[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Lelkes Miklós: A társadalomról (Németh Dezsőnek)
Társadalom? Rendezett rendetlenség.
Hajnalainak ellentmondó esték
sora, a megdőlt égbolt alatt árnyak
vonulnak, rossz törvények visszajárnak.
Társadalom? Megfáradt szemmel nézem
Lucifer kölcsönadott köntösében:
a Kétkedés - az elvesztett örökség -
hiányát, nem bontja meg sunyi csöndjét
semmi az álszent érdek-hallgatásnak,
s közben papolhat hazugul a Látszat,
míg egyesül - kifosztással - felosztott, -
s mint kiáltana, át a csillagokhoz,
egy-egy emberből annak könny-magánya,
de sorssá lesz, valami visszarántja!
Társadalom? Rétegen újabb réteg.
Hány álarcos, ijesztő rémtörténet!
S ha olykor kezek álarcát letépik:
új szolgák jönnek, égig feldícsérik,
s míg szónokolnak szolgatartók, szolgák,
az elbutult nép járja a bolondját,
és tömjénfüst jár tegnap-gyilkosoknak,
(a tömjénezők közben lopnak, lopnak!).
Múltból mi rossz? Jó? Ó, légy óvatosabb!
Mit érhet érdek-szava tolvajoknak?!
Az Anyag koronáját, persze, látom, -
de más Anyagból követett Királyom.
Nincs még, de lesz. Oly távol, mit remélek!
Anyag-mozgást, amelyben más a Lélek:
nem fúrja arcát misztikus hitekbe,
nem néz hittel érdek-hiteltelenre,
haszon-hitet nem alkot vérből, vasból, -
övé legyen kapzsin vágyott Aranykor.
(Haszon-hitek! Gyermekded csacskaságtok
el tud adni ennyi primitív álmot
ily csalással, - számomra képtelennel!
S ennyi csaló játszik hiszékenyekkel!)
Az életem, mint bárkié: csak semmi.
Túlélés nincs. Senkinél. Számbavenni
nehéz e tényt? Korbács. Kényszer-kezekkel
Piramis épül, - és elvész az ember,
építtető, építő, ami épült
máris süllyed, helyére másik ég ül.
Megmarad: Egyiptomok mélysötéte,
s bűnökkel tart Nap-áldozat elébe,
s múlt-múmiák, riasztó állapotban,
szokás-szerekkel bebalzsamozottan.
Bármily látható: keveseknél értett
e most-világa Idő adta létnek,
mely egy sírba rak rosszakat és jókat:
rabszolgákat, rabszolga-fáraókat,
s győző nem győz, bármint is néz magára, -
a legyőzött végül magával rántja.
Nagyság, ha lesz, az majd a Jelent védi,
azt a Jelent, amelyik tud ítélni.
Hozzá más szív kell, s szükség van más agyra:
egyszerre bátrabbra, s óvatosabbra,
értelmesre, szív-vezérelte vérre,
melyben Jelennel együtt Messzesége.
Szánandó Föld, még mennyire nem érett!
Nem értik Róla szőlőszem-mesédet,
Költő, a szobrod ott áll halott ércben
a téren, s Eszméd útjáról letérten
megy a kis ország, nagy világ, és benne
mily megvetendő szégyenek szerelme!
(2011)
|
Lelkes Miklós: Egy ember mondta..
Egy ember szólt, nem szeszes indulatból,
olyan, akit testvére meglopott:
- Ha rossz a rendszer, akkor fent is, lent is
szaporodnak benne a tolvajok!
Igaza volt. Pusztít az ilyen rendszer:
szívet, lelket öl egy álnok világ..
..s bár hihetsz mást: ellene mit sem érnek
térdre hullások és litániák.
Keresztény kurzus? Bámul vén és ifjonc:
tudatlanságra fogékony e nép.
Nem kell igazság, a szemekbe néző,
mely hirdeti más Biblia hitét.
Az ember leszállt, elment, szomorúan, -
lehet, hogy mára már ő is halott,
miként annyi, kit álarcban vagy nyíltan
Mammon bérence meglátogatott.
Szabadság? Sunyi tettekből, szavakból
épül e kor, kőbe vésett, galád
hazugság rajta, s császári parancsként
dicsérteti szégyenét: önmagát.
Miért tagadnám, őskeresztény ősök?
Oly bátor, mint Ti, korántsem vagyok.
Próféta sem, kiből Isten ígérget, -
de vers-szívem imád egy Csillagot,
Eszmét, mely most még talán nagyon távol,
űzött Csillag, megtagadott Remény,
de világa eljön egyszer, s a hajnal
vele: gyönyörű, piros Költemény.
(2013)
|
Lelkes Miklós: Vergődő madarak
Vergődő madarak lent. Horpadt égboltú börtön.
Szélkarikák gurulnak át a kiszáradt földön.
Gurulnak, közben mind-mind levelet forgat, rángat,
s átvisz közöny-kapukon elmotyogott imákat.
A hegy pironkodik még, s besüpped önmagába.
Várja egy másik égbolt törött csillagú álma.
Részekre hullt világban minden egész csak látszat,
mely átadja a kérdést a választalanságnak.
Vergődő madarak lent, vas-erdő rács-sötétje...
Elvesző út a lejtőn lassan botorkál mélybe.
Kezek kérnek hiába, holtarcú holdig nyúlnak,
s hegyek álmodnak újra volt alkonyt, háborúkat.
Vergődő madarak lent, sebzett és sebző szárnyak.
Roppannak ívek, csontok, fájdalmat rejtőn fájnak.
Pokol mennyre kacsintgat, fenyeget szobor-szikla:
látót a táj, valóság vakságra megtanítja.
(2010)
|
Lelkes Miklós: A világ jobbul
A világ jobbul. Ha múlt távlatokra
visszatekintesz, a reményt belopja
lelkedbe ez, mégis, e rossz jelenben
könnycsepp siet, szakadék-csendre cseppen,
majd vér kiált, a szív fájdalmát dobja
közönyben úszó arany csillagokra,
s ember-gépekben felhorkan az állat
ösztöne. Hol a Teremtő Varázslat?
Oltárok előtt hány sarlatán sámán
fest le szóistent bambult arcok láttán!
Görbe holdkard vág, Ájtatosság Atyja
villant hamisat: - Isten ezt akarta!
Isten? Melyik? Bódító fűszer, s tömjén
illata kristálypiramisok tömbjén,
s hányféle zászló lobban tengereknek,
szélnek, árulni elárult szerelmet!
Isten? Melyik? Az lett volna az isten,
égitestű, égő köpenyű hitben,
melynek testéről a leváló lángok
fel-felgyújtottak olykor fél világot?
Vagy egy másik? Szépség lehetett volna, -
s lehetne, utat, ha Szívig gondolna,
s szólna: ELÉG! Minden nép az én népem!
Ezt ne tegyétek SZERETET nevében!
Igen, akkor vakot látóvá tenne,
és seregét nem erőszak-szerencse
sodrása vinné, keresztes kufárok
nem gyaláznának piros Édenálmot..
A világ rossz, - s jobbul. Jelek mutatnak
mindkettőre. Az értőn kitárt ablak
látképet hoz, ha gyakran nem is tisztán,
de például India, vagy Pakisztán
sújtott népe is időnként felébred,
és széttekint az ösztön-igás lélek,
sejtésével: leány, asszony nem állat, -
és azzá tenni kiknek is használhat?
Afrikában ki-kigyullad egy ország,
s becstelen pénz érdek-parancsát ontják
gépfegyverek, jön százezrek halála
(bár rosszallja, pislog kétszínű Hága), -
de egyre több - fekete, s barna bőrrel -
a bátor is, szembenéz az Idővel..
A Föld lakói ma már tovább élnek, -
bár mennyien miként! Az éhségérzet
kevesebbeknél, mint egykor, rá példa
Kína, régen kényszer böjt martaléka,
nem éhezik már. Másutt megmaradtak
rémlátványai bordás pillanatnak
(a híradókból látod, - mennyi gyermek,
kiket fosztó Kéz ily sorsra teremtett!).
A világ jobbul, - akkor is, ha Törvény
rút Marokban, igazat összetörvén,
a gazdagok pártját fogja, vigyázza,
és száll zsebekbe korrupciós hála..
A világ rossz. Szeretem e világot?
Nem, mert ma még nem szívvel, ésszel áldott,
de írom, mondom másnak, önmagamnak,
- rákényszerít a kitárt lélekablak -
azt is: javul. Meg-megfürdik szebb hitben.
Főistene most is a Kalmár Isten,
Mammon, - hiába sokféle az oltár! -
s nyájbégetés, többnyire, ami volt már,
de birkafejbe is be-bejut kétely
olykor, és van úgy: nyírást megelégel.
A világ jobbul. Kitárt lélekablak!
Láttass világot rabnak és szabadnak,
jónak és rossznak, bűnnel és erénnyel,
emberségessel, embertelenséggel,
villants szemekbe álszentet és szentet,
édenkerti, s megalázott szerelmet,
kerge zászlót, amely a szégyen foglya,
az Érthetetlen vadságát lobogja,
de másikat is, hajnalok színében,
mely egykor ott volt már egy újult égen,
láttass Valót Vers, könnyes Lélekablak,
láttass, hogy több szív szülessen szabadnak!
(2013)
|
Lelkes Miklós: Hajnali halottak
Hajnal. Első busz. Kőbevésett arcok.
A társaim: sok hallgató halott.
Gyász-feketére mindig gyász-fehéret
húznak elhúzó szárnyak, hajnalok.
Utazunk. Hová? Rosszból rossz világba.
Álomtalanba, mert kell a kenyér,
de álmunk is lesz: álomtalan álom,
mely fel sem szállt még, s máris földet ér.
Holt arcokon kiüt a "nép-egészség".
A megdöbbent szó mozdul, bent reked.
Beteg szív őrzi, s kőráncok sötétje
a maradékot: érdes éveket.
Mennek, megyünk. Hajt, űz a Gép robotja,
mig rossz irányban fáradt Föld forog.
Az ura Mammon? Vagy nem Ő? Fölötte
már az a Pokol, amit alkotott?
Hajnal. Első busz. Gonddal telt koporsó.
S ha közénk ül a kőarcú Halál,
szemüregébe közönyünk tekint be,
s egy széttört üveg fényszikrája száll.
Barátaim, ti hajnali halottak!
Nincs feltámadás. Már a hite sem.
Szó, tett - csalóké - gúnyolja a Munkát,
s Csillag parázslik volt-szíveteken.
|
Lelkes Miklós: Karikatúrák
Karikatúrák mind, de nem a kedves,
ironikus irónnal rajzolt képek,
melyekben ott az évődő tisztelet.
Káros terhei országnak, világnak,
és uralmukat csak megvetni lehet.
Hatalom-csúcson pukkanó pofák és
a hordóhangú ígéret-görgetők.
Nyálat folyat koncért ifjonc akarnok,
majd zsebre vág pénzt és elorzott időt.
A vén sem jobb, ki szolgaként motyogja
azt, miről maga sem gondolja: igaz.
Milyen régi a felújított színpad,
min múlt-jelenben szentet mímel a gaz!
Ki teremtette őket? Hiszed: Isten?
Saját képére? Ezt tényleg elhiszed?!
Isten-üzlettől is hízik a kalmár,
s holdudvarában az istentelenek.
Ó, nézz körül! E tönkrement világban
mennyi mulandó, - míg a szégyen marad,
s hazug időt hord egyre volt-időkre
önérdek-szennyes, görbe, torz pillanat!
(2011)
|
Lelkes Miklós: A Negyedik Király
Aranyból van az első.
Ígérő Nap-rokon?
Nem látod?! Gúnnyal néz szét
a becsapottakon!
Az idő-romon kőből
trónol a második.
Hiszik, hogy égi fenség.
Nem látják árnyait?
Hatalom-gőgös bronzból
a harmadik király,
s a másik két királlyal
készséggel cimborál.
A negyedik király más:
hozhat egy Holnapot,
mely felett Csillagszépség
pirosa ott ragyog.
Lehet, hogy vérrel jön majd.
Lehet, hogy vértelen.
Ha így, ha úgy, - övé csak
vér-vitte énekem.
Lehet, hogy sohasem jön,
nincs, - csak nemléte fáj.
Mégis ő a Királyom:
e negyedik király!
(2010)
|
Lelkes Miklós: Hegyibeszéd
A Hegy: távolság, ezért szólok innen, -
itt nincs ki becsületnek csendet intsen.
Saját életem halott végét látom, -
Élet-jövőről csupán látomásom.
Jó nincs közel, - de látható, ha Lépték,
mérőszalag tovább futó merészség:
évezredek, századok nem hiába
múltak, akkor sem, ha embernyáj kába
a sok csalástól, össze-vissza hittől,
Érdek-erőszak hozta istenektől,
csőlátástól, mely csak fosztó kezeknek,
s dördülő ágyúk honához vezethet.
Mit tett az ország (világ), - no és mit nem?
Szemünkbe néző Igazság: az Isten,
s nem isten az (kisbetűvel sem írtan!),
kinél bajokra nincs, vagy hamis ír van.
Ma győztes lehet bibliás badarság, -
a Szent Bibliát holnapok bevallják.
Ma, lehet, nincs még ott lemondó szívben:
aljas szolgákat tart csak bűnös isten,
olyat, úgy tesz, hasznáért, mintha hinne, -
vagy ostobát, ki kész lakáj-igenre.
Egy Ninivévé vált világ és ország,
óceán túlról áttáncol bolondság,
pestises erkölcs, tobzódnak a termek,
dúsgazdag bálok szegényre lehelnek…
Költő, ki egykor voltál, gyáván bátor!
Bűzlik a Föld sok néma cinkosától,
s hangosaitól szégyen múltú Rossznak,
s Égig kinyúló lenyúlások lopnak,
úgy, mint valaha. Ó, világörökség,
nagy túlélő: szemforgató ökörség,
zabáló gépek, éhen vesző népek,
szenny, amit tűzvész egy percre eléget,
de újratermik körforgás-hatalmak,
orv-tőrök, és igazak belehalnak!
Költő, tűnődöm: ki az, aki látja,
hogy elégtelen ma „Jónás imája”?!
Ám új, más ima, nincs még földön-égen,
s be sem várhatja bús hegyibeszédem.
Lesz más ima! S a szívig érő tettek
lesznek, s hullása lator isteneknek,
akkor is, ha az Idő hamar álmos,
s visszasiet bódító vánkosához.
Mindegy neki, hogy Jónás, - vagy akárki.
Kihunyt tűznél csendje ekképp szól: - Várni!
E szó azt is jelenti: majd felébred
Csillagistene Szépségpiros Fénynek.
Ő már tudja: a Születés hiába
számít királyok jóindulatára,
s oly pásztorokra, bégetést terelnek,
s ma itt, - holnap ott, útján érdekeknek,
tájon, ahol döglődő áru árvul,
s nyomorult Júdás másikat elárul.
Születés! Csillag! Mikor hozhat enyhet
léted, fényed, - bármiképp is neveznek?
Nem a név fontos. Tartalma, megáldó, -
de csak Jót. Rosszra szigorral parázsló.
Szeretet? Jó, ha csupán jót szeret, de –
ki rosszul szeret: segít bűnösebbre
átfordítani tájakat, világot..
Élet-jövő, légy szép Csillaggal áldott!
(2011)
|
Lelkes Miklós: Hajléktalanok (Németh Dezsőnek)
Rossz korral, - és korával összetöpped
az ember kedve. Hiheti a többet, -
de kérdi már: más mérlegen mit érne
Kosztolányi Hajnali részegsége?
Jó. Égi bált látott fent élénk Szépen, -
s ki tartotta lent, háza ketrecében?
Be-becsaphatta önmagát, vigyázón,
de intő árnyék átbújt fénytelt zászlón.
Ugat a dog, gőg-palota kövére
ha leülni mer a Kereszt szegénye.
S ki bentről bámul, s fenn hordott az orra?
Hajléktalan néz hajléktalanokra.
Ha furcsán hangzik is: hajlék az Eszme,
lélek-tetőt ad ítélő telekre.
Ha ily eszme nincs, - elűzött az élet:
telten üres templom erről mesélget,
csak nem halljátok, hajléktalan népség, -
szívbe látni, önzők, hol a merészség?
Már úgy értem: a saját szívetekbe,
eszmétekbe, míg hajléktalan este
hajol fölétek, akárhány szobában,
s angyalt formáló, aranyszárnyas láng van
a lámpákban, de kormot küld a légnek
érdek-tüze sok hamis szentbeszédnek..
Nem csak az erdőn, nem csak ők szegények,
ti is, hiába álszent-egű ének,
hajléktalanok vagytok, mert az eszme,
eszmétek nem az, melynél melegedne
a becsület. Ó, nem az őskeresztény
igazság-vágy! Az, Ördögöt lefestvén,
nem hízelgett a bíborszín-parancsnak:
lent, a sötétben, ahol nem volt ablak,
ablakot nyitott, tárt ki a világnak,
az Eszme volt még, amely lát és láttat!
Az Eszme volt.. s mivé lett csillag-sorsa,
melyet vérével váltott át pirosra?
Hol kóborol most? E jelentől messze.
S miért nincs senki arra: Őt keresse?
Ó, újra s újra csupán szolgák vannak,
csak hízelgői bíborszín-parancsnak?
Fedél nélküli, hendikeppes ország!
Pökhendiség járatja a bolondját
veled, és kínzó kérdésként el nem ül:
minek vagy híve, mondd, „rendületlenül”?
(2011)
|
Lelkes Miklós: GIORDANO BRUNO
A tömeg gyűlt a téren. Felsötétlett
a máglyatűz: sötét volt a világ.
Elnézte és szánta a csőcseléket.
Pap volt ő, aki más istent imád.
Igaz istent: magát az Ismeretlent,
a Végtelent, - hiszen csodákat ad,
vesz el szétfolyó, elrejtő időben,
épít, lerombol véges dolgokat.
Nyelvét kivágták, - és ma is kivágja
látók nyelvét új középkor-világ,
- ha másképpen is. Szólnak régi-régi
kőcsont-szobrok közt volt-litániák.
Arany palást. Parancsolt álszent Róma,
mely égi hasznot földiért elad.
Hét év börtön, emberhús-szag a füstben...
- s ma is csak közöny-kereszt pillanat.
Pap volt, tanított, máglyán égették meg,
jól ismert sors, - oly sokak sorsa ez!
Úgy elbutult a nyáj, hogy ma sem kérdi:
- Meddig visszük még a kereszteket?
Nagyító szem. Ujjongó öröm-érzés:
minden csillag egy-egy külön világ!
S ha nem tudta is, épp ezzel kereste
csillagok közt a Lélek Csillagát.
Lehet: hiába. Lehet: nincs is Lélek.
Ám sejtette, hogy egyetlen Időt
szentelt be csupán Idő, Végtelenség:
máglyatűzben is Lélekkeresőt.
|
Lelkes Miklós: Irodalmi fél sikerek
Létezik-e irodalmi siker? Sokan erre elhamarkodottan azt felelnék: igen! Én óvatosabb vagyok, így válaszolok rá: félig-meddig.
Vegyük a legrangosabb kitüntetést, az irodalmi NOBEL díjat. Kapja ez vagy az, de aki nem ez vagy az, ha igazságszeretően jóindulatú kívülálló, ezt csak félig megérdemelt sikernek tartja. Mármint a kisszámú igazságszeretően jóindulatú, mert a nagyszámú rosszindulatú tovább törtezi az elismerés jogosságát. Ám ez még a kisebb baj szegény Nobel-díjasnak. Jön a sokkal nagyobb: belekerül a tankönyvekbe, az iskolai nebulók egy része megutálja, mint kötelező tananyagot. A vizsgákon viszont az írásait /és így őt/ utáló tanulók azt hazudják majd: nagyon szeretik, sőt, imádják. Az iskola nem díjazza az őszinteséget, ennyiben legalább valóban az életre nevel, ha másban nem is.
Engem, szerencsére, semmilyen irodalmi siker nem fenyeget, így szabad vagyok, mint a madár. /Legalábbis így hangzik a madaras szólásmondás, bár, ha ennek kicsit utánanéznénk, a madarakat illetően is meglepetés fogadna minket./ Én azoknak írok, akik írásaim szeretik, bármilyen maroknyi kis csapatot alkotnak, és nem azoknak, akik nem kedvelik.
Irodalmi fél sikerek azonban kétségtelenül vannak-vagyogatnak és - nyilvánvaló jeléül annak, hogy nem vagyok irigy ezekre - néhány esetet ideírok.
1. MÓRICZ ZSIGMOND: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
Kancsó Palika kisiskolásnak nagyon megtetszett Móricz Zsiga bácsi örökszép kisregényének fentebbi címe. Maga a mű talán csak azért nem, mert elolvasására kötelezték. Gyakran idézgette, mármint csak a regénycímet, de az is valami. Felcseperedvén, a Pállá lett Palika nagy meglepetést keltett egy alkalommal azzal, - még az Esti Fecsegő napilap is beszámolt róla! - hogy nyilvánosan legyeket eszegetett és arra hivatkozott: légy jó mindhalálig. No, ez kétes reklám volt a legyeknek, fél siker - Móricznak, de neki, egyelőre, teljes, mert nem a Don mellé vitték hősi halottnak, hanem a bolondokházába, ahol ingyen étkeztették, szórakoztatták, és a lakásért sem kellett fizetnie. Később azonban ez a siker neki is feleződött, mert kifúrták onnan azzal az átlátszó érveléssel, hogy nálánál sokkal nagyobb bolondok szaladgálnak a világban, de még bársonyszékben üldögélnek is. Mit tehetett szegény Pál? Kiköpte a félig lenyelt legyet és nyelt egyet. Ilyen az élet!
2. MÓRICZ ZSIGMOND: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
Pityergős Pityukának, ennek az aranyszívű kisdiáknak, kedvenc olvasmánya volt a Légy jó mindhalálig. Jelest kapott feleletéért, tanára megdicsérte. Később, az életben, igyekezett követni a Nagy Író tanítását: jó maradt. Jó, szerény állásában is maradt, nem jutott feljebb, jó, igaz, ami igaz, válásukkor hárpia felesége is kiforgatta mindenéből e kis vajszívűt, jó-jó, az is igaz, hogy a barátjának kölcsönadott pénzt sem kapta vissza, viszont ezáltal megismerte milyen barát az ilyen, de ami a fő: hűen igazodott egész életével a nem túl élethű /de harsányan annak hirdetett!/ Móricz-regényhez. Ez mégiscsak némi Móricz-siker, ha esetleg másként is látná a viccbeli Móricka!
Durrdebele Károlyka az előbbi Pityu osztálytársa volt. Ő nem vesztegette drága iskolai idejét olyan kötelező regények olvasására, mint a Légy jó mindhalálig, de ő is jelest kapott, mivel lemásolta Pityu olvasónaplóját, a tanár meg erre nem jött rá, mert éppen mással volt elfoglalva: nem jött ki a fizetéséből. Ám Károlyka azért egyszer unalmában beleolvasott Móricz e szívsajdítóan szép művébe és eldöntötte a tanulságot, bár nem az író szájíze szerint: ő rossz lesz mindhalálig, abban már szerzett némi gyakorlatot. Ezt be is tartotta becsületesen.
Ám utóbbi is csak fél siker: szegény Károlyka eddigi rosszaságával, sajnos, annyi pénzt szerzett, hogy most a bőre alatt is pénz van, de, úgy látszik, ez túl sok, mert időnként viszket tőle a bőre. No, sebaj, ameddig ilyesféle dolgokra nem kezd el viszketni a nép tenyere..
3. ADY ENDRE: GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN
Csaksuttyomban Sanyika nagyon lelkesedett, iskolán kívül is, Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című verséért. Folyton szavalgatta és ez zavarta papáját, aki éppen adócsalással foglalkozott, ami mindennapi, közönséges tevékenység ugyan Magyarországon, de nagyon oda kell figyelni ilyenkor, mert a számok után írt nulla korántsem semmi. Apukája ráförmedt:
- Te nem Góg és Magóg fia vagy, ha anyád engem erről jól tájékoztatott, hanem az enyém! Ne legyél se Góg, se Magóg, - legyél inkább DEMAGÓG, ha nem is ma, hát maholnap! Az legalább jól jövedelmez, nagybácsikád, Szemforgató Jakab példája is mutatja.
Szót fogadott ezúttal Sanyika, mert érezte: ez úttal messze juthat! Jutott is. Azóta is nagyon demagógol, hol a parlamentben, hol a parlament előtt, hol pártjában, hol a televízióban, de olykor még, gyakorlásul, az autóbuszon is, ha, szegénységet színlelőn, otthon hagyja négymilliós autóját. Ám Adyt is gyakran emlegeti, bár ipszilon nélkül:
- Adi csak ide a kialkudott gubát, azt hiszitek: hajlandó vagyok ingyen pofázni?! Nem ejtettek a fejemre, hogy csak úgy, szerelemből, ejtsem át a népet!
4. PETŐFI SÁNDOR: EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET..
Naiv Jancsika beleszeretett ebbe a Petőfi-versbe, pedig talán jobban tette volna, ha a sokszoknyás Juliskába szeret bele, habár az sem lett volna teljesen kockázatmentes.
Mostanság ekképpen kurrikulumozik a Jánossá lett Jancsi Curriculum vitae-je, félsikeres irodalmi eseményektől telten:
„A harmincas években történt, hogy az összecsődült proletároknak megemlítettem, Petőfi után: - Egy gondolat bánt engemet.. Hát, kérem, nem volt az mind proletár, merthogy kettő csak színlelte a dolgot, és valójában államrendőrségiként detektíveskedett. Ők ketten aztán bevittek egy sötét házba, átadtak a gatyábólkimegberázóknak, de nem lettem hót, csak fél hót. A verés után hét hónapot ültem abban a rendszerben, amelynek nincs, kérem, most terme a Terror Házában, nehogy megsértsék egy bizonyos, túl szabadon nosztalgiázó miniszterelnök szellemét.
Az ötvenes években is eszembe jutott Petőfi csodaszép verse, persze, tudom, nem kellett volna szívemből egyúttal a számra is kitenni. Nagyon meglepődtem, kérem, mert egyből ahogy elhangzott: - Egy gondolat bánt engemet...”.. hát máris megakarták oldani nálam ezt a versvégi petőfis problémát. Ám végül csak tizenöt évet kaptam, bíróságilag..
A hetvenes években egy gyűlésen idéztem a Nagy Költőt bántó egyetlen gondolatot, igaz, néhány magvas sajáttal is megtoldottam. Így lettem hivatalnokból rögvest kertészeti segédmunkás, azt mondták, csak azért, hogy egyetlen gondolat se bántson.. Gondolkozzam el a dolgon!
Most, kérem tisztelettel, ebben a dicsérendően nagyfenekű, alkotmánybírósággal bíró demokráciában eleve nem bánthat egy gondolat, mert így, hajléktalan úrként, amíg üldögélek a kuka tetején, egyszerre több gondolat bánt, most már ki is mondhatom ezeket, a kutya sem törődik a gondolatokkal, meg Petőfivel ebben a kutyaéletben, - és az sem látszik valószínűnek, hogy ágyban, párnák köz fogok meghalni, sőt, oly érzésem van, hogy e kellékek nélkül még ezen a télen megfagyok majd..
5. ARANY JÁNOS: CSALÁDI KÖR
Iszike Dániel legjobban Arany János Családi kör versét szerette a magyar irodalomban. Szerette eperfástul, tehenestül, cicástul, kisnyulastul, csirkeszárnyastul-csirkecombostul, feleségestül-gyerekhadastul, még a béna harcfit is elnézte benne a költőnek. Ha elszavalta, csak úgy zizegett a versvégi szalma, csak úgy vette át a tücsök csendes birodalmát!
E sokirányú szeretet tovább terebélyesedett. Dániel megházasodott és lett gyerekhad is: neki is hármat szült a felesége és a derék asszony a házasságba is hozott magával hármat. Fontos az egyenlőség! Szerette Dániel asszonyát, nemzett gyermekeit és készen kapott gyermekeit, mindez Arany János versének is köszönhető.
No, ez teljes siker lett volna irodalmilag, de Iszike Dániel túlzásba vitte a szeretet kiterebélyesítését: a bort is nagyon megszerette. /Nem világos, hogy ebben hibás-e néhány borivásra biztató klasszikus költő, ezt az irodalomtörténészek most vizsgálgatják./ Ettől kezdve Iszike Dániel, ha nem ivott, családját továbbra is igen szerette, de, ha beivott, ami nap mint nap előfordult, akkor család és kör különös módon egyesült nála: egész családját körbeverte. A megvertek közül ki-ki átmenekült nyugalomba - a szomszédokhoz. Az eperfa ezt közömbösen, bár sötéten nézte. Több nem tellett tőle. Megjegyzem: utóbbi attitüdjében erősen hasonlít a magyar társadalomra.
6. JÓKAI MÓR: AZ ARANYEMBER
Miteszer Mártonné, született Ugyibugyi Matild, férje relatíve becsületes foglalkozást űzött: betörő volt. Kardos és eszes asszonyka volt ez a lakásértékkipakolóné, és igen ügyes terepvizsgáló: ő adott parancsot férjének, hogy hová törjön be, és onnan mit hozzon haza. Bár ez a Matild iskolásleánysága idején többre becsülte a jó kaját, mint Jókait, azért a nagy mesélő Az aranyember című regénye megragadta fantáziáját. Most is, amikor férje megtért Szájjalszerző Ravaszkelemen újdúsgazdag túlrózsásdombi villájából, e kulturált feleségnek egyből eszébe jutott Móricka /mármint Jókai Móricka, aki, mint köztudomású , amikor irodalmi kötelességét tette, mindig Mór volt/. Sőt! Még a nagy író híres műve is kibukdácsolt nála az irodalommélyi homályból, mert férjére förmedt, aki éppen a beszerzőzsák tartalmát húzogatta elő:
- ..s az arany, ember?!
Élte párja büszkén mutatott egy kis kazettára, kinyitotta, hát tele volt arany ékszerekkel! Ám felesége páratlanul dühös lett:
- No és a nagyobbik kazetta hol van?! Te ostoba! Ottfelejtetted? Azért kémtakarítónősködöm én, hogy csak az aranyak felét hozd el?! Féleszű!
Ha volt is Miteszeréknél aznap feksz, hát semmi szex. Utóbbit az is elősegítette, hogy a férjnek a kutyaólban kellett aludnia. A rossz nyelvek szerint a kutya nem fogadta kitörő örömmel a betörőt.. No, itt is csak fél siker az írónak, de még a szegény, méltatlanul kutyába se vett, betörőnek is.. Kettőjük közül azonban utóbbi az igazán szánni való, mert Jókainak, sírbeli nyugvásában, nem kell már szex, elég a feksz, arra meg nem panaszkodhat.
Nos, hát ilyenek az irodalmi fél sikerek.. A legnagyobb baj az, hogy a matematikára is rácáfolnak: hiába teszünk két felet egymás mellé, sehogyan sem lesz belőlük egész siker..
Egyéb, mostanságbeli - nem irodalmi - honi fél sikerekről, sajnos, írni sem merek. Van úgy, hogy a bátor ember is egészen fél!
|
Lelkes Miklós: Reklámbirodalmak
Wixelwaxel Benő szentéletű ember volt. Böjtölő, aszkétizáló. Igaz, ebben a Hungarian állam is nagyon segítette, mivel Benőnek csak kevéske nyugdíjat adott, amiből nem tellett földi örömökre. No és Istent is gyakran emlegette Benő, változatos szövegkörnyezetben. Meg feleségét is nagyon szerette, azt akarta, hogy sokáig éljen, így az életet meghosszabbító fizikai aktivitást, amit annyira ajánlanak a bölcs orvosok, mindig feleségére hagyta: az cipelte haza a piacról a kosarakat, az vasalt, mosott, főzött, takarított. Benő nem tehetett róla, hogy felesége mégis előbb hagyta el ezt az árnyékvilágot, mint ő.
Ám idővel Benő is követte feleségét. Lelke boldogan szállt felfelé, a Mennyország felé. Félúton azonban megállította egy csinos angyalka, égi "szolgálunk és védünk"-egyenruhában:
- Benő Úr, én, Kláramára Sára, az Ön védőangyala, felírom lélekgyorshajtásért! Most fizet, vagy adjam a csekket?!
Benő a csekket választotta, mivel egy vasa sem volt. Folytatni akarta útját a Mennyország felé, de őrangyala, Sára, szigorúan rászólt:
- Benő Úr, jöjjön velem, megyünk a Pokolba!
Megijedt Benő, szabadkozott, hivatkozott arra, hogy ő már kétszer is volt a földi pokolban, és csak egy hajszálon múlt onnan való kikerülése. Haláláig őrizte az a hajszálat, de nem hozhatta magával.
Sára Őrmesterőrangyal nevetett:
- Benő Úr, Ön a földi pokolban volt, mi meg a Földalatti Pokolba megyünk most. Oda is csak azért, néhány percre, hogy később lássa: mennyivel jobb a Mennyországban, így még inkább értékelni tudja majd a Mindenható jóságát! "Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni… " - tartja a népdal is. Nem emlékszik rá?
Benő nem emlékezett erre, csupán az ifjúkorában vele olykor letarisznyált Telttarisznya Mariska dudáira, de már, így, testetlen lélekállapotban, azokkal sem akart dudálni. Ám hamarosan ott voltak a Pokolban.
Benő nem ilyennek képzelte a Pokol kapuját, ezt a tükrös, csodaforgós, aranydíszes-cirádás mesecsodát. Még inkább elámult, amikor beléptek. Az egyik
fürdőkádban ismerőse, Belednyúzom Balambér üldögélt gőgösen, a biliárdosmilliárdos, és a Pokolblikkelben nézegette a pucérságukat unalomig mutogató szépséges hölgyeket. Két ördöglány szolga legyezgette pálmalevéllel. Benőt még fejbiccentésre sem méltatta. Az egyik újságcím harsány betűkkel hirdette:
"VÉRES DRÁMA A KONYHÁBAN! Wixelwaxel Benő kisnyugdíjas megölte feleségét egy lekváros palacsinta miatt!"
Benő felkiáltott, és őrangyalához fordult:
- Miféle kénköves piszokság van ebben a kurvállapban, azaz, bocsánat, akarom mondani, bulvárlapban? Én nem öltem meg a feleségem!
- Persze, hogy nem - nyugtatta őt az angyal. Ám kell a szenzáció a Pokolban is, nekik az sem baj, ha hamis! Holnapra úgyis mindenki elfelejti..
Elektromos betűk villogtak mindenfelé, vörös, zöld, sárga színben: "VEGYEN OLCSÓN VÉRFÜRDŐT! SAJÁT VÉRREL 20 % ENGEDMÉNY!! Itt a kés, - el ne késs! Döfd be a tőrt, törököm, úgysem él ő örökkön!" Másutt meg ez szúrt szemet Benőnek: "NE KÉRDEZZE, HA VAN SZEME: NEMES SZERVÉT HOVÁ TEGYE? Várja Ördöghölgyünk, Nyina, e Pokolban nincs szebb p...!"
- Hát igen, látja, a Pokol ilyen csúnyácskán liberális! - magyarázta Benőnek Sára angyal. Mennyivel jobb a Mi Mennyországunk!
Itt is, ott is narkósan diszkóztak, mint az őrültek. Egy ördögfiú Sárát is táncba akarta vinni, azt gondolván, hogy könnyű Katit táncba vinni. Az őrangyal egyrészt nem volt Kati, másrészt bakasári sem: akkora pofont kent le neki, hogy a kétszarvú ördögközlegény beleesett a kétfenekű dobba.
Benő egyre több rosszembert ismert fel földi életéből. Szegény elvetemült lelkek itt sem tudtak leszokni arról az átkozott, istentelen luxusról: ezüst- és aranytálakból eszegették az ínyencfalatokat, folyt a legdrágább pezsgő. Egy ördögénekesnő, akinek meztelenségét hatásosan emelte ki a bőrébe operált néhány drágaköves ékszer, ámorosan-mámorosan dalolta:
"Van, ki diva-diva-divatizál,
más meg priva-priva-privatizál.
Isten-törvény? Azt el ne feledd:
NE LOPJ SOHASEM - TÚL KEVESET!"
Benő erősen arra gondolt: nincs egy vasa sem, - ez megóvta a pokoli csábításoktól. Szerencsére: eddig nem kértek tőle e tüzes lokálban egy vasat sem. Őrangyala megvetően legyintett:
- Hagyjuk itt ezt az Istentelen Reklámbirodalmat! Itt a Sátán a főrészvényes észlényes, nem mondom, kicsit kikupálta ezt a helyet, persze, sok érdekeltsége van, még az a versbeli Ágnes Asszony is neki mos pénzt a patakban, amikor nem azt a véres lepedőt lubickoltatja..
Egy szempillantás alatt már a Mennyország kapujánál voltak. Benő szerény, de vaskos tölgyfaajtóra számított, ám meglepetten látta: a kapu, amelyik tízszer akkora a Pokol kapujánál, drágakövekkel, arany szobrokkal díszített óriás, akkora, hogy az odaérkező lélek egyből megérzi földi törpeségét. Bent pedig felhőkből, égboltozatból, gyémántfényű lépcsőkből, aranysugár-termekből épült palota várta. Megszólalt az Égi Hangot szóró hatalmas Ezüsthangszóró:
- "MIVEL SZÁLLJON ÁT SZÁZ HEGYEN? ANGYALSZÁRNNYAL! TŐLÜNK VEGYEN! NEM LÁTOTT MÉG ILYEN SZÁRNYAT: ENNEK ESŐ, SZÉL NEM ÁRTHAT! Angyalok! Ütött az óra! Siessetek akciónkra!"
Mindenütt feliratok, óriási, villogó falragaszok fogadták Benőt. Őrangyala már otthagyta, megpattant új angyalszárnyakat venni potom áron, az otthon lévő kétszázharminchét mellé.
Minden volt e palotában: tömérdek áru, nép, mely bárgyú, bohóckodó politpofik, baromiul hízó profit... Benő ámult, bámult, dadogott, habogott. Néhány pillanatig nagyon tetszett neki mindez, de azután eszébe jutott: nincs egy vasa sem. Igaz, egy szemforgatóan nyájaskodó fizimiskájú bankember nagy kölcsönt ígért neki az egyik falragaszról, de Benőben feltámadt a gyanú: nem ezzel a hapsival találkozott a Pokolban?! Itt most kalapos, de a gyanú alapos: csak szarvainak elfedésére tette fel a fejfedőt. Hát itt sem törték le a szarvát?!
Csüggedten ült le a lépcsőre történetünk Benője. Na, és mit gondolnak, Olvasóim, ki ült le mellé?! Ki volt az a szerény, méltósággal felemelt fejű, egyszerű lepelruhás, sokmillió gondtól ráncos arcú öreg?
Nem fogják kitalálni. Maga az Úristen! Így szólt Benőhöz:
- Látom, fiam, neked sem tetszik ez az Égi Reklámbirodalom. Nekem sem. Nem ilyennek teremtettem, de hát, tudod, fiam, a mondást: "Isten tervez, ember végez." Még itt is így van ez, a Mennyországban! A Nagy Hungarian Költővel együtt mondhatom: "Én nem ilyennek képzeltem a rendet." Ismered ezt a versét, fiam?
Benő nem ismerte a Hungarian költőket, csak a Hungarian keltőket, akiknek egy része, paradox módon, keltés után rémálmokat hozott. Volt már némi tapasztalata abban a tekintetben is, hogy mi jár annak, aki nem ért egyet a Hatalommal. Esetleg kettőt is kaphat, vagy még többet.. Ám a Jóisten olyan jóságosan nézett rá, hogy megkockáztatta:
- Ó, Mindenható Atyám, én másképpen hallottam e mondást: "Ember tervez, Isten végez."
Az Úristen villámló szemekkel ugrott fel:
- Szóval, te azt hiszed, hogy az a sok bevégzés, kivégzés az én művem?!
Megrettent Benő, ha lelkén nadrág lett volna, hát egyből tele lett volna. Ám az Úristen mindjárt le is csillapodott, és így oktatatta őt:
"Nem, fiam, jegyezd meg, hogy az ember végez. Csak attól félek: hamarosan végezni fog - önmagával is."
Az Úristen visszaült a lépcsőre, szomorúan. Benő vigasztalni szerette volna, de nem jutott eszébe semmi vigasztaló. Nem forgathatta át a mondást arra, hogy "Segíts Istenmagadon, az ember is megsegít", mivel, két földi poklából is, jól ismerte az embereket.
Megjegyzem: nem tudok ezért szemrehányást tenni szegény Benőnek. Ha én ott vagyok, mit tehettem volna, azon kívül, hogy leülök melléjük a lépcsőre, búslakodni?
|
Lelkes Miklós: Az idő gyorsan
Az idő gyorsan zsugorodik össze, -
s már itt a múlt! Meg sem várja: köszöntse
kerítéssora gyermekkori útnak,
macska elnyúlik, belenyugvó búnak
anyókaarca simul túlvilághoz,
fazék fecseg, a nap lassan leáldoz,
tyúk kárál, szoknya leng, elfáradt asszony
még erős hozzá: türelmet fakasszon
a kőből is, míg százezer alakban
mozgást színlel megannyi mozdulatlan,
tavasz lesz, zászlók ég arcába csapnak,
harang dicsőít homályos halottat,
s a templom hűvös hókuszpókuszában
gondolkodó gyermeknek csak magány van,
gyertyák szemérmes, búcsút intő lángja,
kint tavasz, zászlók piros lobogása,
majd rajtuk vérfolt, mégis fényes ének
hoz el ígérő szépség-messzeséget,
s könyvet kinyit a tudásvágy-kezekben
(bevallásától gyáva visszaretten),
e volt tájhoz eljuthatsz, nincs is messze
(ha nem gáncsol el a jelen keresztje),
s miért tagadnád milyen volt az égbolt,
az a másik, - benne csak könny és vér volt?,
öröm szintén, sikerei Hazádnak,
aki igaz, jót, s rosszat együtt láttat,
mindenki más csak érdek földi rabja,
koncért kapkod, sérelmét óbégatja
mi volt, vagy nem, vagy nem úgy volt, de mégis
összekacsintó cinkosok dicsérik,
s birkanépség bólogat rá és béget,
s szentnek fogad el sunyi álszentséget..
Ó, az a múlt! Tanító és tanítvány
voltam benne, s nem hittem: ennyi hitvány
jön elő mára, s e kor felszínére
kapaszkodik, erkölcsöt, ízlést sértve,
s értelmet is, - s hazáról mer szavalni
(bolond bohócuk szava ócska, talmi!),
hazáról szaval, míg az arca lárva,
a keze görbe, zsebe a hazája..
Az idő gyorsan zsugorodik össze,
de jövő, amely jó utat követne,
tétovázik jönni, csak áll, egészen
ott már az ország, szélsőséges szélen,
szakadék szélén, bár az elmúlt század
első fele, ha figyelsz, rád kiálthat,
rád kiálthat, igazmondón, s nem ámít,
megérthetnéd szégyen-tragédiáit..
..vagy beburkolod magad a közönybe,
s nem érdekel a volt sok vére, könnye,
s az, hogy itt testet, lelket miért kór rág?
Te szánalmas föld, szegény Magyarország!
(2012)
|
Lelkes Miklós: Foglyok
Az igazságra hamarosan mérges
ki a szerzés ördögbőr köpenyéhez
hozzákap, s máris fut belé az áram:
- Csalj, lopj, hazudj! Nézd, most ilyen világ van..
Ilyen világ van. Letagadja, persze,
a tolvaj azt, hogy egyetlen szerelme:
pénzhatalom. Ha kell, kirakja akkor
érdek-útját új paragrafusokból
a közvagyonhoz. Ilyenek felednek
volt csillag-utat. Felemelt keresztek
mögül kikandikál a magán Éden,
s bohócvezérük mond a nép nevében
nagy hangon ezt-azt. Plebsz, maradj meg hitben!
Kileng a szó, de hová lett az Isten?
Szavakban ott, de tettek sora súgja:
itt sincs, ott sincs, keresd hiába, újra!
Bomló erkölcsből, ó, micsoda bűz lett!
Mint annyiszor a múltban: Isten, - üzlet.
Kacsint a profit: önhasznod a lényeg!
Ki emlegeti már a fantomcéget?
Ki emlékezik kényes olajügyre?
(Jómadár-érdek régen átrepülte!)
Furcsa földosztás? Zenéjét nem hallod?
Dagadtra híznak új zsírosparasztok.
Ferdült lélekkel mégis, ők is foglyok.
Erős az ördög. Régen volt gyakornok, -
s mióta mester! Olykor én is csodálom
bűnre csábító voltát e világon.
Mennyi vért csapolt, s bolygónkra kiöntött
gonosz eszme, ember formálta ördög!
Miért tagadnám: meglepetten látom
bűntetteit? Ravasz, rőt rókaálom
sem tudná gyakran kitervelni jobban, -
de máskor lóláb primitív titokban,
s kilóg belőle, ám azért szerencse
(ördög szempontból!), hogy messzire ment e
népnek mondott egykori eszecskéje,
s mi megmaradt, a Sátán vette bérbe
fillérekért. A tárgyilagos napló
feljegyzi: fogoly kifosztott és rabló,
s hol igazságon úrrá lesz a vakság,
nem csak rabnak, - senkinek sincs szabadság!
Személy szerint nekem, persze, már késő, -
de mégis kívánom: előre néző
Haza jöjjön, csillagnépének fénye
világítson utat a messzeségbe.
Múltját, jövőjét látó népnek drága
a Becsület, s csak az lehet Hazája,
ahol ott van, s a szív, s az ész, - ma nincsen,
s bátorság sem: önmagára tekintsen
egy kis ország, s ne tehetetlen várja
mit tesz vele rossz eszmék rókaálma.
(2012)
|
Lelkes Miklós: A Becsület Lovagjai (kabaréjelenet)
Színhely: a főszerkesztő szobája. A falon a hivalkodóan színes papagájmagazin, A BECSÜLET LOVAGJAI hirdetése. A főszerkesztő, Mókásrókássy Eduárd, műremek antik íróasztalánál ül, és detektívregényt olvas.
Nekemis László, a lap híres oknyomozó riportere, belép:
- Szervusz, Eduárd!
Eduárd feláll az íróasztalától, siet üdvözölni beosztottját. Átöleli, diszkréten végigtapogatja.
László:
- Ó, ezek a tanító ölelések, Főnök! Nincs nálam lehallgató készülék, de ezekkel mindig eszembe juttatod: biztos, ami biztos, titkos, ami titkos!
Eduárd (tréfás-komolyan):
- Nem akarok okot adni lapunk oknyomozó újságíró gyöngyének, hogy arra gondoljon: főszerkesztő barátját eladhatja egy másik rosszul álcázott pártlapnak, vagy akárkinek. Más kárán tanul az okos, mondogattam is: - Mucsafalván? Öszödön? Légy csak mindig az öszödön!
László (mosolyog):
- Én nem vagyok oknyomozó újságíró, kérlek, mert nem okok után nyomozok, hanem az ellenpártok gyenge, vagy meggyengíthető pontjai iránt.
Eduárd (figyelmeztetően):
- No, még csak az kellene, hogy az okok után kutass! Na, ki vele, mit találtál Francúzosfriszrász Ferdinánd ellen annak vörös ördögös párttörökbasa múltjában? Mi a fekete, mi a szürke, vagy befeketíthető?
László (magabiztosan):
- Aki keres, talál, aki nem talál, kitalál, és a kitaláltat tálalja. Én azonban megtaláltam Hencegő Mancika Nénit, aki Ferdinánd óvónője volt, és most némi ígéretért most hajlandó vádlónője lenni. Elmondta: ez a becstelen Ferdinánd négyéves korában ellopta szegény óvodástársa, Picike Pimpinella magával hozott tízóraiját. Ő fülön csípte, de akkor meg azt hazudta a keresztkérdések tüzében az óvoda vezetőnőjének, Menyét Klárának, hogy a tízórai az övé. Már kiskorában is ilyen velejéig romlott volt!
Eduárd (ezt kevesli):
- No, ez nem sok, ebből nehezen lesz ellensokk. Remélem, hogy Menyét Klárát is felkutattad!
László (fölényesen):
- Felkutattam, de már a temetőben van, oda nem érdemes utána mennünk. Férje él még, de töksüket, és Alzheimer kóros. Agyilag félhalott. Néhai felesége biztosan beszélt neki valamit Ferdinánd egykori ügyéről. Látszólag nem emlékezett semmire, de én megcsaltam a látszatot. Vele is sikerült egy Ferdinándra megszégyenítő tartalmú riport, mivel kérdéseimre még ki tudta nyögni azt az igent, amit a szájába adtam. Igaz, olykor nemeket nyögött, de azokat töröltem a hangfelvételről, és beletettem az igenjeit.
Eduárd (mérlegel):
- Hát egy cikksorozathoz, amelyik bevilágít Ferdinánd erkölcstelenségeinek feneketlen mélységeibe, ez nem sok, de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Más terhelőt nem hoztál róla? Gondolj a jutalomra, amit arra az esetre ígértem, ha Ferdinánd idegileg összeomlik, és harakirit követ el azzal az alkalmatos japán harci szerszámmal!
László (nevet, nagy csomó írást lecsap a főszerkesztő asztalára):
- Ide süss, ha meg akarod sütni Ferdinándot, lassú tűzön! Pocsékmocsék Pál, Ferdinánd egykori iskolatársa, elárulta, hogy ez a ronda párt főkorifeus az ő dolgozatait másolta le a gimnáziumban. Hát hogy milyen előrelátó volt ez a Pál! Már abban az átkosban áldásosan jól gondolkodott. A tanáriban levő szekrényből, aminek kulcsát ügyesen leakasztotta a részeges iskolai altiszt övéről, érettségi után ellopott hat dolgozatot a tanáriban levő szekrényből. Három az övé volt, három Ferdinándé, tök ugyanaz. Itt a bizonyíték! Ez a Pál már előre látta a nagy zsarolási lehetőséget Ferdinándnál! Meg is zsarolta, de most már, hogy el is árulta őt nekünk, némi pénzt is kért tőlem, mivel, azt mondta, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, no meg rá is szorul, mert állástalan. Mellesleg a meztelen igazság az, hogy Pocsékmocsék Pál Kutyamutya Kelemenről másolta azokat a dolgozatokat, amit őróla meg Ferdinánd, - de kinek kell a pucér igazság, ha nem szépséges és kacér fiatal nő alakjában jelenik meg? Sőt, még úgy is veszélyes, mert az igazság néha szeszélyes, jobb nem kezdeni vele. Egyébként Kutyamutya Kelementől nem kell tartanunk, hogy kinyitja a száját, mert két éve halálra gázolta egy kamion. Ismered a mondást: csak a halott indián a jó indián.
Eduárd (örömmel):
- Remek, Ferdinánd hamarosan remeg! Remélem, nem adtál sok pénzt ennek a Pálnak, mert a szponzorunk nem szereti a túlzott költekezést. Most majd a cikksorozat második részében követni és követelni fogjuk a könyörtelen vaslogikát: Ferdinándtól vegyék vissza az érettségi bizonyítványát, és HA azt visszaveszik, AKKOR az egyetemi diplomáját is, hiszen csalással került be a felsőoktatási intézménybe! Az egyetemi életében nem leltél nála semmi piszokfoltra, vagy utólag bepiszkolhatóra?
László (boldogan):
- Szerencsére igen! Egy kis kenegetés itt-ott, egy kis nyalakodás-nyájaskodás emitt, némi burkolt fenyegetés amott, és máris akadtak a múltból és jelenből kellően tanult tanúk. Puccos Piroska, aki máig haragszik Ferdinándra, mert az egyetemi élet alatt nem kezdett ki vele, és a ki nem kezdést konokul folytatta, azt állítja, de ott van az íróasztalodon saját kézzel írt tanúvallomása is: Ferdinánd leteperte őt, és erőszakkal közösülni akart vele.
Eduárd (tűnődőn):
- Ez igaz?
László (már kissé elnézően-lenézően):
- Nem igaz, csak az ellenkezője: Piroska teperte le Ferdinándot, erőszakkal, de nem történt semmi, talán azért is, mert közeledett az a szigorú kollégiumi felügyelő tanár.. Ám mi a fenének kell nekünk az igazság?! Már megbocsáss, de az embereknek, az olvasóknak és nem olvasóknak, kinek kell egyáltalán az igazság ebben a kis országocskában?!
Eduárd (mosolyog):
- Fején találtad a szöget, remélem, hogy akkor is eltalálod, amikor Ferdinánd fejének szegezzük! Jobb volna két szög, egyik a fejének, másik a szívének. Sőt! Három még inkább, mert három a magyar igazság, különösen a ráadással együtt, és az biztosabb. Legyen egy cikksorozat, meg két tévés szennycsatornás adás. A cikksorozatot te add le, a tévéadást azonban bízzuk arra a bájosan vigyorgó, nagymellűen cicis Cicásmancikára! Ha a nézők a mellét nézik, az igazság mindjárt mellékessé válik. Jó munka volt, te oknyomozó újságíró! Méltán vagy a Becsület Lovagja, mint hazafias lapunk, A BECSÜLET LOVAGJAI főmunkatársa!
László (nevet):
- No, a becsületemet nem sokra becsülné az Igazság Becsüse, - de nem is adom be olyan szegényházas zálogházba! Egyébként, mint mondtam, az okokat nem nyomozom, mivel azok nálunk is, meg az ellenpártoknál is, meg holdudvaruknál, meg.. no, szóval, azok nem szépek, de világosak, és világosan ugyanazok, - és ha világosak, akkor legjobb, ha sötétben maradnak. Apropó, kellenek még háromperhámasok, vagy más törtek, a titkosított ügynöklistából? Olcsónak nem olcsó megszerezni a nevüket, de arany kulcsocskával minden kaput, ajtót, ládikót ki lehet nyitni..
Eduárd (határozottan):
- Persze, hogy kellenek, majd meglátjuk, hogy mit ellenek. Ám maradjanak nálunk is hét lakat alatt, egyelőre. Ha, mondjuk, az egyik a mi kutyánk, a másik az ellenpárté, akkor a két kutya szükség esetén semlegesítheti egymást a kulisszák mögött..
László (rábólint):
- Rendben. Mi tudjuk, hogy mit ér a Becsület, ha nem tudnánk, akkor a Becsületet szolgálnánk, - de tudjuk! Az ország ebül van, - de a mi hasznunk éppen ebbűl! No, ez csak szóvicc volt, viccnek jó, kinyomtatandónak nem, ha csak nem adjuk elleneink szájába. Ám erről jut eszembe: nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. Felemeled a fizetésem?
Eduárd (rutinosan):
- Fel, fel! Ám pénzeszsák szponzorunk az utóbbi időben kissé kukacoskodó, pedig már minden kukaca dagadtra hízott.. A legközelebbi ellen török basa lebuktatásánál azonban biztosan és adóhivatal titkosan felemelem, ha hivatalosan nem is tehetem. Útravalót és zsebbe valót azonban most is kapsz, a szokásosat. Szervusz!
László (csak félig-meddig elégedetten, de azért bizakodóan):
- No, rendicsek, rend nélkül is, - csak jöjjön az a csekk! Méltányosan nagy összeggel! Labanc vagy, - vagy kurucka? Lényeg: nyíljon a buksza! Máris pompás címet találtam: FRANCÚZOSFRISZFRÁSZ FERDINÁND GAZEMBERES ÚTJA AZ ÓVODÁTÓL AZ EGYETEMI DIPLOMÁIG. Szervusz!
(2012)
|
Lelkes Miklós: Kis karácsonytáji történet
Icipici angyalka röpült, hatalmas, szinte égig érő fenyőfával. Leszállt egy parkban. Felállította a fenyőfát, leoldotta a fa oldalához kötözött zsákot. Nekilátott a megszokott karácsonytáji varázslathoz, amely fenyőfából karácsonyfát csinál /persze, utóbbi hamarosan megint fenyőfa lesz, de most már gyökértelen és hajléktalan, a kukák között, - ám minek szomorítsuk el Karácsonyt ilyen jelképes melléktörténetekkel?/.
Zsebre dugott kezekkel ördögöcske nézte a műveletet. Ha szarvacskáit leszámítjuk, ő sem volt nagyobb az angyalkánál.
- Mit csinálsz? - érdeklődött az ördögöcske.
- Hungarian Karácsonyfát szegény magyaroknak - válaszolta az angyalka. Ám te menj innen, mert ördög vagy, méghozzá veres!
- Szóval, te nem szeretsz engem?! - sértődött meg az ördögöcske.
- Téged nem! - vallotta be az angyalka. Mindenkit szeretek, de téged nem, mert te ördög vagy. Az ördög ellen küzdeni kell!
- Szóval, rasszista vagy! - bólintott a kisördög. Akkor pedig barátkozhatnánk, mert én is rasszista vagyok! Két barna bőrű jóembert ma be is löktem a Dunába.
Az angyalka nem tudta mi az a rasszizmus, de azért visszavágott:
- Akkor te nem rasszista vagy, hanem rosszista! Megöltél két ártatlan jóembert!
- Afenét! - mondta az ördögöcske, és megtörölte nedvező, hegyes orrocskáját. Egyrészt nem minden mai jóember ártatlan, hiszen az ártatlanság véleményezéséhez meg kellene nézni előéletüket is. Másrészt nem fulladtak bele a vízbe, kiúsztak, de most már nagyon haragszanak a világra, félig meddig már rosszemberek, de még fejlődniük kell a teljes rosszasághoz. Adj azokból a csokoládékból!
- Nem adok! - makacskodott az angyalka. Egyrészt azért nem, mert te ördög vagy, méghozzá veres. Másrészt azért nem, mert azok a Hungarian hajléktalanoké. Mind-mind kap Karácsonykor egy szelet csokoládét, meg egy tányér babgulyást, illetve, ha sok hajléktalan jön, akkor fél szelet csokoládét és fél tányér babgulyást, hogy érezze a szeretet melegét!
- No, a Pokolban szeretet nélkül is meleg van.. - mosolyodott el az ördögöcske. Egyrészt. Másrészt pedig, nem is kell a csokoládéd, te irigy pincsikutyus! Holnap szólok Ördögpapámnak, az majd elprivatizál nekem egy egész csokoládégyárat. Ettől függetlenül: nekem is van csokoládém, nézd, öt darab is! Csak kíváncsi voltam arra az állítólag fene nagy, angyalian jó szívedre.
Az angyalka meglepetten látta, hogy az ördögöcske karmai között pont olyan márkájú csokoládészeletek vannak, mint amilyeneket ő hozott. Nem szép dolog a bizalmatlanság, mégis kiszaladt a száján:
- Te! Nem tőlem loptad el azokat a csokoládékat?!
A kisördög félig-meddig maga is Hungarian volt, mert legtöbbet e tájon lófrált, meg aztán ismerte a nagyvilágot is, így kapásból lehazudta, ha most nem is a csillagokat az égről, de a csokoládék eredeti származási helyét:
- Csóré csór ilyet, nem én! Erre csak az ügyvédem jelenlétében felelek, akkor sem azt, amit hallani szeretnél! Továbbá feljelentelek rágalmazásért, rágógumi rágásért, meg kutyagumiztatásért! Az én ügyvédem sztárügyvéd, beee!
Az angyalkát bosszantotta a rá nyelvet öltő kisördög viselkedése, ezért most már nem éppen angyali türelemmel válaszolt:
- Az én ügyvédem meg a Nagy Atya Isten, aki meg is parancsolta a Tízparancsolatban: NE LOPJ! Isteni törvényként!
Az ördögöcske erre levetette magát a földre, úgy hahotázott:
- Te meg idejöttél ezzel a, hi-hi-hi-ha-ha-ha, ne-evet-séges istenpa-ha-ha-ranccsal: NE LOPJ! Hungaryba! Ez jó! Ez nagyon jó! Hát, te kis butus, ha senki nem lopna, akkor senkinek nem lenne sok-sok pénzecskéje, ha senkinek sem lenne sok-sok pénzecskéje, akkor senki nem volna gazdag, ha senki sem volna gazdag, akkor mindenki bejutna a Mennyországba, mert közismert a mondásból, hogy a gazdagnak nehezebb bejutnia a Mennyországba, mint a tevének átbújnia a tű fokán, ha pedig mindenki bejutna a Mennyországba, akkor vagy a Mennyország nem volna Mennyország, vagy pedig ez a kis ország nem volna HUNGARY! Kapiskálod már, piskótapisiském?!
Az angyalka nem kapiskálta, de ezt nem vallotta be, mert a kis veres ördögöcske nem ávokínozta őt meg, mivel ez a Karácsony már nagyon a rendszerváltás után volt, és akkor már más rendszer volt, amelyik mással kínozott másokat, azaz majdnem mindenkit. Ám azért az angyalka nem akart alulmaradni, aminek legjobb módszere nagyon felülről kezdeni és folytatni, ezért így kiáltozott az ördögöcskére:
- Különben téged azért sem szeretlek, mert te veres ördögöcske vagy, és nagypapád hívei sarlóztak, meg kalapácsoztak, meg vörösítettek, meg embereket belágereztek, és legolyóztak, meg begolyóztattak, és önkényuralmi jelképet gyárakra felcsináltak, és még az ártatlan kis Hungarian gyerekversike is kimondja: „Veres kutya, veres ló, veres ember egy se jó!". Ámen! És: beee!
Nyelvet öltött az angyalka az ördögöcskére. Utóbbi eddig még csak-csak, de most nagyon méregbe gurult, előkapott valahonnan egy ménkű nagy igaztörténelmes könyvet, és az angyalka orra alá dugta:
- No és mit csinált, szárnyaska, a te sok hívecskéd, és szentségeskedő szívecskéd?! A nem-hívecskéket kínozta, és inkvizícióztatta, és lekereszteshadjáratolta, és levallásháborúzta, és halomra öldöste, és, ha így vesszük, akkor a te keresztecskéd még inkább önkényuralmi jelkép, és vedd tudomásul: az én Nagypapám több csodát csináltatott, mint a te Pápád, mert nem csak kilencet, továbbá még a csodákból is olyan hétköznapi nemcsodákat csinált, hogy csak na! És én most csakazértis levörösszegfűzöm az egész karácsonykutyafás fenyőfádat!
Egy pillanatra elvonta figyelmüket egy ötfős, csizmás, zöldinges menetoszlop, amelyik ütemre lépkedett, és ezt kiáltozta:
- Szép szál fenyőfa! Éljen Szálasi! Szép szál fenyőfa! Éljen Szálasi!
A hatalmas, ötfős tömeget ezúttal csak harminc újságíró kísérte fényképezőgépekkel és tévékamerákkal. Ám a menetelők és újságíró kísérőik már el is tűntek, és ekkor vörös szegfűket vett elő az ördögöcske egy nagy kartondobozból, majd pedig mindet rászórta a fenyőre.
..és ekkor csoda történt! Persze, azok előtt, akik kapiskálnak valamit a mai Hungarian közélet igazából, ez talán korántsem volt akkora csoda, másoknak azonban, azt hiszem, mégis. A szegfűk először élénkvörös színnel kezdték a fenyőfán, ám színük máris halványult, kompromisszumos szocdempirosra, azután még tovább, szocdemesnek mondottra, majd aligrózsaszín-polgárira.. Végül ottmaradtak a fán, de..
Az angyalka csodálkozott, de ugyanakkor úgy érezte: eljött az ő Nagy Pillanata. Kivett a zsákból egy hatalmas betlehemi csillagot, felröppent vele a magasba, és a fenyőfa csúcsára tűzte.
Ekkor azonban megint csoda történt, az előbbinél jóval nagyobb, meglepőbb. Az aranyszínű csillag kezdte elveszíteni sárga fényét, hirtelen pirossá változott, ötágúvá, majd színe tovább erősödött, már élénkvörös színben ragyogott, élettel telt meg, lüktetett, melegséget árasztott, - mintha mondani akart volna valamit az embereknek!
- Az Önkényuralmi Jelkép! - hökkent meg a látványon a pici angyal.
- Nem! - rázta meg fejét a kis ördög, aki az angyalkánál nagyobb csillagszakértő volt. Ez nem Nagypapám híveinek csillaga! Ez nem egészen az a Csillag! Ez egy másik!
Nos, ami utóbb történt, csoda volt, de az Igazi Csoda, a Csodák Csodája /ezúttal Óz és Űz nélkül/ ezután jött! Hihetetlen dolog: az angyalka és ördögöcske, valamiféle varázserőtől hajtottan, leült egymás mellé a közeli padra! Sőt! Elkezdtek beszélgetni!
Miről beszélgettek?
Azt én nem árulom el, - nem árulásból és árulkodásból élek! Ám azért sem mondom meg, mert nem akarom, hogy bárki kitérjen a hitéből, hiszen mi maradna meg egyeseknek, ha már az jó kis esztelen gyűlölködés sem, csak esetleg az a sok pénzecskéjük, amit összeharácsoltak. A pénz - ahogyan a Hungaryban is használt okostojástóbiás-mondás megjegyzi - nem boldogít!
Azt viszont nem tartom titokban, hogy az angyalka megmutatta az ördögöcskének a jóságmérő készülékét, az ördögöcske pedig megmutatta az angyalkának a rosszaságmérő készülékét, de még az ostobaságmérő készülékét is, aminek fogantyúján libák voltak, ám Ludas Matyi nélkül.
Később az angyalka megengedte volna az ördögöcskének, hogy segítsen Karácsonyfává díszíteni a fenyőfát. Megengedte volna, de nem engedhette meg, mert, amíg ők a Hungarian padon, e Hungarian közparkban beszélgettek, addig eltűnt: 1. a fenyőfa, 2. a csokoládé ajándékokkal és fenyőfa díszekkel teli zsák, valamint 3. a park melletti utcából három személyautó.
No, mit szépítsük a dolgot, csak az a közönséges nem csoda játszódott le, amelyik mindennapos Hungaryban, még karácsony tájt is: „ismeretlen személyek" ezeket meglovasították.
Bizonyos szervek és illetékesek azonban most is nagyon utánanéztek a tolvajoknak, azzal a megszokott nézéssel, amellyel bizonyos négylábú lények néztek Jézuskára az istállóban, Betlehemben, amikor megszületett.
|
Lelkes Miklós: Kis „Piroska-és-a-farkas”-történelem
Mese és történelem rokonok, ámde azért nem kell mindent készpénznek venni, amit a történész mesél - készpénzért.
Olykor mindkettő megéri a pénzét, sőt, ha a történészt is beleszámítjuk, mind a három!
Van egy klasszikusan állatbarát mese, melyet mindenki ismer, a PIROSKA ÉS A FARKAS. Az utókort, amelyik nem szeret saját jelenkori, szomorú problémáival foglalkozni, máig izgatják a kérdések:
1. Ki volt Piroska?
2. Ki volt a Nagymama?
3. Ki volt a Farkas?
4. Ki volt a Vadász?
Egyes okvetlenkedők azt is firtatnák, hogy ki az, aki a jelenben kivan, de annyira, hogy kilóg a nyelve. Az ilyet azonban letorkolják és barackot nyomnak a feje búbjára.
Mindamellett fenti kérdésekre válaszolnak a mesetörténészek, akiknek esze tokja igen szép fényes. Az, hogy mi van a tokban, az már más kérdés... No,erről majd máskor. Néhány mesetörténészész eszetokját most bemutatom.
Szálkásszálasi NYILASKERESZTESSY AURÉL szerint - mint a Gedegida Testvéreknél megjelent könyvében írja - Piroska nem volt más, mint piros sapkájával, vagyis bolsevik eszmejelképével, kérkedő komisszár leány, aki komiszul és rendszeresen ingerelte a szelíd erdei vadállatokat. Ez a pokolravaló bolseviklány, rá jellemzően, vörös bort vitt Nagymamájának, aki a Nagy Mam grófnőtől elkollektivizált ágyon heverészett, valamint egyúttal betegséget színlelt, hogy borocskát ihasson, mivel már félig kidűlt idült alkoholista volt.
Piroska rávette az ártatlan Farkast, hogy jöjjön a Nagymama házához, segíteni szegény, szerencsétlen betegen. A gyanútlan Farkas ráállt, de ott már várta a Vadász, két KGB-ügynök, meg egy koncepciós per. Piroska bevádolta a Farkast, hogy az megette őt és Nagymamáját. A koncepciós perben a Farkasnak semmi koncepciója nem volt a védekezéshez, így felvágták a hasát, bizonyítékokat keresvén. Tekintettel arra, hogy hasában sem Piroskát, sem pedig annak Nagymamáját nem találták, megkapta a Patak menti eltemettetési kegyelmet, de előbb lenyúzták a bőrét, mert utóbbival el kellett számolniuk.
Vitéz darutollas HORKOLÓHORTHYSTAY HUBA a meseigazságot egészen másként kormányozza napvilágra a meglehetősen homályos történetből. Eszerint Piroska és Nagymamája zsidó volt és, a zsidókra jellemző kényelemszeretetből, vidéken éldegéltek-dőzsölgettek, nem pedig a budai Várban, ahol a Főkormányzó Tengerikormányzó Úr Főfőméltósága gondot viselt minden igaz magyarra. Így hát megnevezett Piros sapkás és felmenőági rokona csak magára vethet, hogy a horgaskeresztes Farkas behorogkereszteltette őket, elhurcolta, és távoli tanyáján felfalta.
ÚJNÁCIBÁCSI ŐSGERMÁNUSKA-MANUSKA megint csak merőben-rámeredőbben másként látja a történteket. Szerinte a világ tele van zsidóbérenc félremagyarázásokkal, meg mesetörténelem-gerinctörögetésekkel. A Farkas - a Világot Megváltó Német Népgép Hű Fia - tudomást szerzett arról, hogy Piroska, valamint a sárga csillag elől bujkáló Nagymamája, Nagyonnagynémetország megdöntésére sző aranycsengőcsikós összeesküvést, valamint veszedelmes fegyvert: egy parittyát is rejteget. A Birodalomhű Farkas ezért gyomorbörtönébe zárta a két elvetemültet, de azok megszöktek onnan. Később a Vadász Acélosgrádnál orvul lelőtte a Farkast. A Nagy Germán Nép hazahű magja azonban mer mán’ véleményt ordítani, - és szívén viseli Hős Farkasát!
PÁTER POLGÁR, volt békepaptörténész és mai polgáriátképzőönkörös, megint másként látja a dolgot: Piroska, valamint Nagymamája nem zsidó volt, hanem éppen ellenkezőleg, kereszténnyé lett zsidó. Ez tény! Ők, a Kereszt-ténység Vértanúi, hitéletük áldozatai.
Hittek ugyanis a pogány Farkas jó útra téríthetőségében, és a Kereszt Szeretetével közeledtek hozzája, mint Assisi Szent Ferenc. Azt hitték, hogy minden Farkas elassziszi, amit neki mondanak, - de nem!
A Farkas ugyan bekapta Piroskát és annak Nagymamáját, de ekkor csoda történt. Két Angyal szállt le a magasból, megragadták a Farkast, és kirázták belőle az ártatlanlelkűeket, a Farkasból pedig kirázták volna a lelket, de, lelke nem lévén, átadták a Keresztesvitéz Vadásznak, hogy nézze meg: nincs-e más rejtegetnivaló is az ordas hasában?
A Vadász humánus módon, nagykés helyett kiskéssel, felvágta az állat hasát, - és még be is varrta utána! Igaz, a műtétért benyújtott számla láttán a Farkas meghótt, de hát a Farkas sem él örökké, különösen, ha számlákat nézeget. Nagyon egészségtelen dolog némely számlát sokáig nézegetni!
UNCLE SAMUKA, az Amerókai Cowboytörténészek és Más Hamukázok Társaságának Cinkoselnöke szerint a Farkas muzulmán terrorista volt, aki majdnem felrobbant a méregtől arra az oljaatűzre-hírre, hogy Allahimádó országát a cowboyok a Demokrácia gráciás útjára tehénterelték, olajelfolyócskájával egyetemben. Nem igaz azonban, hogy az ordasnak felvágták a hasát! Éppen ellenkezőleg: nagyon is állathumánusan bántak vele. Pír Roska és Nagy Mamma amerókai tengerészgyalogosok, miután szelíden elfogták, még csak le se köpték, levizelni is csak tizenkétszer vizelték le, és pórázon vezetgették. Csupán akkor korbácsolták meg, ha nem tűrte elég vigyorgósan azt a kutyakomédiát, amit vele, meg a Genfi Egyezménnyel csináltak. Később Pír Roska és Nagy Mamma említett hadiszolgálataiért kapott egy fél „Nono!”-t, két érdemrendet, meg kétszázhúsz hősiünneplést. A Farkas is kapott a sajtóban némi sajnálkozást, meg fogva tartóitól további sajnálkoznivalót. Ja, és Nagy Mamma egy kosárban bort, kalácsot, meg egy MADE IN USA feliratú ránctalanító krémet is kapott. Uncle Samuka ehhez tréfás-komolyan hozzátette: a világot viszont ráncba kell szedni!
IGAZSÁGKERESŐ KÁROLYKA, korunk naivtörténésze, a mesével kapcsolatban kételyeinek adott kifejezést. Szerinte nem valószínű, hogy a Farkas egy Nagymamát és egy Piroskát, még ha azok az átlagnál kisebb méretűek is, teljesen elevenen, ép állapotban be tud gyomorkebelezni, rágószerve használata nélkül, valamint e két emberi lény túléli a Farkas gyomornedvét, még ha annak savtartalma alacsonyabb volna is, mint más farkasnál. Azt sem tartotta hihetőnek ez a Károlyka, hogy a Farkas hasának felvágásakor a két bent lévő nőnemű lény, nem csupán kiugrik, hanem még táncra is perdül. Pláne ingyen!
Igazságkereső Károlyka szerint az a nép, amelyik mindezt egyből, vagy akár kettőből, elhiszi, az olyan ostoba, hogy annak eszehiányosságait még a zöldségfélékhez sorolható tök is elirigyelhetné.
Fenti történészi változatokból igazából csak Igazságkereső Károlyka véleménye aratott negatív sikert, mivel azt egyetlen párt sem pártolta. A már említett Ny.A., H.H., Ú. Ő-M. és P.P., valamint U.S. oroszlánként rontott Károlykára. Károlyka keresztneve nem volt Dániel, így a kereszt nem is védte meg az oroszlánoktól, azaz mesetörténész-társaitól és azok segédcsapataitól, akik, vélekedésével együtt, ízekre szaggatták. Azóta senki sem keresi e Piroskás-nagymamás-farkasos-hamiskás ügyben az igazságot. Nem tudom, hogy honnan veszem ezt a halált megvető bátorságot, de szelíden megjegyzem: más ügyekben sem.
No, most jöhetnek azok az oroszlánok!
|
Lelkes Miklós: A Holocaust Nagy Tagadója
A Hidegfrontharcunk Forrónyilai c. testvéries lap interjút készített vitéz Görbebubahubay Gedeonnal, a Holocaust Nagy Tagadójával. Az interjút testvériesen megosztották-szétosztották az interneten kíváncsiskodókkal, és - a megnevezett lap engedélyével - én is közzéteszem.
Riporter: - Te, kedves Gedeon, tudom, régóta tanulmányozod a liberálbolseviki hazugságok ördögi rendszerét. A Hazugságok Hazugsága, mint írod A Nemzetvezető Szent Eszméi című könyvedben, a Holocaust, amely nem úgy volt, ahogyan Hitler és a Harmadik Birodalom ellenségei hirdetik, hanem egészen másként. Elárulnál néhány részletet a Nagy Holocaustos Összeesküvésről, amint könyvedben nevezted?
vitéz G.G.: - Természetesen. Holocaust nem volt. Nem hol volt, hol nem volt, mint a mesében, hanem az egész csak mese. Bolsevik kitaláció. A meztelen igazság az, hogy a zsidók nagyon szerettek volna elutazni Nagynémetországba, hogy ott pénzt szerezzenek további tőkefelhalmozásaikhoz. Ám, a rájuk jellemző fukarsággal, meg akarták takarítani az útiköltséget. A nagylelkű hitleri Németország utazási lehetőséget biztosított nekik, ingyen.
Riporter: - Egyes rágalmazók szerint marhavagonokban...
vitéz G.G.: - Csupán arról van szó, hogy, a jelentkező zsidók nagy száma miatt, nem jutott mindenkinek első osztályú kocsi. Ám a vagonok nem voltak marhavagonok, mivel azokban - előzőleg - nem csupán marhákat szállítottak Nagynémetországba, hanem magyar búzát, birkát, zöldségféléket és másféle jóféle dolgokat. Ha egy vagonsorban csupa hülye utazik, attól még nem beszélhetünk "hülyevagonról", - ez egyszerűen nevetséges!
Riporter: - Megátalkodott liberálisvörösök és szekértolóik azt is híresztelik, hogy a vagonokhoz - nevezzük ezeket túravagonoknak - csendőrök kísérték ki a zsidókat az állomásra...
vitéz G.G.: - Ez is szemenszedett hazugság! A derék, szolgálatkész csendőrök emlékének meggyalázása. Ők hazafias parancsra, de hivatalos udvariasságból kísérték ki az állomásig a zsidókat, az öregek és gyermekek helyett még azok csomagjait is vitték.
Riporter: - A német munkatáborokban sem azok a mostoha körülmények uralkodtak, mint amit a II. világháború után, a XX. század második felében, a megtévesztő tankönyvekben leírtak?
vitéz G.G.: - Dehogy! Ilyen iszonyúan sok embert, persze, az önfeláldozó Nagynémet Birodalom sem tudott luxusszállókon elhelyezni, de mostoha körülmények nem uralkodtak a táborokban.. Hitler nem is hagyta volna, hogy német földön a körülmények uralkodjanak a német nép helyett!
Riporter: - Egyes történészek azt állítják, hogy nagyon sok zsidó lelte halálát ezekben a táborokban.. Mennyiben tudnak számolni ezek a magukat történészeknek nevezők?
vitéz G.G.: - Történetesen nem nagy észek, bár történészeknek mondják magukat, ha megengeded ezt a szóviccet. Annyira nem tudnak számolni, hogy befoghatják a szájukat, de ha nem teszik, - mi majd befogjuk, ha az Új Időt kifogjuk, az Új Időszámítást! Nagy táborban természetesen nagy a pusztulás, nem úgy, mint a kicsiben, mivel az ember halandó. Nincs olyan tábor, - nevezzük akárminek! - ahol az emberek örökké élnének. No és mennyien akartak egy új, szuper karcsú divattest ideált megvalósítani közülük, ezért azután sokan túlzásba vitték a böjtölést! Az ilyen divatmániákat mindig a zsidók hozták be. Hitler sok mindent adatott nekik: szállást a fejük fölé, ingyen gázt, ingyen sorakozási tornagyakorlatokat a jó levegőn.. Még a kutyás vagyonőröket sem kellett fizetniük, mint manapság a mammutcégeknek, a Nagynémet Birodalom ingyen őriztette a szállásukat!
Riporter: - Kedves Gedeon, mi kellene ahhoz, hogy a világ megismerje az igazságot a sohasem volt holocaustról?
vitéz G.G.: - Elsősorban kitartás, hazafias összefogás. Mi tudjuk, hogy kiknek kellene összefogni, és kiket kellene összefogdosni, hogy utóbbiak ne legyenek széjjel! Ha mi jutunk hatalomra, majd meglátjuk, hogy ki mer, - az igazságunkkal szemben! - holocaustról fecsegni, felelőtlenül!
Mi utóbbiakat felelősségre fogjuk vonni, először rágalmazásért, utána hazafiatlanságért, még utána pedig szégyenletes ostobaságukért. Mi tudjuk, hogy ki a magyar, - és ki nem. A szomszédom - nem mondom ki a nevét személytelenségi okokból! - például nem átallotta kijelenteni: a családjából senki sem tért haza a második világháború után Nagynémetországból, és nem néz elveimre jó szemmel. Egyébként az illető folyton a demokráciáról papol, de arra nem gondol: a Nagynémet Birodalom senkit sem kényszerített hazatérésre. Aki ott akart nyugodni, mármint német földön, nyugodhatott.
Riporter: - Köszönöm, lapunk olvasói nevében is, hogy megosztottad velünk eddigi felfedezéseid a nem létező holocaustról! Egyre többen gondolkodnak Hozzád, hozzánk hasonlóan.. Csak hazafiasan történelmi gondolkodással lehet naggyá ezer évet is túlélt országunk!
|
Lelkes Miklós: A Csillagisten álma (Németh Dezsőnek)
A Csillagistennek nincsen világa,
hazája, háza, földje, - álma van,
mely többet ér oly végtelen világnál,
hol csillag, lélek mind csillagtalan.
Az életek - pillanat-kártyavárak -
ha dőlnek is, az álom megmarad,
az álmok Álma, melyben csak varázslat:
szabad szépség, kedves tündérszavak.
Ó, Csillagisten, s egyetlen Varázslat
hamis egek, s hamis földek között!
Álomlélekkel menekülő Isten,
hány szívben vagy most, drága üldözött?!
Én Álmod élem: életem az Álmod.
Gyors vizek futnak, tűnik a való,
felzeng a zöld, s a kéken fénymadár-dal
csillagzik át, gyógyítón altató.
Kik játszanak gőgarany-csillagokkal,
népeket visznek új poklokba át.
Mi látjuk ezt, túl álmaink határán,
s azt is: mennyire vak még a világ!
Ó, Csillagisten! Álmunkban tavasz már,
s hársvirágoktól édesebb a lég, -
de eljuthat a Szívek Tavaszáig
e hűtlen, gyarló, bús emberiség?
Ne válaszolj! Nem kell a bizonyosság,
mely megrendítőn sötét is lehet.
Az Álom kell, amelyben felragyognak
örömpezsgés-felszínnel tengerek,
ahol pirosat csókol rá a nyárnak
gyümölcseire egy új végtelen,
s felszikráztatja csillagkoronádat
időtlen széppel ékes szerelem,
ahol az isten emberséges ember,
s az embereknek nem kell próba, csak
az értelem, hogy minden pillanatban
a Lélek kell, mely tiszta és szabad.
|
Lelkes Miklós: Dőlt idő
Teljesen még értő sem érthet
időt, valót, álmot, teret:
tűnődik értést színlelők közt,
akik mind-mind értetlenek.
Volt-e a volt? Vigyorgó bábuk
orrán festék mosódik el,
s bombától sérült hintalónak
lábhiányát pótolni kell,
fa, szén kerül fel pincemélyből,
s lélek melegszik /bár sötét
később kioltja kályhaizzás
duruzsolgató fénykörét/,
árnyak színháza, leng a függöny,
halvány holdkézben csillagok
/s a Csillagom, melyet szerettem,
de nem szeretett, - elhagyott,
szívszíne vérzőn múltba elfolyt,
kicsúfolt már csillagneve,
s fent érdek-mohón, undort keltőn
ágál sok júdásgyermeke/,
árnyak színháza, függöny lengett,
gyűrődött tintás irkalap,
el-elgurított gerlehangot
csintalankodó pillanat,
és Anyám jött, hogy fel kell kelnünk,
Szeretet-erő jött, s talán
volt-jötte éppoly hihetetlen,
mint most a tény: nem él Anyám
/s mint most e rút júdásseregnek
csőrkárogása, gúnyolók
szóval-tettel azt is mi szép volt,
vagy lett volna, csillagvalót,
s bár Idő nincs, de mégis ránk dőlt
hihetetlenül szennyes ég,
s elvakított barmok csodálják
cézárok aranyköntösét/,
árnyak színháza, fák inognak,
a macskabundán szikra fut,
kinyílnak kedves nyávogásra
mosollyal telt tündérkapuk,
virág hull, szirom, visszadöbben,
hogy tavasz volt, - volt-e tavasz? -
volt-e az a lángfehér szépség,
amely friss zöldet behavaz?
...és ment Apám gyűlésbe, múltban,
vitte a hitet: hinni kell!
/s kutatta: szívnek, kétkedésnek
Csillagisten mit is felel/,
...és mentem én, testek bevártak,
s féltem, hogy a végén kioszt
késeket /s arra kér, hogy vágjak
én is velük/, Aszklépiosz,
kinek kígyóját sem kedveltem,
mely a serlegen kanyarog, -
dajkáltak ezópusi esték,
s titkolt dal-álomhajnalok,
de mentem és - habár kifosztott
végül e világ - két szemem
Jövőt ringatott /ami nincsen/,
akárcsak Csillagistenem,
árnyak színháza, már közönybe
hullt hang, vágy, tett és hallgatott
az egykori ébredés, Hajnal,
elhallgattatták alkonyok
...s a könnyű lánykák szétrebbentek,
s Leány jött, az Egyetlenegy,
s mikor Hűséggel egy a Szépség,
a könnycsepp is csengőn nevet,
árnyak színháza, függöny felmegy,
látom: az árny is mosolyog
/s az Egyetlenegy mosolyával
gyöngysorcsoda máig ragyog/,
dőlt az Idő, Ég roskadt, s közben
rozsdát őrölt gyors szómalom,
Mindent őrölt a Káoszisten,
Vén kárált, végül elhalón,
és úgy halt meg, bánatba, múltba
kivert eb, néki ez maradt
/ránc-arcába csapódott vissza
annyi gőgös volt-pillanat!/,
de aki jött a Fordulattal,
urat játszó öntelt lakáj,
/addig lapult, lóváltó senki/ -
múltból jött, s ment a múltba már,
árnyak színháza, életemnek
végén, rongyos végvár-vitéz,
dőlt ég, hazátlan félvilágok,
melyekben sír vágyott Egész,
árnyak színháza, életemnek
végén, elsötétlő mesék,
s barmok csodálják áhítattal
cézárok aranyköntösét
|
[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés