Új bejegyzés Frissítés

2014.01.28. 09:23 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Válság (Németh Dezsőnek)   Gondolj arra: mikor Kirakat zengett Bécsben, Párizsban, Londonban, s merengett önhitt polgár a díszfás sétatéren, s New Yorkban, felhőkarcolók tövében, akkor azt hitted még, hogy rendben minden. A régi Kór ott volt már, kitekintsen a Társadalom testéből, és várta: kiket feszíthet majd a keresztfára. Muzsikás szalag szállt még, zászló lengett, s a szónok-maszlag nagy tapsot teremtett, de közben Mammon óriási szája tágabbra nyílt, és gyorsabban zabálta mit addig is, de már más méretekben, s kegyetlenként is még kegyetlenebben, emberek húsát, csontját, vágyát, álmát (e veszélyt csak vörös eszmék találták ki másoknak, - s nincs benne igaz, semmi? Múltbeli rossz szokott jelenné lenni!).   Bárhogy taszít, - elérsz az ostobákig, kiket igazság útja el nem csábít: ámuldoznak a vezér köntösétől, mely áldást könnyen kap egy hamis égtől, s jön érdek-szolgák ferde szavú papja, pulpitusról papol, és pátyolgatja bűnös barátját, s átkot kiált másik bűnösre, - saját szennyre nem világít..   E válság csupán válságban a Válság, s ez független attól: hányan kiáltják a mást arról, mi nem más, s milyen hangon. Hajlongó világ, az istened: Mammon!   Mammon fal itt. Fogai közé szerzett mindent: a gyűlöletet, a szerelmet, bankot, templomot, árulót és árut, magába töm eszest éppúgy, mint bárgyút, eszméje ravasz, nyomorító eszme.. Szabadság ez? Az ördög is nevetne ily csacskaságon (bár, lehet, magában, Bálvány Úrral globális cinkosságban).   Országocska, e válságos Világban! Megdőlő tested már előre láttam. Emlékszel még? A Nagy Kirakat fénylett, - s a sok hangyácska nekivágott Bécsnek, tárgyakat kézbe fogni és imádni: - Ez pompás gép, hazavisszük, királyi! - hangzott gyakran. S a Szabadság nevében kik markoltak otthon, mindenre készen, és segítettek becstelen világnak megkapni mindent: épületet, gyárat, földet, erdőt, szélben suhanó rétet? Múltad értenéd? Jelened sem érted!   Ártó eszméktől válságod még rosszabb, Országocska! Nincs erkölcs ott, hol lophat az egyik, sőt, pózolhat glóriásan, neki címzetten bármily jogos vád van, s más tolvajokkal cirkuszos mutatvány sejteti: - Népség, nézd csak, ez ám hitvány! Hatalom ígér sunyin: - Jön az Éden! Jön is, - de csak rókalyukas beszédben. Mammon-idő hoz még itt sok vért, könnyet, míg hazudoznak történelemkönyvek, s szégyen-múltat dicsőít utcatábla, - s újjáépül Júdások Királysága!   Ha hívő lennék: imádkoznék érte, - Isten, e kis országot térítsd észre! Ha naiv lennék, akkor azt is hinném: a nép lelke istenszikrás teremtmény. Hát, ha az is.. de Anyag teremtette, - s így eszmélése ki tudja mily messze!   Minden igaz vers egy szerény ajándék. Nem szerzőjétől (ha szép is a szándék). Rejtélyes belső erő fényparancsa villant vers-tükröt hol erre, hol arra. Ily tükör nem kell most még, csak kevésnek, -   mégis mutasd igazad, tükör-lélek!   (2012)

2014.01.28. 09:19 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Európa   Játszhat a hullám, - mélyben más a tenger. A felszín látvány. A mély igazabb. Ha álom sétál narancsligetekben, - oly könnyen jönnek szépséges szavak. Lelkendezel a domborodó vázán, - megtanították, hogy csodálni kell, s nemesnek hiszed az athéni polgárt, egy-eszméjűnek bölcselőivel. Római kard dicsekvő múzeumban.. Tőled is tapsot, bókokat remél. S nem figyelsz arra, ami voltból villan: miért is ömlött annyi, annyi vér. A történelem olyan, mint a tenger: veszélyt rejthet,   -   ha látszatra nyugodt, még akkor is. Lehet: ezüstjén, kékjén csupán a felszín, mely dúdolgatott. A mélyben ott mindaz, mit nem szeretnél meglátni máig sem, keresztes út sötét leplével álszent-leplezetten: vas döfte szívek, vallásháborúk. Azt hiszed talán: tényleg véget értek? Csak új arcok új álarcok alatt. S hozzáteszem, gúnnyal (lehet, nem érted): a velencei karnevál  -  marad.. Ó, múlt! Hajók pipás ángliushaddal, hidegvér mellett forró ágyúcső,  - hát, fosztogató törvényes kalózok utódai, az volt kincsvágy-idő!   A kis földgömb forog. Ó, Róma, Róma! Olaszhon. Térdel, ájtatos a nép, azután feláll, megy és megszavazza a másikat: maffiás istenét.   Európa! Zeuszé lett királylány! Néhány bölcs olykor eltöprenghetett: milyen is volt, s csupán téged rabolt el egykor erős, bikázó istened? S hány városod illik be Ninivének! Udvartartásuk: hízelgő világ, görcsös mohóság markoló kezekkel,  kacér piac, tetovált kurvaság... Ó, mennyi ravasz róka, Ameróka! Samu Bácsi nagy dudás, meglehet, pokolra nem ment dudásnak tanulni,  - itt-ott poklot maga teremtgetett. Persze, tudom: sokaknak nem világos, mi nem világos, és miért sötét. Hát Nagy Bikázó! Sok "ihaj, csuhaj"-jal, hű de átvetted Zeusz örökét!     Egy országgá leszel, kontinens, egykor? Lehet, de most még annyi nép beteg! Lélek-beteg, test-beteg, és hazugság el-elfed rút, bűzös fekélyeket. A parton is, hol ülök, tehetetlen, s ahol folyóra néz az a szobor, a Költőé, (igen, őt is becsapták, mint mindenkit, kiben még szív honol), nem jobb a múlt, a jelen, s a jövő sem látszik rózsásnak,   -  no majd festenek rózsákat szónok-hordók tetejéről ígéret-falra a becstelenek! Lent a Folyó. Mi folyik körülötte? Azt nem néznénk, de látjuk. Hajnalok oly színehagyott alkonyokká lesznek, Szobor, Költő, te múlt-jelen halott! A Lehetetlen, mire vágytál, messze. Emlékezés. Béke. Eltűnt szavak volt-értelmét egyszer tán visszahozza, Csillagoddal egy piros pillanat. Most higgyük így, bármilyen hihetetlen! Higgyük, hogy egyszer Néppé lesz a nép: önmagát, múltját, jelenét megérti, s ölelkezik majd Szépség, s Messzeség!   (2009)

2014.01.28. 09:16 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Emlékszigetek (Hosszú Aurélnak)   Igen, igen.. habár utam töretlen, világszélen, valótól összetörten állok, felettem varjak éhes árnya, s egy sötét ország a múltját gyalázza, handabandázik, jót hirdet ki rossznak, s rosszat jónak.. Akik hazudnak: lopnak, szavakkal is (nemcsak tettel!), gnóm eszme gonoszsága becsületes szemekre villan, megvadul fenyegető szélben szolgává tett zászló kalózkezében fenti népségnek, - s válságban az álság okádék okát hányan meg sem látják!   Leülök, néhány visszanéző nyárra gondolok, - kigyúlt szépség tűzvilága a fenyőkön, s bár csend köntös takarta: piros jaj cseppent itt-ott szívre, dalra, ez így igaz, mégis, egy másik Ország volt ott, küzdőn, meg-megbotlón, de sorsát fény felé vitte. Ma tagadják, - mégsem hiszem: mindenki gyarló lett szívében..   Azok a nyarak, mátyásföldi utcák! Hallom, s szinte látom amint befutják rigóhangok, s összekötik a fákat, s jó volt hideg víz hétköznap, vasárnap, a hőségben, míg kertekből virágok ki-kiszöktek szemünkbe, gyermek lángok át-átbújtak foghíjas kerítésen, s felhő szundított fent a kék ölében.. Részekre bontom az emlék Egészet, s felépítem. Anyagmozgás az élet, - csupán csak az e szövevényes termék, csöpp részecskék nyüzsgése, hogy teremtsék az új irányt, s létből nem lét halottat, nem létből létet? Mát lebontó Holnap elhoz majd látszat-rendbe igaz Rendet, Mozgást, mit Csillag ígéret teremtett?   Ha még tovább, évezredekbe nézek,          úgy vélem: elhoz. Égen túli Égnek törvényei nem kőtáblákról szólnak hozzánk, de bennünk, ők, élők és holtak, rossz embergép zöröghet és leállhat, vethet tettével a Szépségre árnyat: egy más távlatban a Szív Szépség foglya, - s szabad fogolyként néz a csillagokra..   Erős szavad itt majd rám szól, Barátom, hogy nem helyes ennyit filozofálnom, - de, lásd be, összetörten és szegényen a Gondolat egyetlen menekvésem.   Jó! Hát tovább akkor, Mátyás királyhoz, s a diákhoz, aki számtant elátkoz, tér, mellszobor, címer, gyűrűvel holló, s társaság, - termett azóta hasonló? Kopott padok, elgurult erre-arra érdemjegy, olykor balsors úgy akarta: rosszabb legyen, máskor viszont szerencse váltott feketét fehér szerecsenre. Ám bizonyos (bár később nem üzentem iskolámnak, mint Ady) óra szebben járt, amikor vallottam hő szerelmet irodalomnak vagy történelemnek, majd ló betűkkel nagy lapokra róttam meséim, s néztem: az újságban ott van egyik-másik? Hű de öröm volt látni, hogy közölte Csekő Ágoston bácsi! Ott volt, sokszor, s Múzsa csókolta álom (képzelt leánnyal) ringott rózsaágyon, bokor alól kisétált büszke macska, a bundáját Napisten simogatta, s elkószáltam a hetedik határba, hormonok űztek, a test ifjúsága, de bölcs mormonok mélyből intést adtak: - Várd meg varázsát másik pillanatnak! Vártam, vártam, a varázs nem jött akkor (van úgy: az óra hiába tiktakol), csak később jött, átölelt tiszta messze, s egyenes utam idáig vezette (germán Istennő Múzsa, szívem várta: királykisasszony-libapásztorlányka).   Becsület-út, - s itt vagyok összetörten, de kíváncsian: mi van ömlő könnyben? Múlt is, de, még inkább, a jelen átka, sok gépszív szívtelen zakatolása, ifjonc és éltes bábuk, rontó népek, kis akarnok-ostobák szájat tépnek.. Ország, sötét, sunyítasz hamis hitben (ha tényleg volna, felpofozna az Isten!).   Igen, igen.. Időnk kegyetlen kort ád, de lassanként megszólalnak a formák, s tartalmukat, bensőjük rejtett részét nekünk mutatják. Kikben önző tűz ég nem látják ezt, nem is akarják látni: öntelt Cézár bűnére nem kíváncsi, harangot huzat, szokás térdepeltet, glóriát kapnak szégyenszennyes lelkek, bíbor bódít, hajlongó, görbe szolgák tisztogatják uraik köpenyfoltját, míg bor ömlik a lovagrend kupákba, - ki gondol itt már Özönvíz utánra? Egykor mint volt, - s mi lesz? Már szinte senki nem meri itt az igazat keresni, - a tudósnak is tele a gatyája, félőn néz ne-szólj-szám-os közmondásra, s nem mondja ki (ne szaporítsa gondját), hogy mivé is lett mára Magyarország.   Emlékeink? Egyszerre vagyunk nézők, és szereplők. Felfedünk néhány későt, - és korait. Manócska perdül táncra, s ránk iázik egy-egy tett csacskasága. Határszéleken Te is kóboroltál, - én is. Zengett barackvirágos oltár, s cseresznyefás, fű indult erre-arra, felkakukkolt a Szilas-patak partja, szitakötőszárny szivárványa lengett hol itt, hol ott, s vizén a tükrös csendnek emlékszigetek felbukkannak, úsznak, zöld nádrengeteg inog, szelíd bút ad, fácán kiált rám: - Hiába, hiába! Mit ér az ifjúság nosztalgiája?   Mit ér? Semmit sem, - ennek a jelennek, de a jelenek valahová mennek, sötétségen át is, - s remélem: Fénybe ér majd egy Jelen Szépség-messzesége. Egykor hittem: vers is segíthet ebben, piros vers-élet, Csillagszerelemben. Lehet, hogy nem segíthet, de a mélyben mégis hat talán egykori reményem, hat az Idő (látszólag nincs hatalma, s gúnnyal szól róla embernyájak barma), s egyszer szív, s ész megváltoztatja sorsát,   s eljössz Hazám, Te, másik Magyarország.   (2012)

2014.01.28. 09:13 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Anyag varázsol (Kaskötő Istvánnak)   Mi ne látnánk, hogy csak Anyag varázsol, állít, bíztat, kételkedik, vagy cáfol? Olykor meg rá- rádörmög erre-arra, mint mesék kedves, medvés öregapja.   Bár lehetne felénk kitárt szabadság, - de jövőből mit hozott végül? Rab Mát. S mit teremtett? Oly tökéletlen népet, amely jót rosszra könnyen átcseréltet.   Az Anyag költ, és sohasem a költő, de versben Kérdés megszülethet, felnő, s lassan börtönét kitapintja, bontja válasz éhes, elszánt paradoxonja.   Választ kap-e? Most legelőjét várja a nép, Anyag szánandó birkanyája, - de vers (ha vers) tudja: mozgó Anyagban más Idő is, szépséges lelkű dal van,   éden ébrenlét, s fényringású álom, egy égi föld,  szíveket megtalálón. S az, mi nem kell még: bátor, igaz Eszme, - egyszerre néz végesre, végtelenre.   Rímek futnak, a sorok Közelt kérnek Tőletek, alkony-hajnal Messzeségek, s Végtelenből végesnek jelző pírt ad gyönyörű szín, piroskoronás Csillag.   Anyag mozgásban, reméljük, majd eljő Kérdést kiáltó, Választ váró erdő, új út emberhez méltóbb indulása, -   Élet, Halál, Dal teljesebb varázsa.   (2013)

2014.01.28. 09:09 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Bennünk a táj (József Attila emlékének)   Bennünk a táj: sebzett, véreres alkony, s keserűség köp piszkos utcasarkon hajléktalanból, (s díszéből a Háznak a gyűlölet,  -  rá bibliás bocsánat máris siet, vagy három színnel mintás magyarázat: cinkos összekacsintás).                                                              Bennünk a táj, a házfalak, az esték sötétjében tűnődő kert-melegség, fent hold-csodálat, lent megbotló részeg állástalan, a lemondott remények kocsma-társa,  kizsebelt, kinél álmok hiánya már, s hiába-vágy világot úgy megszokott…nem is néz jobbra, balra, csak arra: legyen egy itóka-fajta, akármilyen. Mindegy neki: gúny, bánat miként hívja polgárnak, proletárnak..   Bennünk a táj: a kor. Ferdített emlék lelkekre dönti konok kőkeresztjét, mely sohasem volt szent könyv Kereszt-álma: keresztútnál az az Ördög találta, ki álarcos szót ötlik ki a tettnek, s megtévedteken kedvére nevethet, s gőg-koronásan oszt pénzt, glóriákat a hízelgőknek, akik erre vágynak.   Bennünk a táj: az a hiány, az Eszme hiánya, mely a szíveket kereste,  - Eszméd hiánya, a szemekbe néző Vers-tekintet, Csillagodé, igéző szépség-szülötte mindig csak várt Földnek, ellenfele hazugságnak, közönynek, butításnak. Hol most a Vers, az Eszme, amelyik esküt tett a Becsületre?  Sajnos, sehol. A Való van, mely lódít, lengetik ravasz rókalobogóit, s mily éberek a konclesők a mában, haszon-kegyekért milyen kapkodás van!   Bennünk a táj-kényszer: tönkretett ország, hol a rabságot szabadságnak mondják. Szobrod, Költő, a Duna-parton? Látszat. Hozott e kor érdek-nosztalgiákat, melyek tettekkel szolgálják a rosszat, azokat, akik jog-köntösben lopnak (köntös nélkül is, ha úgy tartják néha: ami a közé,  -  nekik szabad préda!).   Egy-egy lélekben talán mégis Emlék Verseidből tavasz-virágmelegség, szív dobbantó szín pirosan, fehéren, rügyek barnás zöld öröme a légben, ígérő nyár e csöppnyi hangya-honnak, addig megértnél, bajnál, búnál jobbat, lobbanó zápor, táj-újítón tiszta, fogoly madárnak kinyíló kalitka, elképzelt munka egy munkás hazában, oly törvény vágya, melyben igazság van, ország, amelynek arcán barázdákat nem szánt lemondó, terméketlen bánat..   Költő, e korban hány felfájó szemben gyűjt könnyeket újra a Lehetetlen! S hiába tudjuk: ha magyart magyarra uszít a régi, bevált érdek-fajta..   (2011)

2014.01.27. 21:03 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Felejtők   Némely felejtés bár lehet erény, gyógyulás-jel jelen álomszemén,   de van felejtés, mit parancsszavak erőszakolnak: "Volt-zászlóidat   felejtsd, te nép, s csak azt hidd (azt nagyon!), mit MI hirdetünk ma, a HATALOM!"   Szép vagy nem szép,  -  a szó a szívemen: az ilyen felejtőket megvetem,   s ha így felejt, sunyít,  -  népet is (bármint értem mélyből jött vétkeit)...   ...és megvetem, kaméleon-világ, hazug országod: Szent Amnéziád.   (2010)

2014.01.27. 21:01 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Ami maradt   Ünnep? Hangos, giccstollas papagáj. Arról rikácsol, hogy milyen szabad. Ketrecéből még azt sem látja meg: a zászló eltűnt, a lyuk megmaradt.   A lyuk – maradt. Sírokon ősz de sír! Ki kérdezi: mit ért el a halott? Körcirkusz forog. Papagáj szaval. Igazságra nem nyitnak ablakot.   Látszólag itt, mégis távol vagyok. Sötét vakít: az álszent-egű ég. A lyuk maradt. Zászlótól, szívtől is, - s hány lyukat vág ma is rossz múlt-beszéd!   S az a zászló? Hitted akkor: tiéd? Nem az volt. Csupán játszottak veled. Dagadt zsebek, s kijátszott koldusok.. Nem ismeritek történelmetek? (2011)

2014.01.27. 20:59 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz   Neved a mában olykor említik még, de bizonyos, hogy meg nem értenek. Igaz magyart e nép oly ritkán értett! S önmaga ellen gyakran vétkezett. Jobb volna ezt kimondani, de nyíltan nem beszél itt maholnap senki sem: fent hazugok hazudnak régi-újat, s lent az ismerős butaság terem. Miért szeretne, Grófom, fent a tolvaj? S elfelejt lent a tudatlan szegény. A mocsok ott békében, háborúban, ha nem is úgy, mint Utad elején.. Miért szeretné a földosztó grófot fakult rózsaszín?! S háromszín-mese, melynek - valljuk be! - kétszínű a vége, s rejtetten bár, szintúgy az eleje? Saját földed osztottad a szegénynek.. Nagylelkűségeden titkon nevet az a csőcselék, amely a zsebéhez mér ma hazát, követ önérdeket. Ítélni tudtál, s mertél szólni akkor, amikor népek bőrébe a szót: "HÁBORÚ" égették be itt is, ott is hataloméhes úri passziók. S mi lett a vége? "Kutya Szerbiából" harapott lábbal futott a magyar, s elvesztett földön vér csíkja jelezte: mily öntelt volt az a kezdeti dal! Ma hol tartunk? Az igazságtól messze. A józan észtől még messzebb, lehet. Elbohóckodik Hebehurgya Jancsi, s Média csókol hatalom-kezet. A nép kell: olykor ágyútölteléknek, máskor meg szavazógép-töltelék, - de el sem jut a "mit?"-től a "miért?"-ig, amíg éljenzi hamis ünnepét. Grófom, ki méltó Példakép lehetnél igaz magyarnak, - jönnek szebb napok egyszer, talán? Most csüggedten legyintek, s ez örök-vesztes tájon hallgatok, - ha versben is. Könyved ott a kezemben: fel-fellobban zászlós, gyönyörű hit, hited, mely elért piros hit-csodáig, s egyszer talán elér a szívekig. (2009)

2014.01.27. 20:55 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Idegenek   Idegenek? Nyílik képernyős ablak.. A Becsületnek azok is maradnak! Ha gondolkozol, világosan látni mit ér Főmufti Úr, a gazdasági címerember, - vagy már a villanykörtét kicsavarta agyadban az ökörség? S az a karrierbiciklis akarnok, fel nem nőtt ifjú, ha kiereszt hangot fúvókáján? Mondd, hát tényleg nem érted kiknek zenélnek e pimasz legények oly hangosan, s miért? Kétféle nóta: téged bolondít, - másnak dáridóra alkalmat ad, s lovat is ad alája, de ha te kérsz, mindjárt ALÁSZOLGÁJA! Ha késve is bár, a közmondást lásd át: rosszul alszik, ki rosszul veti ágyát, s valóba is átkíséri az álom, agyát kábítón, érző szívét bántón.   Más haza kell: értelmesebb és tisztább, melyben gyakrabban győzhet az igazság, s a bíró nem pulpitusról vezényelt,  Haza, amely e középkori éjjelt a Hajnalhoz egyre közelebb hozza, - Haza, amely nem a sötétség foglya.   Most, ez a föld? Haszonlesők rút árnya vetődik rá mindenre: álvitákra, törvény örvényre, amely pénzt kiforgat a köz zsebéből gazdag tolvajoknak, magát késnek kínáló birkanépre (annyi esze sincs, hogy kárát megértse), hamis múltra (akik most szónokolnak, földi javak mellett múltat is lopnak), dőlő Keresztre, álszent énekekre.. Ez a Szabadság? Ez az ország veszte!   Isteneszme, Szépség, költői Álom! Bár felénk jönnél mondabeli hágón, virággal, - és korbáccsal is, Ítélet szintén kell, nézd csak, e sok bűnt és vétket!   Eszme-Isten, Szépség! Költői Álmod hozd el, s Hazának gyönyörű világod, Csillag-eged, mely arcot vált a Napra, ha rózsapír a Hajnalt magasztalja, korbácsod csapjon, ha kell, újra s újra, visszataszító, aljas cirkuszokra, majomparádét tapsoló tömegre (nem volt elég a múlt sok vére, könnye?),   Hazát hozz, mert itt szennyes föld, és égbolt!   TOLVAJOKBÓL, HAZUGOKBÓL ELÉG VOLT!   (2013)

2014.01.27. 20:52 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Október álma          Október volt, fellobogtak a fákon fénysötétben nyugtalan levelek. Készülődtél zavaros-lelkű álom, de rejtetted még fegyvereidet. Október álma, ötvenhatos álom! Én csak színigaz álmod mondhatom (míg tankot rajzol Samu Bácsis kézzel a kisiskolás: "Szent Forradalom!"). Ki gondolkodik (no de becsülettel!) annak az álmod rejtély nem lehet. Átlát, mint én egykor (egyetemista) álszent szavakat, ravasz tetteket. Volt álomrész, mely szép, vágy, hogy a Csillag, amit hirdetett, méltón az legyen: Szépség szabad, újult-piros színével, meggyőzéssel győzzön a szíveken... ...de hamarosan már egy másik álom élt és akasztott és gyűlölt a szó (letagadni nem lehet: ott a fénykép, - de sunyi módon elhallgatható!). S ki szónokolt uszító jelszavakkal, s tankoknak hajszolt pesti srácokat, nem bűnös, mondd? Szerinted nem?! No akkor ne is szólj hozzám, megvetem szavad! Október álma örvénylett. A szennyet felkavarta. Kinyílt ördögi kéz, - és hát hogy abban mennyi minden ott volt! A nemzetszégyen lovastengerész eszméje is (van, aki, persze, ennek szobrot kíván ma is, nosztalgiák hangos iá!-i oly messzire zengnek, s tehetik: győztél, Október-világ!), s zöld szín, nem éppen Ámor szép nyilával, szintén ott volt (másképp nem is lehet: mindig akadnak, akik úgy imádják a riogató rémkereszteket, s mindig akad, aki a gyilkosokkal összekacsint hatalom-éhesen,  - meg sem tudnád számolni, Látszatország, olyan sok múltadban a becstelen!).   Megyek a rozsdás, csüggedt fák alatt és a furcsákon szomorún nevetek. Óvodásnép játszik "Szent Forradalmat". Buzgón gyártják felül a szenteket. S nem csak gyártják, - de milyen primitíven! Samu Úr képén intelem ragyog: "Hirdessétek büszkén: gondolkozhattok, - de közben nehogy gondolkozzatok!" Kik kandikálnak ki Samu zsebéből? A jobb se jobb, - és mitől bal a bal? Ne gondolkozz ezen, te Látszatország,  - azt kövesd csak, mit vakságod sugall!   Ám értetek könnyet ejtek, ti srácok, őszi álomban bátran haltatok. Tizenévesen, ó, dehogy tudtátok az igazat, bűnös ártatlanok! Előttem, persze, ők is sorakoznak, akik tőletek fekete hazát kaptak, s miként Ti, úgy lettek halottak: csillagdíszes, elesett katonák.   Én értük most szintén könnycseppet ejtek, ha rosszallja is e látszat-haza. Október Álmát, ki érti, megérti: hamis a jelen aranycsillaga, zászlóerdeje és hordóbeszéde. Rossz tettekkel teli e rossz világ, bármint tagadja aranyborjús népe, s bármint zengnek ünnep-litániák.   Persze, igaz, olykor megmosolyogtat a képernyőn a sok kaméleon. Hiány belőlük nálad, Látszatország, nem volt soha (akár e Földgolyón)!   (2007)

2014.01.27. 20:47 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Képernyős bábjátékok   Nem Vitéz János (s nem János Vitéz!) egyik sem, mind-mind dicsekedni kész a dicstelennel, s mondja, oly nagyon: forgott ördöggel telt Vörös Malom, de ő játszotta a főördögök egyikét, cselből, míg közben köpött arra, mit hirdetett, - hát várva vár a Hatalomtól ezt-azt! Jár a száj, perdül a nyelvről nyili-nyali dal.. Nem kérdés mit ér egy ilyen magyar!  S mit kér a nyelve? Elképzelheted! (Ország, ha vagy még! Érzed végzeted?)   Minap is érdek-dróton rángatott volt népvezér, puffadt arcú halott, élőt akart játszani, - no de bírt?  (Közben a mája mit koldult? Etilt, - de mit fején a nyílás kiadott belső salaktól szerzett bűzszagot.)   El-eltűnődöm olykor: hol a Nép? Ily együgyű lett? Primitív mesék hazugsága - hipp-hopp! - pórfejbe be! Beugrasztja, akinek érdeke. Báb mindig van, - hanem hát ennyi báb? S drótrángatókig el senki se lát? Bájos füllentő, Háry János Úr! Hát ehhez képest Becsület az úr szavaidban, s hihető alkalom: eléd térdelt a Nagy Napóleon, életéért könyörgött, átadott két arany órát, - nem is lett halott.   Nos, annyit mondok: elnémul a szó! Ily olcsó volt még a korrupció?   (2013)

2014.01.27. 20:43 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Zsidók   Minden népben sok minden kigyúlt hitben, - vagy parázslóban. Figyel ördög, s isten a lelkekben. Nem tudod mi a lélek? Én sem. Forgását mégis érzem. Érzed? A nép összetart, s maga ellen harcol a bonyolultban. Tanult sok kudarcból? Nem engedte: részben saját hibája, s azok sem, kiknek haszna lett a kára. A nép? Van és nincs. Paradoxnak véled? Ha gondosan bontod fel az Egészet, igazként sikerülhet összetenned újra, - különben tévúton merengtet csaló eszme, és égő vérbe lökhet pokolkarja elkésésnek, közönynek.   Minden népben oly sokfélék az arcok, kezek, lelkek! Ne kérdezd: mit akartok? Minden népe hullám-történelemnek, kérdés, akart-e valaha is egyet! Az egyént úgy nézd: része az Egésznek, - s hányféle útra terelheti Érdek! Egyik a munkás húsát csontig rágta, - dagadtra hízzon minden pénzeszsákja! A másik zászlót emelt vörös fénybe, mosolygott a Szabadság Istenére, s ha kellett: meghalt érte, akár kínban.. A történelem azt tanítja: így van!   S az a népirtás? Megbánása hol van? Nők, gyermekek, jaj! marhavagonokban, konok kerekek, vég-végállomások.., keretlegények, szitkokat kiáltók, kilőtt golyó ártatlan agyban, szívben, - mennyi szégyen! Megbánás hol van? Nincsen! Mit ér a szó, mit bár a kényszer morzsol, ha némaság kél a volt-gyilkosokról, s a szemforgatás szobrokat emeltet volt-bűnöknek, - és mai szégyeneknek?   A múlt összetett. Sohse mutasd szebbnek, s feketébbnek! Az igazat keresd meg, - s miértjeit! Ne tégy bűnbakká népet, - de bűnt, vétket hallgatással se védj meg!   A nép összetett. Rétegeken réteg. Látón rakd össze az igaz Egészet: aranyból, melynek villanása penge, és tőrként döf égvágyú szerelembe, s fegyverből is, mely e szerelmet védte, HAZÁD: legyen gyönyörű messzesége!, megfejtett képletből, mit adott akkor a Tudás (s nem csak uzsorakamatból!), kis füzetből, melyből versek kiléptek (olykor erős az eltemetett ének!), Nobel díjból, amely a Világ érme, s hazugságból, mi zugfirkász meséje, misztikus hitből (nem rosszabb, mint mások tévedésében ingó-lengő lángok), szépből, nem szépből, erényből, hibából, fenséges fényből, alattomos árnyból, tiéd, nem tiéd, de minden nép ebből, - embertelenből és emberségesből! Nagyon nagy baj, ha szükségét nem érzed közös kenyérnek, és kinyújtott kéznek, s azt sem, hogy bukást közelít a vakság:   nélkülük nincs Világ, - nincs Magyarország! (2012)

2014.01.27. 20:39 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Egy évszázad álma   Fiume, tenger, perdülő napernyők, bajszos urak, csíkos fürdőruhák, üvegszekrényben giccses porcelánok, búza, verejték, kéz villant kaszát, kinyíló erszény, kis polgári vágyak, szobormellényes szép palotasor, pipiskedő nők, korzón kurtizálók, hamis aranykor békéje honol, (s van mit csodálni Álmodban, Te Század, sok minden épül, újsághír rohan, és csók a csók olykor, igazán, szívből, tündérvirág megremeg, boldogan), felszín, közép mély, mély, s alatta mélyebb, s a mélyben az, akit görbít a gyár, majd sör vigasztal, sóskifli, de otthon fáradt feleség, betegség, halál, s fent, a felszínen, cigány, hegedűszó, mulat a gazdag, meg huszáros úr, huszárcsínyeken nevet úri tolvaj, szájtáti népség bámul jámborul. -  E köznépből egyszer még csőcselék lesz! -  mondja egy tréfás kávéházi fő. -  Lehet, de vélem: ágyútölteléknek használja fel majd közeli jövő! -  ekképp egy másik, filozófus ajkú, s iszogatnak. Kisházzá lett a Ház, s benne veszett nyál meggyűlt és kifröccsen: a "geszti bolond" uszít, magyaráz. A mélyben nő, ki rabolni szeretne (még többet) - már csak ilyen a Világ! Vonat füttyent harcünneplő bakákkal, "Megtanítjuk a kutyát, Szerbiát!" - így a házmester. Méltóságos bólint, s a Himnusz szól, ez az élőn halott, szent tabu-dal, mit bennszülött magyarság dicséretekkel úgy megtagadott! Vér, baj, vérbaj, szurony, szívekbe szúró. (Ó, Álom, Álom, miért ennyi vér?!). Egy Költő jár, csodabogárként préda: kiömlő vér ellen ír és beszél, agyvelejét pusztítják spirohéták, de még megéri: láz égig szalad, s egy különc gróf jön, igazabb magyarként, s őszirózsákat osztó pillanat. (Ó, Grófom, Grófom, Te is későn jöttél, mert nem jöhettél,  -  tanulni lehet, azaz LEHETNE múlt-lehetetlenből, s csak kérdés tanít: miért nem lehet?) S új zászlók, a vér lobbanó színével. Hány fegyverben, kit görbített a gyár! Szavak. Igazság mélyből jött világa egy-egy ébredő szívre rátalál. A Tábornok csendben szervez és máris lábát nyúllábra cseréli a cseh, s a pöffeszkedő román hátrál, hátrál, menti irháját, ameddig lehet. (Persze, tudom, most mire gondolsz, Álom: magyar, román, cseh oly egyforma nép, s ha Néppé lenne egyszer: azt is látná, hogy mi miatt lett  -  ágyútöltelék!) A Tábornok lemond (mást nem tehet már), a perc-vörösnek Alkonyt átadott francúzos Kéz, s feketén, a sötétben darutollasan tisztek: gyilkosok. Vezérük máris (Ó, mutasd csak, Álom!) hová léptet a hófehér lovon oly piszkos kézzel? "Kormányozni, kérlek alássan!" (Gúnnyal elmosolyodom, mert látom, Álom, történész-lakájok mint szolgálnak ma is oly érdeket magyarkodón, mely bajt hozott, és hoz még, s mint szaporodnak a becstelenek.) Trianon jajdul. Jogos fájdalommal, - de mennyi tört kép mutatja: talán ugyanazzal lent, szegényeknél, mélyben, mint fent, pezsgővel, cigánymuzsikán elborongón?! (Ó, történész-lakájok, csak a kezdettel érthető a vég, és bár tudom miért szolgák a szolgák,  - nem unjátok a primitív mesét?) No de sebaj! Új időt hoz a Bajszos germán földön, s olaszon a Kövér, új hordókkal, szónokokkal, s a lényeg: új fegyverekkel új Erő beszél! A jelszó régi: "VISSZA, VISSZA MINDENT!" (ami jogos, s azt is, mi nem jogos). Mily szép jelszó is a "PRÁGA, DÖGÖLJ MEG!", s "kultúrfölény" földjén mily otthonos! Fehér lovon az "Országgyarapító", s nagy hajóját ünneplik tengerek, de jól sejti egy bölcs gróf (ott, mögötte!), hogy zátony jön, s az végzetes lehet. Csak szolga már a kifizetett Szolga, a Szolga Úr, s azt nézi: mit tehet?, mert Don a Don, Folyó, s olykor folyó is rosszabb lehet, mint vérző tengerek! S Szolga Úrnál kényszervendég a Bajszos páncél-hada, s nem szívbajos apó csodálkozik:  -  "Ó, mennyi feljelentés!" (Még ő is ámul, az a Gestapo!) A rádió szól: "Más irányt Hajónknak!", de már szíveknek szegezve a Kés, mérges a Bajszos, s földje itt is germán: "Elkéstél ezzel, Lovastengerész!" Géppisztoly-osztás Nagynémet Kezekből. Zöldinges csürhe bízó dalba fog. Megismered? Azok, kiket a Rendszer fékezgetett is,  -  és dajkálgatott! "Mondd, kell, zsidó, árpádsávos szabadság? Ámornyíl helyett e golyót adom!" - röhög kajánul zöldinges süvölvény. " Most a Dunában úszhatsz, szabadon!" Fent gépek szállnak, és a rádió szól: "Bácska...Baja..."  -  és máris BUMM!, s remeg a légópince, ahol ijedt népség, s razziázó, veszett zöldingesek. Falak ledőlnek, s a sok éhes falna, ha volna mit, de nem mindig terem pesti aszfalton, széles betontálcán ínyenceknek ígéret: lótetem.   Fent már a Csillag, eljött Ázsiából. (Feledted: tőlünk kik mentek oda? S fehér liliom volt talán kezükben? S céljuk mi volt? A Szeretet Hona? Ám rendben, Álom, nem mutathatsz mindent, megértem, de azt is érteni kell: a háború sebeket oszt, s a bosszú rosszat sugall: visszasebezni kell!) Tanult a nép múltjából, háborúkból? Nem túlontúl. Jár a kisgazdaszáj, s összekacsintók már-már tudni vélik: a polgár-múlt új jelenre talál. Találna is, de intőn int az Ördög, s csitul a szó, mert, könnyen meglehet, ki nagyon ugrál, majd Szibériában romantikázhat: "Kellett ez neked?!" S a mélyből feljebb, egyre feljebb jönnek, kikhez kisnemes Költő szólt (ma már szemérmesen nem idézik e versét), - itt is, ott is megannyi proletár. Szól a harang, átkozódik a gyáros, a gróf sem vidám, sírni nem szabad előkelőnek, ámde ott a gondja: miből tart majd el annyi agarat?! Ügyes a Kopasz, mögötte a Gazda, a tömeg kéri földi istenét, s aki nem kéri, az is megtapsolja "A Hűség és a Hála Éneké"-t. Majdnem mindenki tapsol (no de, persze, másnak tapsol ki Nyugatig szaladt,  - lényeg a taps! (...és ma is láthatsz, Álom, hunkivagy-földön vitézlő hadat!) Hányat emelsz, ó, sorsok hozta Eszme, nagyon mélyből nagyon magasba fel! Itt is, ott is jajduló Jogtalanság, - de a Jogos is épít, énekel. ("Ha vérrel és sárral volt is bekenve…" - ám hiába Néktek Madách szava! Ha nem is jobb, olykor mégis okosabb hun legénykéknél flancos francia!) Ámde ki Ember, annak szíve fáj most, ez álomrésznél, méghozzá nagyon: fekete foltok, lélekmély-fekélyek szaporodnak gyönyörű Csillagon! Ó, Vágy, Csillagot tiszta égre tenni! Ó, Októberből az a pillanat! Ám úrrá mindjárt csak a csőcselék lett, eszme, amely rossz múltból itt maradt,--------- az akasztott, és tudatlan suhancok seregét küldte tankoknak neki (talán még Istennek is nehéz volna megbocsájtani, elfelejteni!) Nem tart soká ez a múlt-dínomdánom, a Reverendás máris ott szalad Samu Bácsi házához (még nem Boldog, de szent igaz: most kissé okosabb!) S nem vén a Vén még, aki jön, a ráncok bár gyötrik arcát, nála most a gőg inkább csak kellő öntudatnak látszik,  - és Fent is, Lent is érti az Időt. Sok mindent jól tesz, - és sok mindent rosszul, de ott a kérdés, hogy mit is tehet. Parancsolgatnak Kánok: messzi gazdák, s dölyfös polgárok,  -  Elvtársak helyett. E párt-polgárhad hamarosan látja: egyre erősebb Samu Bá' keze, cserél hát lelke csillagot keresztre,  - de megmarad: Önérdek-Istene. Hordóra áll a kis takonypóc ifjú, s hőst imitál: "Oroszlán, takarodj!" (No nagy bátorság! Fogatlan oroszlán, furcsán ingó, már-már szinte halott! Szólt volna akkor ez a nyegle hunfi, mikor még... No de, ha nem kedvelem, akkor is igaz: becses Hunniában sok az utóhős,  -  és az mind ilyen!) Minden felgyorsul. Jól mutatod, Álom! Mentség reá: reálpolitika? Menet indul reális árulókkal, s reálissá lesz tolvajok hona. (Eltűnődöm okokon, szövevényen. Felsír az ős-múlt, - azt hitted: halott?! Csúszómászókig villan olykor vissza, Jelen, sebző tükörpillanatod! S bár a Jelen Királya a HIÁBA, Te, Láng-Költő, még igazad lehet: egyszer eljöhet Idő-Végtelenben szép hasonlatod, Föld-Szőlőszemed! ("Az Apostol" már érett alkotásod, benne együtt bölcsesség s érzelem, bár butító Mának elfedi kendő tanítását. E műved szeretem!)   Ó, Évszázad! Rossz volt látni az Álmod, mely új századnak sok rosszat hozott. A "geszti bolond" szobra újra dölyföl, s megdicsőülnek egykor-gyilkosok. Ó, van MÁSSÁG, mellyel egészen MÁSKÉNT kellene bánni! Önérdek-szavak rejtegetnek ravaszul rókafarkat,  - és ez most már sokáig így marad. Költő, és Vers, vérszín Csillaggal ékes! "Értől az Óceánig"? Oly halott e táj, ahol most egyformán gyalázzák Égvágy-Kereszted, - és a Csillagod! (2008)

2014.01.27. 09:20 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Történelmi perecskék   I.   Szín: bírósági ítélőterem. A vádlottak padján megbilincselten Ádám és Éva, az Első Közveszélyes Emberpár, meg a felbujtásukkal alaposan meggyanúsított ördög: Lucifer. A sértettek padján a felperes panaszosok: két fehér ruhás Angyal, egymás kezét fogják, és a gyűlöletet szeretően néznek a vádlottakra.   Bíró (a vádlottak ügyvédjéhez): -  Öné a szó, Ügyvéd Úr!   Ügyvéd: -  Tisztelt Bíró Úr, Tisztelt Esküdt Urak és Úrhölgyek! Igaz ugyan, hogy védenceim megízlelték a Tudás Almáját, amit Édenkertország tulajdonosa, aki haszonélvezetbe adta nekik a Kertet, megtiltott. Ám tegyük fel a kérdést: mi volt ennek az oka? Többet szerettek volna tudni mindenről, ha pedig mindenről, akkor a Jóisten dicsőségéről is, pusztán azért, hogy a Jóistent jobban dicsérhessék! No és nem volt-e szép Lucifer, a fekete Angyal szándéka is, aki erre bíztatta őket?   Hangok a felizgatott hallgatóságból: -  Hallatlan! Védi azt a veres ördögöt! Védi azokat az alma tolvajokat! Kötelet nekik, ahogy a Szabadság Szent Költője írta: új divatú nyakravalót! (A Szabadság Szent Költője szavainak kiforgatására megfordul a sírjában, ezt csinálja kukoricásföldi eleste óta folyamatosan.) A spontán hirtelenséggel keletkező (értsd: jó előre bizonyos pártok által szervezett) szavalókórus közben ezt harsogja: - Aljas, piszkos veres! Már a hóhér keres! Isten, haza áruló, rúgjon meg a veres ló!   Bíró (kelletlenül bár, mert tetszik neki a szavalókórus egyik szájaló, csöcsös bögyikéje): -  Csendet kérek! Mindennek eljön az ideje! Most Önhöz szólok, Lucifer vádlott! Bíztatta-e a Tudásfa almájának evésbűnére Ádámot és Évát?!   Lucifer (öntudatosan): -  Én a Gondolkodásra, a Tények és Érvek Tiszteletére, sőt, ha kellett, a Kétkedésre bíztattam őket. Arra számítottam: ha többet tanulnak, egyre többet tudnak, és akkor pár száz évezred után már némi ésszel is rendelkezni fognak. No és az ismeretek hiányának káros voltát sok esemény igazolja. Megemlíthetem például a második világháborúból azt, hogy..   Bíró (palástja alól kikandikáló, rosszul palástolt bosszúsággal): -  Az egészen más ügy! A tiltott almába harapás rettenetes bűnét csak nem akarja olyan jelentéktelen kis vétkekhez hasonlítani, mint amit - a Haza érdekében végzett hősi háborús tevékenységük túlbuzgóságában - némely derekasan keretes legények a nekik nyújtott keret terhére végeztek?!   Lucifer (oktatólag): No azért, ugye, például az, ami a Donnál és..   Bíró (türelmetlenül): -  Megvonom Öntől a szót! Más ügyeket kíván belekeverni az Eredendő Bűn ügyébe! Az utóbbi eredendően maradandó, míg a másik maradandóan átalakítandó, az Új Történelemszemlélet polgármódi szembogara szerint!   Hangok a hallgatóság soraiból: -  Igaza van a bírónak! Máglyára az ördögöt! Tűzbe a könyveivel! Égessük le a baloldalát! Égessük le, még ha magunkat is égetjük vele!   A pártverbuvált szavalókórus vadul ordítja: - Ádám veres, veres Éva, vérük kérjük, na de még ma! Bíró, azt, ki almát lopott, jobb, ha mindjárt akasztatod!   Hisztérikusan feljajduló, majd nyávogó hangon siránkozó polgárasszony: -  Megennék ezek még az országalmát is, a kettős kereszttel! Telhetetlenek, szégyentelenek!   II.   Hirtelenében váratlan esemény történik. A bírósági terembe kiáltozás hallik be a Profitarcú Szent Piacról. Először alig érthetően, de egykettőre fülbe ordítóan hallani lehet: -  KITÖRT AZ ÚJ VILÁGRENDSZERVÁLTÁS!   Bíró (gyorsan érdeket, hangot, szemléletet, eszmét, talárt, dalárt vált): -  Elnézést kérek, Mélyen Tisztelt Úrelvtársak, Elvtársurak, Elvtárshölgyek! Néhány percre ki kell mennem, hogy más emberként bejöhessek!   A teremben némi álmélkodás támad, de csak némi, mert Hungary fiai, lányai, asszonyai megszokták, amit megszoktak. Az Angyalokból most vádlottak lesznek, két fogházőr vezeti be őket teátrálisan, vezetőszíjas kutyapórázon.   Bíró (az egyik Angyalhoz, szigorúan): -  Szóval Ön Angyal. Mikor született?   Angyal (megszeppenve): -  Én ma született fehér báránynak születtem, és még ma is az vagyok, mert, ugyebár, az Idő, bizonyos filozófiai szempontból..   Bíró (ráförmed): -  Ne játsszon itt az időnkkel, hanem mondja el azt a lángpallosos erőszaktörténetet, de értelmesen!   Angyal (a másik Angyal nyakába borul, mindketten jobbnak látják elalélni, mert úgy vélik: az Isten sem menti meg őket).   Ügyész (szólásra emelkedik): -  Tisztelt Bíró Elvtárs, Tisztelt Esküdt Elvtársak! Pokoli istentettekkel vádolom ezt a két Angyalt, a Nép e két kíméletlen ellenségét! Kiűzték Édenkertországból az Első Emberpárt, Ádámot és Évát, a Tudomány lelkes híveit, erőszakkal, lángpallossal. Gazdájuk, felbujtójuk, az a fehér felhőlovon bevonulgató, azután kivonulgató Főkormányzóisten is erőszakkal jutott hatalomra egy világban, amelyről hazug módon azt állítja: ő teremtette!   A nézőtéri hallgatóság soraiban már jól látható külszíni változás takarta el a belszínit, így a felkiáltások is változtak: - Guillotine-t azoknak az álszent hófehér nyakaknak! Ide a forradalmi fejtermelőgéppel! Éljen Voltaire! Éljen Robespierre!   III.   Szín: új kaméleonkörnyezetköntösben az a nyilazó ősrégi. A finn rokonok le vannak.., ha megvannak is! Hungarian kaotika, kinyílik a szájak lika. Szent Korona tüzesen tiltakozik: véletlenül Dózsa György fejére tették, Pálfordulós Pali feje helyett! Erdő elmegy pápának, mártír Mező tűnődőn nézi. Ludas Matyi háromszor is megveretik a választáson, de vállat ránt, nem adja fel kalodatulajdonosságát és cégcímeres Döbrögiségét. Országimázs-zenekar zenél, zenéltető pazarul él. A többi, ha nem él meg, magára vessen - keresztet. Kereszt, az lesz, nem kell félni (de az féljen, akinek nem kell!). Pucér Panna meztelen, forint becse messze, lenn! Háromszínű lobogó, - kétszínű had mit lop, ó! Sok derék párt Önre tett, - s hogy az ország tönkre tett? Szakadék szélén a tönk, vakság reményt tönkre önt!   (2010)

2014.01.27. 09:13 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Haza   Költősereg áltatta égi tájjal önmagát, s népét: hamis dal-hazával. Hitte? Nem hitte? Ezerféle útnak végén sokszor egyszerű sír. Hazudtak, vagy megtévedtek. A haza keret csak, -   de hidd másnak, ha netán önmagadnak, úgy esik jól! Amit valóság tölt meg, olyan keret csak. Ritkán szemgyönyörnek, - de látón nézz, s a szemed visszaretten: árulás, hitványság, míg egyre többen új hordókról hazáról szónokolnak híveiknek, ötvenhatos bolondnak, ki mára már belegárgyult egészen az "úgy volt"-ba,  -  pedig nem úgy volt, mégsem!, s menj tovább, vissza, s egykettőre látod a világháborús-borús világot, s nagy keretben sikoltó szívre lépnek, veszett állatként a keretlegények! Persze, nem egy közülük hitte: szentség, haza-érdek a tett embertelenség... ...de te, amikor azt a "hazát" véded, már többet tudsz,  -  s nincs benned szégyenérzet?!   No és tényleg hiszed: csak az a fránya francúzos francúz volt, aki csinálta, azzal az álszent ánglius pipással, Trianont?! Sohse téveszd össze mással, az igazat! Ó, azt magyar is tette, az a sok érdek-labancos ebecske! S ál-kuruckodó díszmagyar-leventék önérdekesen gombolták a mentét...   A múltra úgy nézz: a jelent is nézzed, s nagy keretében a tájat megérted, a mostanit! Múltból áthozott rosszat, ostobaságát olcsójánosoknak, s kis nyálas fickókat, képük naponta a képernyőt pocsékul rúttá rontja, s ki ledolgozott annyi-annyi évet, arról öntelt-tiszteletlen beszélnek... Vagy neked ez kell?! Ez a papagáj-kórság? Valóság-show-s, megvetendő valóság? Ál-jogállam-hazája tolvajoknak, akik hülyének néznek, kirabolnak? Egyik sunyít, - s mivel bátrabb a másik? Szemforgatón egyre mellépofázik. Nagy cirkuszban sok bűvész-mókamester, s mind-mind tolakszik, elefántnyi zsebbel: -  Ne eltűnt pénzre gondolj, plebsz, te drága, - inkább csak csöcsös Puncimancikára! Egy-egy ügyet olykor feldob a Látszat, de jön rá kacifántos magyarázat: ha beadnák hat lónak, hét ökörnek, nem kétséges, tőle mind megdögölnek!   Haza? Mint hiszi sok tökfejes zöldség, hogy a haza csak parancs, kötelesség! Sok nagynevű ilyet mond, de ne dűlj be: hány hírdobos volt már csaló vagy hülye! S hány volt olyan, kinél szerét vehették: hülyét játsszon, mivel megvesztegették! Kötelesség, jog, erkölcs, - sok-sok minden együtt adhat Hazát, mely Szív  -  szívedben! Hazát, mely nem csupán parancsnokolgat, ritkán adott, s csak percekig a holnap... Nem hiszed?! Vedd elő a történelmed, s ne hazugságnak adjál közkegyelmet! A tömeg gyakran oly kapkodós fajta, s szólamok színes rongya eltakarja szeme előtt mi igaz, és a gaznak tapsolni kezd, hazug szót hisz igaznak, ha elbutítják, igen, vedd csak észre, miként ijeszthet lelki szegénysége!   Nekem nem kell cukros ígéret-máza (mindegy akárhány millió imádja!) hamis hazának. Igazi hazám ott van, jelenen túli távol-holnapokban. El nem érem, de nagy tükörben látom: utat mutat feléje Csillagálom, Csillagálom, egy szívpiros varázslat, amit kegyetlen jóság olykor áthat,  - áthat, ha kell, s kardok fényéle rebben, villan álomban ébredő szemekben...   ...az a Haza, lehet, csak akkor lesz meg, ha majd hullámzó csillagvégtelennek partján Te állsz, büszkén, ébredő Álom, s Ég Földet áld lélek-dal koronádon.   (2009)

2014.01.27. 09:09 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Isten   Sok költő írt Istenről, istenekről. Mi volt versükben őszinte, - s mi nem? Nehéz megtudni, - annyi költő játszik mikor leírja a szót: Istenem! Játszik magának, játszik a tömegnek, érdekeknek, ha játszás érdeke, vallhat hitből, de vallhat félelemből, ha rátekint a Bosszú Istene. Nem látod mily esendőek a pápák, s más egyházfők, s a szertartás merev? Hiszed: az üzletelő templomokban megtalálhatod igaz Istened? Ne felejtsd el, hogy sokféle az érdek. Mindig keress érdekekhez kötött szándékokat az álarcos világban, - hány eszme küld megtévesztő ködöt! Nem akarok most ujjal mutogatni egy kis országra, ahol régi kép: népe ma is meghamisított múlttal, s oly gyakran dicsőíti szégyenét! Szégyeneit. Hányat Isten nevében követtek el! - és megbánás helyett itt is, ott is szobrokban gőgösködnek a múlt- és jelenbeli szégyenek. "Ahol pap emelt szót / Ott az igazság.." - nem érted nagy Költőd szavát ma sem, s nem tűnődsz el: Isten nevével ajkán hányszor lett győztes az Embertelen? Sokféle isten és sokféle hívő.. Imádkoznak meggyötört öregek. Kihez fordulhat már sok ezer éve, az, kit a Világ végképp tönkretett? Könnycseppjük csillan, bánatukat érzem, fájdalmuk fáj, és gyakran szíven üt tévedésük, mit rájuk kényszerített rossz eszme, mely úrrá lett, mindenütt.   No, erről máskor.. Istenemről írok, s töprengő keresztúton otthagyok más isteneket múlt, s jelen világgal, Krisztust éppen úgy, miként Allahot. Nem gondolom egy percig sem: megérti szavam a nép, habár nyíltság velem, s nem tagadom, hogy ugyanazt a népet egyszerre szeretem, - és megvetem. Ó, bárkit elvakíthat gonosz eszme, kifoszthatja, vérét is veheti, s könnyét, - akkor is ott a kötelesség: a múltjából tanulni kell neki!   Az Istenem, aki nekem parancsol (s ha nem tetszene, akkor is muszáj követnem): jóságos-kegyetlen Eszme, megteremtette ember és a táj, harcok lármája, gondolkodás csendje, zászlót lobbantó szabad vérvörös, érdek feletti Érdek, - egy Világé, hol szív, s lélek érdeke kölcsönös. Követnem kell, de imádatot nem kér, és nem üzletel az alázatok álszent maszkjában, szertartások lánca sem kell neki, melytől hívők - rabok. Oly Eszme Ő: nem fél a kétkedőktől. Belülről szól, bíztat: - Kérdezzetek! Ha tudja, mindig megadja a választ, mely olykor csupán sejtésig mehet: a Lényeg gyakran Bonyolultba rejtett, de, ha akar, könnyebben lát a szem, s távlataiból lelkét megmutatja Végesben megszülető Végtelen.   Különös Isten? Szinte Hihetetlen? Jelképeként Piros Csillag ragyog. (Szánd el magad, és gondolkozz a múlton: kik vágyták, hívták ezt a Csillagot? Ők százezerszer is különbek voltak, mint e Csillagot gúnyoló sereg, mit kapzsiság, tudatlanság vezérelt, rossz isten, egyre embertelenebb.) Piros Csillag.. Meglátni benne, tisztán, őskeresztények szárnyaló hitét, eszméjét, - a később elferdült útnak Éghez méltó, gyönyörű kezdetét. Egy Költő Istene is ott van benne, Vörösen, s másiké: Világhaza le sohasem hulló Kelet-Csodája, szívvágy Idő  szépséges Csillaga. S Ötágú Csillag, emlékeket őrző. (Ágain az égő vércseppeket látni kell, - ámde a tettek sorát is, mely akkor jobb világig vezetett, s bár mindezt érdek-gyűlölet tagadja, a tárgyilagos, józan ész felel: - Ne üzletelj, te mohó markú kalmár, a közös múlttal, emlékeivel! Emlékezz, de, ott a Huszadik Század, s úgy számolj, legyen benne Becsület, s ne úgy, - hazudsz, mikor a hazugságtól azt remélheted: hasznot hajt - neked!)   Kis szobámat elborítják a könyvek: utat mutatók, utat keresők. Nem egyben gyilkosok is szónokolnak: meg kell vizsgálni minden volt-időt. A tálcán almák (egy sem Édenalma, igaz, de Kígyó is másutt sziszeg), s halál mosolyog, de a Nincs-tükörben Jövőben is látom Istenemet. Néha, csak úgy, magamnak, eltűnődöm: vállrándítók világa boldogabb? Mi jobb érzés: lélek? Lélektelenség? Utóbbi, mert az csak örök Anyag? Egyesekben Lélek-parancsú Isten, másokban csak Anyag, lélektelen, s miért van az: szabad rabszolgád lettem, Eszme, kétkedő-bízó Istenem? Te sem felelhetsz mindenre, tudom, de a Szépségben megbújt szomorúság, - vagy csupán bánatom csal meg, ha látlak téged, gyümölcsöt ígérő virág, hulló szirmokkal? Végtelen utak közt mikor győz majd a jó irányú Út, hány forradalmat, s ellenforradalmat rejtenek jövő eszmeháborúk?   Kételyek között mégis bizonyosság nemlétben léted, s fénnyel telt szavad hozza hullámok egyesült világa: milliárd csillagtenger-pillanat.   (2013)

2014.01.27. 09:03 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Trianon Igen, a nép ölt, kényszerből, s tudatlan, akár magyar volt, szlovák vagy román. Szurony szaladt békét vágyó szívekbe, s a vér túlömlött Óperencián. ... s Trianon jött. A gőg-nyugalmú angol, s szellemesen pökhendi francia. Cimboráik magyar földdel fizették: nekik préda volt más ország, haza. Ki más nép földjét elveszi: az rabló, bár soknak, lehet, hogy túl nyers e szó, s cigányútra visz diplomata-pezsgőt, s fanyalog rajta a finomkodó. Győztes bűnös vesztes bűnöst alázott, de mindnek jutott pompa, szerető. A szakadékba csak a népek hulltak, rajtuk kacagott sátáni idő. Tolvaj kezek ma is ezer határon átnyúlnak még és látja, aki lát: új Trianon tördel részekre újra földet és lelket, csonka volt-hazát. Ó, jól tudom, hogy nem kell költemény most, mely igaz múltat hoz, s jelenre néz, hát eltakarják nemzetiszín zászlók, s túlharsogja sok telt-zsebű csibész!

2014.01.27. 08:59 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Szavak, fogalmak..   Szavak értelmét butaság, önérdek megmásítja. S mikor egymásra néznek, külalakra teljesen azonosan:                egyik mennyet hisz ott, ahol pokol van, vagy a pokolnak hirdetettben Éden bölcsője ring egy álom-messzeségben.   Gondold csak el! Hányszor hitted HAZÁDNAK a szót, mely később felgyújtotta házad, vagy állatként a pusztulásba hajtott.. Emlékezni nem akarsz, - nem akartok? Mi tart vissza? Félelem? Kapzsi érdek? Múltad eladtad pénzeszsák-csibésznek? ISTEN.. az is de sokféle szó itt lenn, - a valóságban! Mammon Úr az Isten mennyi hívőnek! S hány egyszerre áldoz két oltárnak! Szeretet Csillagához közelebb vitt-e láthatatlan Isten, kiről úgy véled: veled van a hitben?   S a szó, hogy SZENT? Mit is értesz alatta, - valóságként? Elforog hited malma az életeddel, úgy, hogy nem is kérded: mitől is szent ez és az? Gyermek-lélek ifjoncban szép, de a felnőtt-lovagkor csak igazat kérhet a csillagoktól, ha tényleg az, - szívnek, erkölcsnek vesztét hozza el rút szemforgatás, merevség, hideg kövekre térdeltető látszat, álarcos gőggel hirdetett alázat.   Szavak, fogalmak.. Kétszínűség Atyja, ha teheti: népét mindig becsapja. Látót úgy dicsér: vakká legyen látó. Nem lesz? Hát börtönt hozzon neki zárszó! A lényeg, hogy az eltemetett kétely fel ne támadjon: szolga-istenével ő boldoguljon, - ha kell, bármi áron, mások kárára e földi világon..   Szavakban gyakran elfelejtett nagyság.. Hányan papolnak arról, hogy SZABADSÁG! S hány papolót követő kezét tartja bilincsekért, ostobán, bár akarja talán a jobbat, - háború és béke úgy lesz övé: csak ágyútölteléke!   A SZABADSÁG - a valódi - nem látszat. Ne csapjon be önérdek-magyarázat, mint múltban is, formás versével tette az emigránsok Írófejedelme, - más a SZÁNDÉK, - és a VALÓSÁG léte. Vak jó szándék vihet Pokol elébe, s lehet - későn bár - meglepetten nézed: Menny-ígéretből Kínpad lett a Végzet.   Jobban figyelj rá: miként írt Petőfi?! A SZABADSÁGHOZ, bizony, fel kell nőni! Magyar Ugaron Kár károg a kárra, - jelenében e föld Ady hazája? Tévutadról az Igazsághoz hív át eszméjével Költőd: József Attilád..   Fogalmak mögött láss tisztább világot: szándékot, tettet, valóságot, álmot! A bonyolult kell, összetett-egészben, a lényeggel, - csillag szépség az égen, s szívhajnalok piros igaza, vágya:   szavak mögött a Lélek igazsága.   (2012)

2014.01.27. 08:52 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Jó volna olyan magyarokat látni   Jó volna olyan magyarokat látni, akikkel idő jöhet el, szabad, s remény, amilyet negyvennyolcban égig lobbantott fel gyönyörű pillanat.   Igen, igen, de hol van az a zászló, - és hol vannak méltóképp magyarok? Itt is, ott is a múltat hamisítók, s a kétfejű sas megszaporodott.   Magyarok? Nézz e pusztuló világra! Milyen hiába e tájon a szó, ha azt dicséri, mi valóban szép volt, s elítéli, ami alávaló!   Ami nekem fáj, - fáj-e az még másnak? Vagy már a lélek mindenütt beteg, s gőg szónokol csak bamba birkanyájnak, - igazság, ízlés, szépség elveszett?   Lehetetlent látomásként teremt meg a költő, - és egy vágyott égnek ad Csillagot, amely szépséggel ragyog be, ölel piros, szívbéli álmokat.   Én megvetem hajlongó szolganéped, Mammon, s országod, amelyben halott a becsület, ahol hallgat a gyáva, s egymást lökdösik kapzsi magyarok.   Van, aki tényleg hiszi: ez szabadság? Igen? Nézzen ki börtönablakán! Hűségem csak tiéd, Te másik Ország: elképzelt népem, elképzelt Hazám.   (2012)

2014.01.27. 08:48 LelkesMiklos

Lelkes Miklós: Horthy   Elegáns úrként láthatod valóban, az újra levetített híradókban, s körülötte díszmagyarban kíséret.. Hányan imádják a felszínességet! Ám gondolkozz! Mint került hatalomra? Mire volt, - és mire nem tette, gondja? Úri világa? Arra figyelj, mit mond, aki valóban író: Móricz Zsigmond (s nem egy Wass Albert, - ügyel szép szavakra, de az igazat rejteni akarja)! Akkori munkás-lét felfedi titkát, ha értőn olvasod József Attilát. Nem egy ország volt az ország, de három. Ékszer ragyogás táncolt tündérbálon az egyikben, - de csak nagyon kevésnek, másikban korbács nyugtatta a népet, s a harmadik is eljött: sok ebadta kacagányos-kardos főúr eladta zsidó magyarjait, élén a késnek tálalta fel horogkereszt-vezérnek. Marhavagon-sor kiket vitt halálba, míg rávetült közöny kakastoll-árnya? (S ha nem száll légbe a távolból Ejnye!, talált volna a gettó kegyelemre, Budapesten?). Azt, ami igaz, mondd ki: - Nem egy Horthy volt, - nagyon is sok Horthy! S hány becsapott ordított honszerelmet (azt, amit fentről a szájába tettek)? Törvény-ölben meglapult kígyófészek hány magyart küldött Pokolisten-égnek, utána is még, mikor tehetetlen fogoly lett, úgymond védőőrizetben, e Jelkép Úr, - s az a becstelen eszme, embertelen, vált egyre veszettebbre?   Hazugság, szégyen-szobor kiknek érdek? A becsületes válaszból megérted a jelent, s azt is: mai szívek gondja     új Trianon, - a Lelkek Trianonja.   (2012)

[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]