra, de, a legtöbb nőre jellemző sokoldalúság miatt, a felékszerezgetés mellett, imádkozni is akart.
Én nem ítélem el ezért a kettősségért, mivel nem vagyok bíró (de a jog különben sem tiltja a sokoldalúság számos formáját!), legfeljebb kicsit sokallom, hogy mennyi embernek kell bizonyos Nagy Piacgazdaságokban annyi minden: Isten áldása éppen úgy, mint az Ördög aranya.
Éva imája végzetes következménnyel járt. Kiderült: Lucifer ékszereinek, aranyának már egy kis ima is árt! A cigányasszony markában higannyá olvadt az arany, Júlia nyakán pedig az ékszerek gyíkokká változtak.
Erre a cigányasszony elkezdett nagy hangon romáskodni. Júlia is sikoltozott, ami érthető: néhány gyík lényegesen kevesebbet ér egy drágakövekkel kirakott arany nyakláncnál, legalábbis a Nagy Piacgazdaságban. Azt a kontár ördögét!
Egyébként, ifjúkori megfigyelésem szerint, a nők kevéssé szeretik az állatokat (leszámítva a hozzájuk hasonló kínai selyempincsiket, és a bársonybundájú cicuskákat). Volt leány, aki már egy pók közelségétől jujgatott, a másik meg, a tojásból éppen csak kikelt kedves kis mini kígyó láttán, sikongott.. Az ilyen leányokat sürgősen kihúztam a feleségként számba jöhetőek egyéni listájáról!
Lucifer ballépése miatt Ádámnak és ördöngös álomúti kalauzának sürgősen el kellett hagynia a Nagy Piacgazdaságot.
Megjegyzem azonban: ez a Piacgazdaság valójában elhagyhatatlan, mert minden gazdaságban van Piac, csak nem mindig ugyanazt értik alatta, meg van áru is, csak nem mindig ugyanazt az árut értik alatta, vagy, ha ugyanazt értik is, akkor is másként nevezik, illetve egyes áruk ára piac- és látszólagos piactalan gazdaságonként erősen változó.
Továbblépve az előbbi színről egy sokkal színtelenebb színre, Olvasóim, adok Nektek egy értékes tanácsot: nem kell mindig falnak menni, - ha nincs fal, falanszter is megteszi! Egyébként erre céloz a mondás is: „Ha nincs ló, szamár is jó.” (Az is előfordulhat, hogy se ló, se szamár, de csak teoretikailag, mert a gyakorlatban mindig bőven akad szamár!)
A falanszterrel kapcsolatosan az a vád, hogy megöli az egyéniséget. Én azonban, látó szemmel nézvén szét a világban, úgy vélem: az egyik egyéniségért nemcsak, hogy nem volna kár, de a köz szempontjából kifejezetten hasznos volna, ha elpatkoltatnák, vagy átpatkoltatnák valami jobbra, míg a másik egyéniségnél elpatkoltatása tényleg nem helyeselhető, közszempontból sem.
A falanszternek egyesek ugyan falaznak kissé, mások viszont annál inkább nekimennek a faltörő kossal.
Madách ezerszer tárgyilagosabb a mai átlagembernél, mert világossá teszi: 1. a falanszter takarékossági rendszer volt, a jövendő katasztrófa késleltetésére, vagy, szerencsés esetben, elhárítására(”Négy évezred után a nap kihűl, / Növényeket nem szül többé a föld; / Ez a négy ezredév hát a mienk, / Hogy a napot pótolni megtanuljuk,”), 2. mindenkinek biztosítottak élelmet, ruhát, munkát, a szűkös lehetőségek ellenére.
Azon nem kell csodálkozni, hogy Madách, akit saját kora némileg befolyásolt, nem tudott olyan politikai érettséget tanúsítani íróként, mint amilyet például - mit szerénykedjek? - én igen. Igaz, egy-egy esetben én engedékenyebb lettem volna az egyéniség megítélésében, de Luther, szerintem, se falanszterbeli kazántúlfűtőként, sem pedig az azt jóval megelőző szenvedélytúlfűtőként, nem volt egyértelműen közhasznos. Luther Madách-i védekezését („Nem ismered te a tűznek varázsát, / Ki csak fazék alatt ismeréd azt.”) részemről nem tudom elfogadni. Cassiust pedig, mit tagadjam, én is elítéltem volna falanszterbeli verekedéseiért, ellenvetése (”Vagy gyöngébb volt-e tán / Ellenfelem, mért nem védé magát? – ) számomra korántsem rokonszenves.
No, majd kapok azoktól a túlontúl liberálisoktól ilyesféle vélekedésekért! (Más kérdés, hogy Michelangelót viszont hagytam volna alkotni, személyre szóló külön engedéllyel, és nem csak széklábat.) Plátó /Platón/ kétségtelenül hibás volt a neki felróttakban (”Úgy elmerültél álomképeidben / Hogy a rád bízott marha kárba ment.”), ám én, falanszteri bíróként, azt a marhát is megbüntettem volna, aki a marhapásztorkodásra adottságokkal nem rendelkező bölcselőt marhapásztornak kineveztette. (Egy bizonyos Falanszter egyik hibája éppen az volt, hogy az ilyen marhapásztor-kinevezőket, az általuk okozott sok kár után, még felfelé buktatták, főmarhásították. El kell ismernem: ez azután marhaság volt, javából!)
Ádám és Éva a falanszterben egymásra lelt volna, de, a házasságengedélyező tudós elutasító határozata miatt, ez meghiúsult: „Rajongó férfi és idegbeteg nő: / Korcs nemzedéket szül, ez nem helyes pár.” Hát, kérem, ebben van valami, de mindig figyelembe kell venni a körülményeket: ha túl sok egy bizonyos földön az idegbeteg nő, idegbeteg férfi /esetleg mindkét nemnél majdnem mindenki az/ akkor - rajongás ide, rajongás oda - tényleg liberálisabbnak kellene lenni, különben még úgy sem lesz gyerek, ahogy eddig nincsen. Mára elég ennyi, holnap majd folytatjuk, az űrben!
(Folytatom)
|
Lelkes Miklós: Ember, tragédiával, és anélkül /4/
Nos, a nyolcadik színben Ádám, Keplerként, Prágában, a császári udvarban, viszonylag jó színben van. Csillagász, a császár kedveli, és bár igaz, hogy pénzt keveset kap tőle, mert a kincstár elég szűkös állapotú, de azért a csillagjóslásokból összejön némi mellékes, amit mérsékelten hű asszonykája, Éva, de most Müller Borbála leánykori névvel, nem mellékesen rögvest bezsebel. Ám az orgiázó római Éva-Júlia nagy lépést tett a monogámia felé, férjét most már nem fűvel-fával csalja, hanem csak fűvel, ráadásul azt is nagy lelkiismeret-furdalások közepette teszi. Ezen relatív erkölcsösségével szinte példát mutat bizonyos asszonykáknak.. de nem írom ide, hogy melyik országban, különben majdnem mindegyikben!
A csillagokból való jóslás bármilyen témájú jóslatra alkalmas, és lényegesen becsületesebb azon Hungarian jósok jóslatainál, akik 1. légből vett, vagy 2. hasból szedett adatokból jósolnak, esetleg 3. a jósláshoz államköltségen tett külföldi utazásaik-mulatozásaik során szedett számokat hoznak haza, persze, csak azokat, melyek érdek-teóriájukba jól beilleszthetőek, utóbbi esetben a nép szájtátva ámul-bámul: hű, Frincfrancfrankországban így van az úgy? /Nincs úgy, - de mit tudja azt a nép?/
Persze, a csillagjóslás is sarlatánság, de valójában famulusa /Lucifer/ készíti. Ádám-Kepler, a csillagda tudományos igazgatója, aki e minőségében a famulus főnöke, csak aláírja, saját nevével fémjelzi. Nos, ahogy szokás kisvilágban, nagyvilágban..
Ám Ádám-Kepler mégsem érzi jól magát, lehangoltságában borozni kezd, amit mindjárt meg is indokol: "E törpe korban így kell lelkesülni / És elszakadni mocskoló porától."
Nos, én nem osztom e nézetét, hiszen, ha definíciót adnák arról, hogy mi a "törpe kor", akkor minden nép végigihatná történelmét. Egyébként végig is issza, - de mi a fenének kell hozzá indokolás? Az én ízlésem más, extravagáns: szerintem a törpe korban NEM kell lelkesülni. Én sem lelkesedem, legfeljebb megértem, ha az a sok törpe, érdekből, lelkesedést színlel. (Azért egy liter borocskát megiszok, de nem naponta, hanem egy hét alatt.)
A beborozott Ádám valóság-álmában újabb valóság-álomba megy át, de mivel álma, meg a valóság egyaránt valóság, ennek nincs realitásjelentősége. Ott találja magát, Dantonként, a nép kedveltjeként, barátjaként, a Nagy Francia Forradalomban, mezítlábas győzelmek, lehulló arisztokratafejek, villanó nyaktilók honában. Itt Évákban még válogathat is, hiszen kettő van ugyanabból: a glóriás arisztokrata-Éva, meg a népleány pór-Éva. Dantonnak a pór-Évát kellene megszeretnie, mint a Nép Barátjának, de - olykor ilyen kiszámíthatatlan a szerelem! - a fehér bőrű, elegánsan viselkedő arisztokrata-Évába szeret bele. Sőt! Meg akarja őt menteni a guillotine-tól.
Nagy kérdés, hogy én mennyire díjaztam volna azt, amit a pór-Éva tett. A szép, de indulatos pórnő ugyanis megkívánta Dantont, mint férfit, és hozott neki ajándékba egy levágott fejet, állítólag összeesküvőét, de a fej, a test többi része nélkül, erről képtelen volt már nyilatkozni. Előzőleg egy sans-culotte leszúrta a guillotine mellett álldogáló, sorsára váró arisztokrata Évát, így mentvén meg őt attól, hogy a pór-Éva kikaparja mindkét szemét, mint vetélytársának.
Sok mentőkörülményt találok ugyan a pór-Éva tette mellett, mégsem tudom, hogy szívesen venném-e, ha nőm levágott emberfejekkel szaladgálna ide-oda. Nos, azért ne értsenek félre: rajongok a Nagy Francia Forradalomért, akárcsak Petőfi tette!
Egyébként Ádám-Dantont is lefejezték volna, mint Dantonnal történt, ha Lucifer nem menti őt vissza a prágai császári udvarba, csillagásznak.
Az álomból ébredő Ádám-Kepler-Danton ott azután megmutatta emberi nagyságát, ami annyira nem jellemző népekre, országokra /egyikre különösen, de nem írom ide, hogy melyikre, mert utálom a személyeskedést!/, amikor így értékelte a történteket:
"Vak, aki Isten szikráját nem érti, / Ha vérrel és sárral volt is befenve."
Kissé /vagy nagyon is?/ kétlem, hogy az illetékesek az akkori "franciaországi eseményeket" Isten szikrájának minősítenék manapság, szerintem inkább csak a "vérrel és sárral" való befenést emlegetnék. Sőt! A rajta levő véren-sáron kívül jó adagot még rákennének!
A prágai színben egyébként ezt követően már nem sok érdekes történik, kivéve, hogy megtudjuk: Ádám-Kepler, a csillagász, akit tudósnak hittünk, dehogy tudós! Bevallja, méghozzá kedvenc tanítványának, hogy lényegében semmit sem fog fel. Igazi tudós ilyet nem tesz, hanem elegánsan arra célozgat: témájában tudóstársai valójában kis kretén törpék, lényegében semmit sem fognak fel, ezt ő jól látja saját, a Himalája csúcsánál ezerszer magasabb szellemi magaslatáról, - ide hát neki minden pénzt, paripát, fegyvert!
Mára elég ennyi, Olvasóim, holnap majd átmegyünk Madách művében a Nagy Piacgazdaság Álomvalóságába, Ádámmal és Luciferrel. Majd meglátjátok, amit már itt, a mindennapokban is, megláttatok: ott még Luci sem fer!
(Folytatom)
|
Lelkes Miklós: Beszélgetés a Nagy Filantróppal
Körülnézegető Károly, az Ide-oda Magazin munkatársa, riportot készített Szentemberes Tudjamibennekétkelkedjen Tamással. Alábbiakban ezt az interjút lerövidített formában közöljük, a megrövidítettek hosszú listája nélkül.
K. K..: - Ön híresen szerény ember, bár egyes rosszmájúak azt állítják: szerénytelenül híres.. Alelnöke a Főfilantrópok Örökszeretet Pártjának, valamint elnöke a Lófő Filantrópok Konzervatívan Előremozgató Mozgalmának. Mit vár ettől az újévtől?
Sz. T. T.: - Az, amit várok, kívánok, mi lehetne más, mint a nemesen egyszerű, valamint díszesen nemes: a SZERETET! Én szeretem az Emberiséget, minden évben a legjobbakat kívánom neki, Szent Mozgalmunk nevében is, a magaméban is..
K. K.: - Vannak ugyan olyanok, akik szerint Ön magát szereti a legjobban, de..
Sz. T. T.: - Nincs de! A bölcs, emberséges közmondás is úgy tartja: a jótékonyság otthon kezdődik. A családban. A fiam, a lányom, a vejem, az anyósom, a sógorom, az ángyom, a sze.. No, szóval, mind érzik, hogy a szeretetem milyen sokat ér nekik. Azt a dohá.. Szeretem hány jelét adtam nekik! Persze, ha már járok, eljárok ebben-abban, magamat is szeretnem kell.. Ne járjon üresen a malom!
Ám a Szegény Emberek Szemérmetes Közösségének is mindig adok a perselybe, abban a Házban.. Nem, nem abban a Házban, ahol én csak kapok, ha nem nyitom ki a szám, vagy úgy nyitom ki, hogy nem mondok semmit, sőt, erről-arról hallgatok.. Nem, nem, a másik Háztól van szó, amelyik az..
K. K.: - Igen, de egyesek, - lehet, hogy ők nem szeretetre méltó könnyen hívők! - úgy gondolják: Ön a saját zsebének túl sokat adományoztat, míg ezzel szemben a szegényeknek, abban a tornyosban, ahol a filantropizálásokat olyan áhítattal hallgatja..
Sz. T. T.: - Már engedje meg: mi a kevés, mi a sok? Ez filozófiai kérdés, nem filantróp, vagy filantropológiai. Persze, vannak olyanok, akiknél filantropológiai, mert vannak kemény koponyák, azokhoz be kell kopogtatni, a Szeretet Nevében, hogy megkopogtassuk azt a.. Esetleg botos kopogtatás kell, okosan okos, mert nem kell a tavalyi kos, az idei még kevésbé, bizonyos állapotban! Nem kell félnie annak, akinek a Szeretet Országa kell, - az készül! Aki kikészül..
K. K.: - Hát, igen, valami készül, de egyesek úgy gondolják: jó volna őszintén beszélni a Szeretet fogalmáról is.. Szerintük téves fogalom, hogy..
Sz. T. T.: - Őszintén? Helyes, de intettem, intem, inteném: most nem ősz van, hanem tél. Ha ősz lesz, mi akkor majd szintén.. Ezt tudni kell, bárki bármit bármiként vél, vélekedik. Kell a botosisten, azaz, bocsánat, akarom mondani, botosispán. Ismeri Nagy Költőnk, Aranyat Érő Vasfityegtetőswass versét, a Botosispánt? Ebből idézem:
Úr a dalom!
Uradalom..
Felügyelem.
Szád fogd be, lenn!
Honszerelem.
Nagyúr velem.
Ő tett oda.
Botos koma.
Nem fogod be?
Bánja p..öd!
Látod ez a
bikacsököt?
K. K.: - Érdekes vers valóban, ismerjük. Szerzőjét is, még szoborban is, meg a keresztjét, tölgyfalombos érdemeivel együtt. Szép Öntől, hogy a Szeretet Világképének hazai, és ráadásul önmagának rendkívüli, gazdagítása mellett még az irodalommal is foglalkozott, bár utóbbival kapcsolatban az Ön amatőrségét emlegetik, és hogy ama tőr..
Sz. T. T.: - Mindez egyet bizonyít, viszont ez az EGY a MINDEN: a Mi Botosispánunk Jobban Teljesít! Nézzen csak a lenti fejekre, meg az alvégekre! Amit kaptak, azt ott nem vágták zsebre!
Mindenki kap majd azonban, aki a mi szavunk után kap!
Mit kap? Sok mindent! Szeretetet. Rezsit. Rózsát. Türelmet. Felejtést. Leejtést. Átejtést. Láblengést.
Ha a Mi Szeretetünk győz, akkor mindenki sírhat örömében.
Sőt! Aki nem akar majd örömében sírni, az bánatában is megteheti. Mi leszünk a Megbocsátó Elbocsájtás, ahogy eddig is. Még a tőlünk távoli balfácánkodók is mehetnek költőjükkel, Neideadyval együtt, akár párizsi Bakonyukba. Az lesz velük, azt kapják, amit rímelgető kozmopolitikai kozmopolitájuk már régen megírt az Elbocsátó szép üzenetben:
"Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját."
Nem hiszi?
Így lesz! Szavamra. Hőn szeretett stadionomra, mely a jólétet máris ontja!
K. K.: - Hát igen, igen, végül is mindenki hívő valahol. Hisz, ha másban nem is, abban, hogy rosszabb jön a rosszra. Bár.. Lehet, hogy nem is olyan fekete az Ördög, mint ez a mostani Angyalsereg ezen a Hungaroringesen, pisisen ringlispíles pályán..
Köszönöm az interjút! Olvasóin le lesznek nyűgözve, ha most még nyakazva nem is. Megnyugtató számukra, hogy további nyűgre, nyűgökre számíthatnak az Új Évben, tehát lesz még világ, ha világtalanabbul is, mint eddig!
(2013)
|
Lelkes Miklós: Újévi körriport
A Hazánk Domboruló Halmai című csodaszínes magazin újév előtt körkérdést szokott feltenni néhány főpotentátnak. Az alábbiakban Kacifántos Pacipánt riportját olvashatják azok, akik még nem menekültek át az analfabéták táborába.
K. P.: - Önnek, Ridegenmogorva Péter Úr, mint a Keresetlen Szavakat Megtaláló Keresztesvitézek és Borlovagok Csatlóspártja Elnökének, aki Szent Péter is lehetne, ha az a Péter nem volna egy másik Péter, mi a véleménye hazánk teljesítményéről az utóbbi évben? Tréfásan szólva: Élmunkásország lettünk-e?
R. P.: - Miként teljesít Magyarország? Jobban. Mit jobban! Zseniálisan. Akit ismerek, annak mind tele a zsebe dohánnyal, földdel, euróval. Ezt a Nemzeti Nekünk Statisztáló, Stilisztikázó és Statisztikázó Központhivatal adatai is alátámasztják. A legújabb adatok szerint Magyarországon ma az is van, ami nincsen. Nem akarok szerénytelen lenni, de ez nekünk köszönhető! Akiket ismerek, azok mind dicsérően nyilatkoztak. Még a Nemzeti Adóhivatalról is!
Mondta is a sógorom, meg az ángyom, de még utóbbinak a térdkalácsa is: ez a derék hivatal de sokat ad nekünk, micsoda kedvezményeket kaptunk tőle!
K. P.: - Persze, azért Ön sem ismerhet mindenkit..
R. P.: - Mindenkit nem, de az nem is követelmény. Azokat ismerem, akiket ismernem kell, oda, arra szavazok, amire, akire kell. Tudom mi a kötelesség!
K. P.: - No és a foglalkoztatottság? Az hogy áll?
R. P.: - Jól áll! Mi felállítottuk! Ma Magyarországon az, aki dolgozni akar, válogathat: külföldre megy e célból, - vagy külföldre megy! Aki, dacos makacsságból nem megy egyről kettőre, vagy nulláról hullára, az is mehet közmunkára, nálunk több közmunkás van, mint az afrikai Feketebantuföldön! Ez az igazság, feketén-fehéren.
K. P.: - Az oktatásügy terén mi a helyzet?
R. P.: - Jól áll, azaz nem is kell állnia, nyugodtan fekhet, elintéztük. Átszerveztük. Átszerettük. Biztosítottuk. Központosítottuk. Kioktattuk arra, hogy mi a magyarok istene! Most mindenki tanulhat, aki akar, legfeljebb nem az iskolában, hanem az életben, az élettől. Nem úgy, mint abban az átkos rendszerben, amit a vörös ördögök csináltak.
K. P.: - Köszönöm, Elnök Úr! A mondás is úgy tartja: boldogok az együgyűek, mert övék a mennyek országa. Lapunk olvasóit bizonyára nagyon megnyugtatják majd az Ön szavai. Legalábbis azokat, akik dugig telt zsebükre tapintanak. A vak is boldogan nézhet az ország fényes jövője felé! Miért ne nézhetne? Egyelőre az még nem tilos.
__________________________________________________________
K. P.: - Üdvözlöm, Szegetszeggelszekfűs Házmesterien Attila Úr! Ön, mint az Örök Összefogás Fényességét Kereső Párt Elnöke, miként látja az ország elmúlt évi teljesítményét?
Sz. H. A.: - Nagyon sötéten. Nagyon fénytelenül. Fényt szeretnénk. Felváltani a rendszerváltást egy másik rendszerváltással, amelyik nem rendszerváltás ugyan, de bizonyos szempontból, a mélypont miatt, mégis az. Szeretnénk látni a fényt az alagút végén. Egyelőre csak az alagút elején levő megalomániás futballstadionokat látjuk, meg a stadionokat építtetők lábait, amivel belerúgnak majdnem mindenkibe, de nem a labdába. Ez nem becsületes labdajáték!
K. P.: - Van egy olyan politikai alakulat, amelynél diszkréten csak nevének két kezdőbetűjét szokta kiírni, emlegetni a tapintatos média, ez a DöKö. Miért megy annyira nehezen a vele való összefogásuk, hogy egyáltalán nem is megy?
Sz. H. A.: - Mi vele is összefognánk, ha a volna ott nem volna, - de ott van! Mit csinált a DöKö? 16 pontot. Hattal egyetértünk, tízzel nem. No és minek nekik, a dökösöknek, 16 pont, amikor az Úrnak is elég volt a Tízparancsolat? Urabb urak akarnak lenni az Úrnál? A rendszerváltás után?
K. P.: - Olvasgatni szoktam lapjukban, amit pártjuk, az ÖÖFKP ír, írat. Nem gondolja, Elnök Úr, hogy az egyszerű szívű, jámbor magyarok nem értik eléggé az Önök magasröptű fejtegetéseit? Kétségtelenül színvonalasak ezek, szókincsbővítésre is alkalmas idegen szavakkal, de, nem akarom ezzel megsérteni, nem gondolnak arra: úgy kellene írni, ahogyan nem ír ma senki, - magyarán, magyarul? Hatásos ez? Még az a bizonyos Törvénymotor Országelnök is hatékonyabban beszélt, vagy, becsületes helyesírási szarvashibái ellenére, írt!
Sz. H. A.: - Nem! Mi nem becsüljük le a népet, a tömegeket, még akkor sem, ha ezzel saját magunkat értékeljük le! Mi szolgálni szeretnénk, - és nem szolgákat akarunk!
K. P.: - Hüm.. No de ejtsünk szót másról! Egy huszadik századi népvezér (nevét nem említem, az ma vörös posztó, és könnyen megvadulnak a bikák) egykor azt hirdette, molinón is, de utóbbit akkor másnak nevezték: A MI ORSZÁGUNK NEM RÉS, HANEM ERŐS BÁSTYA A BÉKE FRONTJÁN. Mi van ma az országgal, mint nem réssel, hanem erős bástyával, és a békefronttal?
Sz. H. A.: - Ma - döntően a velünk szemben álló politikai ellenfeleknek köszönhetően - szinte csak réseket látni, - és milyen kezek nyúlkálnak be azokon, és hova! Front van, sok, mind béke nélkül.
A bástya összedőlőben, részben már le is omlott, ami belőle még nem, azt meg kell támasztani fával. Más áfával.. Kereslet nincs, csak keresetlen szavak. A bebetonozásokat viszont meg kellene szüntetni, tele vannak robbanóanyaggal..
Ám én bizakodó vagyok. Fel fog nyílni az emberek szeme! A virág is kinyílik, jön a tavasz. Ha minket választ, akkor kivirágzik az ország, bármennyire is beborul az ég.
K. P.: - Köszönjük az interjút! Tréfából azt mondhatnám, hogy Ön a Tiszteletreméltó Örök Baloldalinak Hirdetett Optimizmus Díszpéldaképe lehetne, - de inkább nem tréfából mondom, hanem komolyan.
_____________________________________________________________
K. P.: - Körutamon Ön, Szókimondóan Vonakodó Úr, a harmadik, - de relatíve széles szélsőségességével az első. Ön iránt, mint a Jobb Hazát Még Jobban Jobboldali Magyarországgal Párt (JHMJJM) Elnöke iránt, nagy az érdeklődés. Igaz, ez az érdeklődés különböző irányokból különböző indíttatású, de azért egyik sem olyan indíttatású, mint azok az egykori marhavagonok, lelakatoltan..
Sz. V.: - Értem, hogy mit értett félre Ön is, Szerkesztő Úr, de mindjárt helyére teszem, most, egyelőre, csak a nézetét. A dicsérendő magyar csendőröknek azoknak a marhavagonokhoz nem volt semmi köze. Ők csak utaskísérők voltak, háztól vagonig. Ez csak állami szolgáltatás volt, akkor. Puskával kísérték ugyan a leendő vagon utasokat, nőket, gyereket is, de csak azért, hogy épségben odaérjenek.
K. P.: - Az a hír járja egy ideje a sajtóban, hogy az Önök pártjában sokan nem nagyon szeretik a zsidókat, meg a cigányokat. Így van ez?
Sz. V.: - Nincs így! Szeretik, csak tagjaink, szimpatizánsaink között sokan másként értelmezik a szeretetet, mint egyesek. A szeretet sokféle. Van majomszeretet, az szereti a majmokat, de a maga módján, - mi nem kérünk ilyen dédelgető, kényeztető szeretetből! Egyébként tagjaink közé zsidó is, meg cigány is beléphet. Nem kell törődniük azzal, amit nálunk egyesek kiabálnak rájuk. Ha úgy gondolják, testi épség és életbiztosítást is köthetnek a Hungarista Kard és Buzogány Életbiztosító Társaságnál. Utóbbi azonban lélekbiztosítással nem foglalkozik.
K. P.: - Egyesek, - magam is tapasztaltam - nem úgy értékelik a Horthy-korszakot, mint Önök, és a Horthy-szobroknak sem örülnek..
Sz. V.: - A Horthy-korszakban rend volt, mindvégig, még a Donnál is végrendben feküdtek sokan, ha olykor nem is katonás alakulatban. A munkaszolgálatosok is rendben szolgáltak, - amíg szolgáltak. Odahaza is Rend volt, a Kormányzó Úrnak köszönhetően. Végig nyugalom, a nyugtalankodókat elnyugtatták. Kormányzó Urunk, és egykori Főhívei, még több szobrot érdemelnének, több szentmisét, több.. No, nem folytatom, mert azok a baloldali hazaárulók, vörös ördögösök, meg amerikai bérenceik még képesek ismét elhíresztelni ezt-azt, azután az EU Bíróság ismét ránk ugat..
K. P.: - Mit vár Pártjának a következő évtől, 2014-től?
Sz. V.: - Harcot! Sarcot, - a magyarnak. Annak, aki magyar. Aki meg nem.. Elkalandozunk nyugatra, mindenkit megsarcolunk, mint bátor, íjas, nyilas elődeink. Megfújjuk Lehel kürtjét, amivel egykor.. Győzünk, otthagyatjuk az Európai Uniót faképnél, - az a fejőstehén kell a fenének! Idelógatja a tőgyét, de a fineszesek fejik csöcseiből a tejet. Nekünk magyar tehén kell, magyar tej, még ha utóbbi kétszer annyiba kerül is. Meg magyar paradicsom, amelyik nem úgy vörös, mint a külföldi, - még ha utóbbi háromszorta drágább is!
K. P.: - Nem mondom, merész tervek, illetve még ezt sem mondom, mert - ki tudja? Szóval harcias esztendőre számít, Elnök Úr!
Sz. V.: - Igen, arra. Engedje meg, hogy búcsúzóul elmondjam, újévi köszöntésül, Nagy Költőnk, Turulmadaras Harsogó Árpád versét, amelynek címe: Örök Dicsőségünk:
A magyaron, bármerre ment e
vitéz, - de büszkén állt a mente!
Magyar nap ragyogott a drága,
jelkép röptű turulmadárra.
Ha szállt a nyíl, rózsák kinyíltak,
s ládikók, - bajra arany írt ad.
Égő kastélyok visszanéztek..
Isten! Ma is segítsd e népet!
Jobbra vágyjon, menjen, - ne balra!
Csak ez vezethet diadalra.
Mi balra van, az minden ferde..
Hazánk a Világ Édenkertje
volt, - és lesz is, ismét, ha Másik
Rend, a Mi Rendünk, kivirágzik!
Mi, lélekben, győztünk, ezerszer!
Magyar Lélekben jóság-tenger.
A magyarok, ha összefognak,
minden árulót összefognak!
Nincs idő megbénító búra:
Lehel Kürtje, harsanj fel, újra!
K. P.: - Érdekes vers valóban. Hatásos. Kellenek, persze, hozzá a fejek, amelyekben.. Lehet, hogy segít, mint kutyaharapáson az eb szőre, de azért ne legyünk túlságosan optimisták. Optimista optimum, - mégis jöhet az a BUMM!
(2013)
|
Lelkes Miklós: Ember, tragédiával, és anélkül /3/
Nos, Olvasóim, ha relatíve jók voltatok, vagy legalábbis nem rosszalkodtatok sokkal többet, mint tegnap, akkor folytatom Madách embertragédiás művének ismertetését.
Ádám, mint Sergiolus, Éva pedig, mint Júlia, Rómában orgiázott, vagyis hát beszéljünk hungariusul: össze-vissza zabált, össze-vissza sexhelytelenkedett (utóbbi az én megítélésem, vannak, akik ezt sokkal liberálisabban fogják fel!), továbbá össze-vissza ízléstelenkedett, egy ugyanezeket csináló társaságban.
Persze, ehhez sok pénzt kellett, de volt nekik (Madách kissé homályban tartja, hogy honnan szerezték, de mi azért sejtünk egyet, s mást, Olvasóim!). Akinek pénze nincs, annak, legtöbbször, eleinte sok ész kell hozzá, hogy szerezzen, de azután, mire megszerzi a pénzt, elfogy az esze. Szokványos történet az ilyesmi, nem is részletezem.
A Jóisten - akkor még - igen jó volt ehhez az orgiázó társasághoz. Nem kellett nekik Fekete-Afrikába utazni gumi nélküli sexszafarira, vagy Délkelet-Ázsiába sexturizmus keretében sexnaturlendezni, hogy beszerezzék az AIDS-et, hanem a Jóisten odaszállította nekik a pestist, helybe.
Ekkor azonban kis baj történt, mivel az egyik orgiázó morbid ötlettel ki akarta lopni a halott szájából az obulust (lám, lám, ha egyszer valaki nagyon belejön a lopkodásba, gazdagként is nehéz leszoknia róla, no, ezt jól tudjuk ebből a kis Hungaryból is!). Csókkal akarta kilopni, ami mindenesetre romantikus-érzelmes lopási mód (bár nem új!), malőr viszont, hogy megfertőződött pestisbacilussal, és haldokolni kezdett.
A haldokló láttán a többi orgiázó kedve egyből elment a további vidámodástól, ami érthető, például én is, ha egy izgalmas detektívregényt olvasok nagy kedvvel a szobában, de a feleség mellettem takarítani kezd, és ijedtükben házi zugpókok haldokolnak, akkor nekem is elmegy a kedvem a könyvvidámodástól, a konyhába emigrálok, és ott szociális élelmiszersegélyt kérek a hűtőszekrénytől.
Az azonban, szerintem, túlzás, hogy Ádám-Sergiolus az orgiáskodást, a pestis miatt, egyből a lovagkor eszmeiségére váltotta. Nagy baj volt a pestis, de, ezt akár Pest is alátámaszthatja (Budával együtt, ahol, a közmondással ellentétben, rendszeresen van kutyavásár), valahányszor egyik eszméből túl gyorsan a másik eszmébe nyergel át a világ, azt utóbb mindig tragédia kíséri.
Ádám azonban keresztes lovagként is derék fickónak bizonyult. A Szentföldre lovagolt a sereggel, ezúttal Tankréd néven (nem tudom, hogy rédre mennyire hasonlított, de, páncéljában, tankra igencsak), vitte a keresztet a pogányoknak, habár e pogányok vállán is volt kereszt, éppen elég, - de ne e tényt nézzük, hanem a jó szándékot!
Az a kis életképet, amikor a Homoiusiont valló keresztényeket máglyán elégetik a Homousiont valló keresztények, ne értékeljük túlságosan negatívan! Az csak egy kis pitiáner koncepciós per volt, nyilván nem az első, de, a történelem ismeretében tudjuk, nem is utolsó. Ott legalább megvolt a különbség: egy „i” betű, mármint a két szó között. Gondoljunk arra, hogy Kismagyarországon is hányan megégetnék a másikat máglyán, miközben a szavak között egyetlen betű különbség sincsen: zsebem – zsebem, bele – bele, enyém – enyém, kimos – kimos.. (Azt a csekély különbséget most nem részletezem, hogy a szavak között ugyan nincsen fogalmi különbség, de abban igen, hogy melyik zseb kinek a zsebe.)
Éva, mint apácának készülőhöz illik, négy keresztes lovag elől futott, komoran, kevésbé komor komornájával. Attól félt (mármint igazából csak Éva), hogy a pillanatnyilag ló nélküli keresztes lovagok rajta akarnak lovagolni, felváltva. Ádám láttán a lovatlan keresztes lovagok gyorsan elillantak, mivel más egy hölgyet átvinni a tűzkeresztségen, mint másodszor is átesni a keresztségen, amikor karddal keresztelnek.
Éva megmenekült, de Ádám megint ott volt a kilátástalan helyzetben: Évának, apja fogadalmához híven, apácának kell lennie.
Lucifer, mint fegyvernök, szerintem, elég aljasan viselkedett, amikor felsexingerelte Éva komornáját, akinek neve Helene volt, magatartása azonban nem a "ne!" szócskával végződött, viszont, a felingerlés ellenére, Lucifernek esze ágában sem volt sexelni vele. Azt a becstelen ördögét! Még a Hungarian mondást sem ismerte: "Amit ma betehetsz, ne halaszd holnapra!" (Lehet, persze, hogy a Hungarian mondás a mai zsebbetevésről szól, mert holnap a mai engedélyező-hivatalnok esetleg már a korrupció elleni küzdelem elszánt hőse lesz.)
Hát, Olvasóim, mi tagadás, hosszú ez a Madáchos tragédia, de nem rossz mű, ha nem lenne kötelező olvasmány a suliban, talán egyesek még el is olvasnák közületek. (Azt nem feltételezem, hogy meg is értenétek, elolvasni és megérteni nem feltétlenül ugyanaz, sőt, ritkán esik egybe a kettő.)
No, holnap folytatom, mert én nem vagyok olyan, mint Lucifer: amibe belekezdtem, azt mindig be is végzem, azaz, persze, sokszor inkább az végez velem, amibe belekezdtem, - de ez filozófiai részletkérdés.
(Folytatom)
|
Lelkes Miklós: Ember, tragédiával, és anélkül (2)
No, hol is tartottunk Madách művében? Ja, igen, ott, ahol az uborkafára felkapaszkodott Ádám "fáraó, fiatalon, trónon ülve."
Lucifer, korbácsos főépítés vezetőként, Ádám piramisát építteti, de a fáraó mégsem boldog. Úgy látszik, hogy még saját monumentális síremléke sem képes felvidítani. Rossz jel! (Önök, Olvasóim, bizonyára megelégedetten nézegetnék saját sírjuk akár csak hetven-nyolcvan méter magas márványoszlopát is, mert az Önök szívében ott a Szerénység, ez a kedves kis galambocska!)
Közben egy piramisépítő közrabszolga, akit a köz-izgatási felügyelők nagyon vernek, a trónig fut, és ott összerogy. Megjelenik Éva, akiről kiderül, hogy e rabszolga neje, vagyis a Paradicsom óta házassági (együttélési?) átrendeződés ment végbe. Ádám felé, mióta fáraós főnök, "Ezer hölgy keble sóhajtoz", ám közben Éva egy rabszolga neje lett. Ádám, ahelyett, hogy gúnyos aforizmával jutalmazná Évát a női hűséggel kapcsolatosan (mint én tettem volna), úgy néz rá, mint aki sohasem látta még egykori paradicsomi feleségét (élettársát?). Éva is jobbnak véli nem emlékeztetni Ádámot azokra az almafás időkre.
Közrabszolga tetemét elviszik, a fáraó maga mellé ülteti Évát a trónra, akit máris fáraónénak tekint. Ám Éva meglehetősen kényes, szeszélyes hölgy (ilyenekbe szoktak belebolondulni bizonyos férfiak!), még a piramisépítő rabszolgák jajgatása is idegesíti. Valójában arra kíváncsi: az ő kedvéért a fáraó hajlandó-e felszabadítani a rabszolgákat? Próbára akarja tenni a férfit, még ha az fáraó is.
Örömmel látja, hogy a fáraó engedelmeskedik neki. Az építkezés abbamarad (no, volt ilyen már nem csupán Egyiptomban, de még a kis Hungaryban is!). Éva úgy gondolja (itt már a nőkre jellemző bájos csacskaságból-naivitásból!), hogy szépsége mellé bölcsességét is meg kell mutatnia fáraó-szeretőjének:
"Úgyis mit ér az a rideg dicsőség,
Hideg kígyóként mely közénkbe csúsz?"
Tekintettel arra, hogy nem vágyom dicsőségre, a magam részéről nem tudnám megválaszolni ezt a kérdést, de azt bátran állíthatom: az a rideg dicsőség Hungaryban ide csúsz, oda csúsz, meg olykor innen-onnan elcsúsz, kígyóként. Az már más kérdés, hogy nem mindig hideg..
Mi tagadás: Ádám is elég hisztis, legalábbis fáraóként. Eddig csak a közrabszolga Éva kellett neki, most viszont felugrik:
"E millióknak kell érvényt szereznem,
Szabad államban - másutt nem lehet."
Megjegyzem: kisstílű fáraó az, aki csak millióknak akar érvényt szerezni, a milliárdok helyett, de azt már jól sejti, hogy ezt csak olyan szabad államban teheti, ahol túl sok mindent szabad.
Éva már aggódik:
"S elhagysz-e engem is, szerelmedet? - "
Ebből látszik: Éva igazi nő. Ádám is, most, egy pillanatra bár, de igazi férfi:
"El, téged, a trónt, mindent elhagyok."
Ne kutassuk, hogy mit értett azon a kifejezésen: "mindent". Ádám elindult, "kardot kivonva", - privatizálni, illetve visszaprivatizálni.
Hja, ha szép a nő, rangja egyre nő!
Így van Évával is, aki Ádám (utóbbi nevét közben Miltiadészre athénesítette és hadvezérkedéssel foglalkozott) felesége lett. Sőt, gyermeket is szült neki, a kedves Kimónt.
Miltiadész éppen a perzsákkal afférkodott, akik nem akarták neki per zsák szerint megfizetni a karddal előírt összeget. Amíg Miltiadész a perzsáknál kardoskodott az általa jogosnak vélt összeg mellett, addig Athénben fellépett két demagóg.
Büszkeség tölthet el bennünket: abban a híres Athénban mindössze két demagóg lépett színre, míg nálunk, a kis Hungaryban, olykor még egy faluban is több demagóg lép színre, naponta! Első demagóg: "Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek." Második demagóg: "Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!"
A nép ennek is, annak is tapsolt, hiszen éppen ezért nem nevezhető népnek, hanem - finoman szólva - valami kevésbé dicsérendőnek. A demagógok vitáztak, de a nép mindenképpen szeretett volna egy kis véres sztorit látni, így hát Miltiadészt, a háta mögött, kikiáltották árulónak, és halálra ítélték.
A hadvezér közben diadalmas seregével visszatért a csatából. Erre a nép megijedt, félreértette a helyzetet, arra gondolt: a hadvezér hírét vehette, hogy a Babérkoszorú-díj helyett, hevenyészett bárdolatlansággal, a Bárd-díjra terjesztették fel.
Nos, szóval, ez a népnek nevezett, hogy bőrét mentse, rögvest behódolt a serege élén megérkező Miltiadésznek. Ám, amikor az előzményeket nem ismerő, gyanútlan Miltiadész elbocsátotta seregét, a népnek ismét eszébe jutott a véres sztori iránti vágya. (Hű, de ismerős történetek!)
Miltiadészt kivégezték. Szomorú lett: felesége, valamint fia, örült (átmenetileg) az athéni, népnek nevezett tömeg, valamint a Blikkel nevű színes lapocska (van vér, van könny, van új sztori!), továbbá Dárius perzsa király, aki most már arany helyett egy árva fityinget sem szánt a görögök markába.
Mára elég ennyi Madách nagy művéből, de azt meg kell adni, Ádám sorsa is olyan volt, mint a hun honé: hun bárd alatt, hun meg megint csak valami nyaklevágó gép alatt..
Hamarosan folytatom, Olvasóim, de addig ne hozzanak ám szégyent rám! Csak annyira csapják be az Adóhivatalt, mint eddig, csak olyan gyorsan hajtsanak négykerekűjükön, mint eddig, csak annyi igazat keverjenek bőbeszédűségükbe, mint eddig, csak annyi pálinkát igyanak, mint eddig, csak annyira lépjenek félre, mint eddig!
Semmit sem jó túlzásba vinni, különösen akkor, ha az máris kimeríti a túlzás fogalmát!
(Folytatom)
|
Lelkes Miklós: Életek, utak, tudósok, tudatlanok (aforizmák)
Minden "tudom"-ban, még ha valóban az is, ott a "nem tudom".
Szomorú tapasztalat: a tudás sokkal ritkábban ad önbizalmat az embereknek, mint a tudatlanság.
Öltözéke igen stílusos: álruhás áruló.
Az életem már ott a mérlegen, csak a mérleg nem akarja tudomásul venni.
Különös tudós-vakság: a láthatatlant látja, a láthatót nem.
Kimerítette a lehetőségeket: már mindenben hitt, és mindennek az ellenkezőjében is.
Újabban de sokszor tévesztik össze a polgárit az alpárival!
Törvénnyel törvényesített lopás százezer szerte károsabb bármiféle közönséges tolvajlásnál.
Korunk gyakori szarkamadár-fajtája minden ciklusban: közszereplő - cseles cserregő - leszereplő.
Hiába száz bölcs aforizma, meg se rándul rá a kutya farok izma.
Aki életében sehová sem jut el, még az is lehet, hogy nagyon is jól járt.
Ha egy eszmének önmaga igazolására nagyon kell múltbeli mártír, akkor erőszakkal belenyúl a múltba, és csinál magának.
A világ egyik fő baja, hogy a sok kisagyúnál van a nagyágyú.
Kutyából azért könnyebben lehet szalonna, mint a szalonnából kutya.
Az élete kész regény, csak a cselekmény túl sok szálon fut, és túl sokszor a kulisszák mögött.
Túl sok és túl kevés fény nehezíti a tisztánlátást. Legtöbbször így van ez a pazarló gazdagsággal és a szűkös szegénységgel egyaránt.
Okos emberek okos ötletei csak akkor számíthatnak sikerre, ha azoknak a butaság is tapsol.
Tengernyi fáradozásáért díjat kapott. Nos, figyelembe véve fáradozása eredményét, a díjat százszor inkább megérdemelte volna, ha cseppet sem fárad, hanem egész életében ölbe tett kézzel ül otthon.
Kitüntette magát. Nem tévedés: szó szerint így értendő.
Piszkos kezektől elfogadott kitüntetés nem kitüntet, hanem megszégyenít.
A legtöbb öntelt ember nem önmagától öntelt: valakik töltögették, töltögetik.
Az Ördög arrafelé hajtotta amerre magától is igyekezett.
Többet színészkedett életében, mint bármelyik színész.
Sok fekete bárány között nem jó ártatlan fehér báránynak lenni.
Ha a jóság túl engedékeny, az ördögök könnyen besomfordálnak a kapun.
Számításai matematikailag hibásak ugyan, de ő nagyon is elégedett: éppen ezekkel a számításokkal találja meg a maga számítását.
Ami tarthatatlan azt még rendszerint igen sokáig tartják.
Ahhoz, hogy az észérvek hathassanak: ész is kell. Sokszor mindkét oldalon!
Mindenkit kétszer temetnek el. Először az emberek, utána az Idő.
Az igazság nem attól igazság, hogy hány ember ordítja, vagy bólogat rá szolgaként, hanem attól: valóban igaz. Ezt az egyszerű igazságot felejtik el legtöbben, legtöbbször.
Aki mindent tudni szeret, azt előbb-utóbb leszoktatják erről a szeretetről.
Túl sok az élettelen élet.
Ez sem túl ritka, sajnos: egy életen át szenvedett, küzdött, nélkülözött az Igazságért, hogy azután percek alatt elárulja.
Sok ember hasonlít valamilyen evőeszközre. Van, aki minden lében kanál. Van, aki szúrni kész, mint a villa, és másokkal gyakran kiszúr. A késre hasonlító pedig olykor még fel is vág azzal, hogy ezt-azt elvágni kész, még az igazságot is. Az élet azonban véget ér, és mindenki terítékre kerül.
|
Lelkes Miklós: Ember, tragédiával, és anélkül (1)
Gyermek- és ifjúkoromban Madách Imre: Az ember tragédiája egyik kedvenc olvasmányom volt, vörös nyakkendős úttörőként éppen úgy, mint öntudatos DISZ-titkárként. Szeretem az olyan műveket, melyek szerzőit saját eszmei magaslatomról ki tudom oktatni, különösen, ha e szerzők klasszikusak. Imádom vállon veregetni régi korok megtévedt íróit, költőit: ebben nincs igazad koma, túlfutott a tollad lova!
Madách műve nemzetközi sikereket is elért, a Hungarian irodalomtörténészek szerint igen jelentőseket. Ezt magam is tapasztaltam, Londonban, messze az átlagos londoni irodalmi műveltség feletti londoniaknál. Csak úgy bámultak Madách neve, műve hallatán, mint borjú az új kapura! Mi ez, ha nem siker? Nem mondom, ha úgy bámultak volna, mint kapu az új borjúra, az nem lett volna akkora siker, - de így!
Madách műve azért annyira jó, mert 1. istenes, 2. emberes, 3. ördögös, 4. pesszimistán optimista, 5. realistán irrealista. Az ilyen műnek még a lórendszer-váltás sem árthat!
Művében az isten valóban Isten! Nem demokratahazudozik, hogy, így, meg úgy, csak bírálgassatok, Luciferek, a bírálat szép liberális dolog, majd megkapjátok érte azt, amit ilyesmiért adni szoktak! Dehogy! Őszintén figyelmezteti az ördögangyalt:
"Csak hódolat illet meg, nem bírálat."
Lucifer, szegény, még tapasztalatlan, ki is szúrják a szemét két neki oda privatizált, megátkozott almafával. Ott áll a két fa "a kellő középen", ahol ugyan egyik szélsőség sem szavaz majd rá, - de azért megszerezheti a szavazatok 0.01 százalékát, ha a feje tetejére áll. Viszont azzal sem mehetne be a Házba, - ha jönne az eső, csak kint ázna!
Mit tehetett szegény Lucifer?
Valamiféle ravasz csellel el kellett adnia az almát, különben nincs profit, csak becsület, - az meg mit ér?!
Először arra célozgatott az emberpárnak: az almafalás kitűnő arra, hogy "önmagad intézzed sorsodat" (no, később jól elintézte sorsát, meg a sorssal együtt saját magát, az ember!). Már ez is érdeklődést keltett Évában (a férj, Ádám, kissé szkeptikus volt, mint a férjek házasság után, nagy átlagban). A "Lucifer és Jövendő Társai Kft." képviselője /mármint Lucifer/, kivágta hát az Évákra mindig ható adut:
"Tudsz, mint az Isten, azt ha élvezed,
Ettől örök ifjú marad kecsed."
Ádám még mindig kételkedett a versenykereskedelem szarvas szószólójának eszmei tisztaságában: "De hátha megcsalsz?".
Ám neki, mint férjnek, nem volt szavazata a két főből álló családi Párban Pártban, Éva már ette is az almát. Némi homályban maradhat buksi-tokban levő buksitokban, Olvasóim, hogy, ha Isten Lucifernek adta a két fát, a Világteremtő-visszaprivatizáló Társaság nyereségosztalékaként, akkor, mint őstermelőnek, az ördögangyalnak miért nem volt almaárusítási joga?
Ez a homály attól van, Olvasóim, hogy a Tőkepiaci Gazdaságállam lényegéről, bár benne éltek, valójában nem tudtok semmit. Az Isten szabad, tehát, ha akarja, akkor elnézi a szabad versenyt, ha meg nem akarja, akkor nem nézi el. Nem is nézte, mert egy Cherubot (biztonsági őrangyal, lángpallossal) odaküldött a másik luciferi fához, melyen a halhatatlanság almái voltak, nehogy Ádám és Éva ennek almáját is megízlelje.
Nos, utóbbiban volt valami igen okos ráció: jó lenne talán, ha az Évák, a halhatatlanság birtokában, a Világ Végtelenségéig csacsognának, mellplasztikáztatnának, valamint nyilvánosan meztelenkednének, kukába dobván a paradicsomi fügefalevelet?
Persze, Lucifer később polgári perre mehetett volna, bizonygatván: a másik fa, az almákkal, szintén az övé volt (emlékezzünk az isteni szavakra: " "E két sudár fát a kellő középen / Megátkozom, aztán tiéd legyen."), Isten részéről így hát ez birtokháborítás, továbbá akadályozása a szabad kereskedelemnek, sőt.. No, szóval, elindíthatott volna egy vég nélküli jogi hercehurcát, mellébeszélő Égi Alkotmánybírósággal, Birkatürelmű Bírósággal, sok százmillió év múlva megszülető elsőfokú ítélettel, fellegekben elvesző fellebbezésekkel, jogerős fejbe verésekkel, Kancsalangyal-főügyésszel, minden logikát megszégyenítő csűrés-csavarásokkal. Ám, Lucifer, ha naiv is volt kissé, annyira mégsem, hogy ne tudja a végét: Ádám és Éva addigra utódostul kihal, bekövetkezik a százezredik lórendszerváltás, őt meg a kerubok lángpallossal túlságosan felmelegítik..
Az ördögös almavásár rosszabbul is kiüthetett volna: Ádámot és Évát mindössze elűzték a Paradicsomból. Azt kérdezitek, Olvasóim, hogy volt-e erre kellő jogi alap?
Látom, Nektek agyatokra ment ez az örökös szajkózás a Jogállamról, mániákusan mindenütt jogot kerestek, mert se Diktatúraállamból, se Látszatjogállamból nem tanultok semmit. Utóbbinál az, akinek több a kerubja, annak jobban lángfényesül ám a joga! No, dereng már valami?!
A Paradicsomon kívül Ádám és Éva egy darabig erre-arra nézegetett, de Samu Bácsi Óceántúli Kecsapbirodalma még sehol sem volt, így Ádám kénytelen volt más uborkafát keresni, hogy legyen mire felkapaszkodnia.
Lucifer is kitett magáért, habár itt negatívan, mint ördögi bölcselő: mondott nekik, vigasztalásul, egy csomó hülyeséget. Ezekből néhányat ideírok: "A család s tulajdon / Lesz a világnak kettes mozgatója.." (a tulajdon első számú lesz, tehát, ördögöcském, beírom világegyetemi indexedbe jövőbe-látásból az elégtelent!), "Az a melegség, / Mely életet visz a jegek honába." (Nem, a melegek nem a jegek honába viszik a meleget sexliberalizmusuk révén, hanem máshová!), "Sok iskolát kell még addig kijárnod, / Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.". Utóbbinál még az is realistábban bölcsebb, hogy: "Tanulj tinó, ökör lesz belőled!"/, és így tovább..
Az Ördögre /Luciferre/, ha nem is volt más, legalábbis az idő tájt, csak egy csaló középvállalkozó almakereskedő, szerintem, mégsem kellene túl rossz szemmel nézni. Gondoljanak arra, sok mindent bevevő Olvasóim: az átlagos Hungarian kis-, közép- és nagyvállalkozókhoz képest nem volt-e Lucifer mégiscsak, némi költői túlzással, relatíve, akár becsületesnek is nevezhető? Igen, igen, sok minden relatív, ez az a híd, amely..
No de Ádám mégiscsak jól okoskodott, amikor, a Paradicsomból való kiűzetése után, az uborkafát kereste. Lucifer jövőbe láttató segítségével fel is kapaszkodott rá, és Madách művének negyedik színében már "fáraó, fiatalon, trónon ülve". Egyiptomban.
Mi történik vele? Nos, Olvasóim, ha jók lesztek, legközelebb megírom. Ha nem lesztek jók, akkor is megírom, mert nem vagyok olyan csacskamacska, mint Ti, - nem számítok jóságotokra. Nem vagyok én annyira idealista, mint hiszitek!
(Folytatom)
|
[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés